Képviselőházi irományok, 1927. XXI. kötet • 938-980. sz.
Irományszámok - 1927-969. A képviselőház külügyi és pénzügyi bizottságának együttes jelentése "a trianoni szerződésből folyó kötelezettségekre vonatkozó egyezmények becikkelyezéséről" szóló 939. számú törvényjavaslat tárgyában
969. szám. 249 Ezzel a nagy megmozdulással szemben Magyarországnak kitérnie nem lehetett s a bizottság véleménye szerint is egy ilyen kitérni akarás nem csak eredménytelen, de politikai szempontból helytelen cselekedet lett volna. Magyarországnak, ha nem akar az egész világon teljesen egyedül maradni s helyzetét ezzel még jobban megnehezíteni, nem lehetett mást tennie, mint a mozgalomba bekapcsolódni — úgy azonban, hogy a magyar érdekek az adott helyzethez és erőviszonyokhoz mérten a lehető legjobban meg védessenek. A bizottság tehát azt tekintette tulajdonképpeni feladatának, hogy megállapítsa, vájjon ezek az érdekek a becikkelyezésre váró egyezmények megkötése alkalmával tényleg megvédettek-e? Hogy e kérdésre lelkiismeretes választ adhasson, meg kellett vizsgálnia, vájjon az egységekben érvényre jutnak-e azok a szempontok, amelyeket az irányadó magyar körök állandóan hangoztattak s amelyeket a magyar kormány még a hágai*konferencia előtt magáévá is*tett. Bőséges indokolással alátámasztott és általános volt az a vélemény, hogy az 1924. évben elvállalt jóvátételi kötelezettségen túlmenően új jóvátételi fizetést az ország magára nem vállalhat. Bár történtek is e tekintetben 1924-ben biztató kijelentések, jogi eszközeink e tekintetben rendelkezésünkre nem állottak, miért is a bizottság az eredményt, hogy t. i. a becikkelyezendő egyezmények a további jóvátételi fizetést végleg elejtik — nem kicsinyelheti le. Nem kerülhette el a bizottság figyelmét az a körülmény sem, hogy a trianoni szerződés a jóvátételi fizetésen kívül számos kötelezettséget állapított meg velünk szemben, melyek több okból nehezedtek reánk különösen nagy súllyal. Tudvalevő, hogy a trianoni szerződés maga kodifikációs szempontból is olyan alkotás, melynek rendszere és fogalmazása számos súlyos bonyodalomnak és bizonytalanságnak volt már eddig is szülője. Volt ellenfeleink körében — komoly helyről — gyakran súlyos kötelezettségeket próbáltak felállítani ellenünk a szerződés számos határozatlan szövegű és sokféle értelmezést tűrő rendelkezései alapján. Egy állandó és súlyos bizonytalanság feküdt tehát rajtunk, mely egymagában is dermesztő hatású volt gazdasági életünkre. Ezenkívül számos oly kötelezettség tudata hatott ránk nyomasztólag, amelyek fennállása tekintetében a békeszerződés, sajnos, nem is - hagyott fenn kételyt. Ezeknek a kötelezettségeknek összegszerűsége tekintetében lehettek ugyan és lehetnek ma is véleményeltérések, kétségtelen azonban, hogy azok optimisztikus számítás mellett is igen jelentékeny összeget — több milliárd aranykoronát — tettek ki. Tudtuk, hogy az ezektől a kötelezettségektől való szabadulásért fizetnünk fog kelleni és semmiféle lehetőség nem volt arra, hogy ezeknek a «békeszerződésből folyó különleges követelések»-nek elengedését eredménnyel kérhessük. A bizottság itt kellően mérlegelte a trianoni szerződés alapján általunk emelhető követeléseink számbavételét is s a pénzügyminiszter úrtól vett felvilágosítások után fenn kellett tartania azt a véleményét, hogy a becikkelyezendő I. sz. egyességben vállalt kötelezettségünket adott helyzetben és viszonyok közt elfogadhatónak tartja. Ezen a megállapításon nem változtat az a körülmény, hogy fenntartattak végleges rendezés céljából kötött megállapodások, így különösen a háborúelőtti államadósságok, clearing szerződések stb., amelyeknek javunkra való megváltoztatására amúgy sem lehetett kilátásunk. Megnyugvással vette egyébként a bizottság tudomásul, hogy az ugyanezen 2. cikk 3. pontjában említett azok a kötelezettségek, amelyeket a hitelező hatalmak állampolgáraival szemben clearing eljárás alá nem tartozó követeléseik peresítese miatt kellett vállalnunk, azok összegénél és az adott kedvező fizetési halasztásnál fogva nem súlyos természetűek. A bizottságot megnyugtatta az a körülmény is, hogy ily ügyekben új igényeket sem az idegen államok, sem idegen állampolgárok nem emelhetnek. (L. a II. Egyezmény 13. cikkét.) Képv. iromány. 1927—1932. XXI. kötet, 32