Képviselőházi irományok, 1927. XIX. kötet • 823-881. sz.
Irományszámok - 1927-828. A képviselőház közgazgadasági és közlekedésügyi bizottságának jelentése "a közhasználatú gépjárművállalatokról" szóló 815. számú törvényjavaslat tárgyában
828. szám. 43 Melléklet a 828. számú irományhoz. Törvényjavaslat a közhasználatú gépjárőművállalatokról (A képviselőház közgazdasági és közlekedésügyi bizottságának szövegezése szerint.) I. Fejezet. Altalános rendelkezések. 1. §. E törvény szempontjából közhasználatú gépjárómű vállalat az olyan üzem, amely utaljon és tereken sínpálya nélkül közlekedő, géperővel hajtott, vagy vontatott járómúvével személyek, poggyász, áruk, vagy egyéb ingó dolgok fuvarozását akár rendszeres, akár esetenkénti, akár külön szemé] y-, akár külön teher járatokkal, vagy mind személyeket, mind árukat fuvarozó vegyesjáratokkal keresetszerűén gyakorolja és amelynek járóművét bárki rendeltetésének megfelelően igénybeveheti. Sínpálya nélkül, de vezetékhez kötött közúti gép járóműve] fuvarozó, egyébként azonban az első bekezdés alá eső, vállalatokra ugyancsak e törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. Rendszeres az olyan járat, amelyet a vállalat ugyanazokra a helyekre hoszszabb időn át bizonyos szabályossággal megismétlődve saját elhatározásából indít és amelyre a közönség mint berendezett közlekedésre számíthat. E törvény szempontjából azonban nem rendszeres járat valamely város, vagy vidék látványosságainak bemutatására szolgáló olyan körforgalmi járat, amely a megtekintésre vagy szórakozásra szánt rövid tartózkodások után ugyanazokat az utasokat a kiindulás helyére visszaszállítja. 2. §. Az 1. §-nak megfelelően e törvény hatálya alá a következő közhasználatú gépjáróművállalatok tartoznak : 1. a társaskocsi gépjáróművállalat, amely személyeket társaskocsival a) rendszeres járatokkal, vagy b) esetenkint fuvaroz ; 2. az árufuvarozási gépjáróművállalat, amely poggyászt, árukat, vagy egyéb ingó dolgokat a) rendszeres járatokkal, vagy b) esetenkint fuvaroz ; 3. a vegyesfuvarozási vállalat, amely személyeket és egyúttal árukat, pogygyászt, vagy egyéb ingó dolgokat ugyanazon járóművel, vagy hozzákapcsolt pótkocsival a) rendszeres járatokkal, vagy b) esetenkint fuvaroz ; 4. a betegszállító gépjárómúvállalat. p