Képviselőházi irományok, 1927. XII. kötet • 590-611. sz.
Irományszámok - 1927-592. Törvényjavaslat a közigazgatás rendezéséről
30 592. szám. delkezés irányadó a közigazgatás bármely ágának, tehát az állami rendőrségnek fogalmazási szakában való alkalmazásra is. (2) A külön képzettséget (ügyvéd, orvos, mérnök stb.) kívánó és a községi jegyzői állásokra csak az alkalmazható, aki az illető állásra megállapított képzettséget igazolja. (3) Tiszteletbeli tisztviselővé csak az nevezhető ki, aki az illető állásra megkívánt elméleti képesítéssel rendelkezik, és nem tölt be szolgálati körén kívül álló más igazgatási körben tényleges állást. 56 §. Gyakorlati képesítés. (1) Jogi képesítéshez kötött olyan közigazgatási állásra, amely a IX-ik vagy még magasabb fizetési osztályba van sorozva, csak az alkalmazható, és csak az léptethető elő, aki az 65. §. (1) bekezdésében megkívánt elméleti képzettségen felül a gyakorlati közigazgatási vizsgát is sikeresen kiállotta. A törvényhatóság első tisztviselőjévé és a megyei város polgármesterévé azonban az is megválasztható, aki az 55. §. (1) bekezdésében megjelölt elméleti képesítéssel rendelkezik, de gyakorlati közigazgatási vizsgát nem tett. (2) A külön képesítéshez kötött állásokra az (1) bekezdés rendel kezese nem vonatkozik. (a) Gyakorlati közigazgatási vizsgára az bocsátható, aki a megkívánt elméleti képesítés megszerzése után a közigazgatási szolgálatban legalább három évi gyakorlatot eltöltött, amelyből egy évet községi jegyző, félévet járási főszolgabíró, és félévet alispán mellett kell eltöltenie. A községi szolgálatból félévet törvényhatósági vagy megyei város fogalmazási szolgálatában is lebet tölteni. A törvényhatósági és megyei város alkalmazottai gyakorlati idejük mindhárom évét a városi szolgálatban is eltölthetik. Gyakorlati közigazgatási vizsgára kell bocsátani azt is, aki gyak orlati idejének mindhárom évét, vagy annak egy részét valamely pénzügyi, vagy állami rendőrségi hatóság fogalmazási szakában töltötte el. Valamennyi alkalmazott gyakorlati idejéből egy évet bármelyik közigazgatási hatóságnál, vagy a kir. kincstári jógii gyigazgatóságnál, vagy a közalapítványi kir. ügy igazgatóságnál is eltölthet. (4) Jogtanárok (egyetemi magántanárok is), valamint azok is, akik az egységes bírói és ügyvédi vizsgát letették, a közigazgatás bármely ágának fogalmazási szakában eltöltött egy évi gyakorlat igazolása után bocsáthatók a gyakorlati közigazgatási vizsgára. (5) Azt, hogy a vármegye területén melyik községi jegjzőnól és járási főszolgabírónál lehet a gyakorlati időt eltölteni, az alispán állapítja meg. , (G) A gyakorlati közigazgatási vizsga a közigazgatás valamennyi ágára egységes. (7) A gyakorlati közigazgatási vizsga tárgyait és részletes szabályozását a minisztérium rendelettel állapítja meg. (s) A gyakorlati közigazgatási vizsgának kötelező volta nem érinti az egyes minisztereknek azt a jogát, hogy az igazgatási körükbe tartozó egyes állásokra külön szak- vagy tiszti vizsgát szervezzenek, vagy a már szervezettet továbbra is fenntartsák. 57. §. A már alkalmazásban lérö tisztviselők képesítése. (1) Az 55. §-ban megállapított elméleti képesítés sem állásuk megtartása, sem további előhaladáeuk végett nem kívánható meg azoktól a tisztviselőktől, akik a jelen törvény hatálybalópte idejében a közigazgatási szolgálat fogalmazási szakában az 1883:1. t.-e.*ben megállapított elméleti képzettség birtokában tényleg alkalmazásban vannak.