Képviselőházi irományok, 1927. XI. kötet • 522-589. sz.
Irományszámok - 1927-551. A képviselőház munkásügyi, igazságügyi és pénzügyi bizottságának együttes jelentése "az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosításról" készített 520. számú törvényjavaslat tárgyában
551. szám. 143 következtében, hogy a munkaadó mulasztása folytán a lerótt járulékokösszege g a kirótt járulékok összegénél kisebb, a fokozódó járadékrész, tehát maga a járadék is alacsonyabb lesz annál az összegnél, melyre az érdekelt munkavállaló igény jogosultságának megnyílása után jogosult lenne/, ha mindazok a munkaadó vállalatok, melyeknél a biztosítási viszonyának tartama alatt szabályszerűen alkalmazásban volt, eleget tettek volna törvényes járulékfizetési kötelezettségeiknek. Minthogy a munkaadók az ország közgazdasági viszonyai következtében a járulékokat nem egyszer csak részletekben fizetik, számos esetben fordulhat elő, hogy az intézet járulékkövetelését nem hajthatja be r minek következtében gyakori esetben a járadék alacsonyabb les & annál az összegnél, melyre a biztosított igényjogosult lett volna akkor, ha járadékát néni a ténylegesen lerótt, hanem az intézet által kirótt járulékok alapján állapították volna meg. E felfogás szerint a munkaadók mulasztásainak következményei a munkavállalókat sújtanák. További hátrányos következményéi lenne ennek a rendszernek, htfgy miután a munkaadók tekintélyes többsége az általa fizetendő járulékokkal tömegesen hátralékban van ós járulékadósságát csak havi részletekben törleszti, valahányszor járadókmegállapí-v tásra kerülne a sor, a járadék összegének megállapítása csak kivételes esetekben lenne végleges, mert a járadókmegállapító bizottság mindenkor csak arra a járadékösszegre szóló igényt ismerhetné el, melyet a járadékmegállapító eljárás megindításáig az intézethez az érdekelt javára ténylegesen befizetett járulékok már megalapoztak. Minthogy a már járadékos javára volt munkaadóinak a múltbeli kötelezettsége alapján különböző járulékösszegek utólagosán még mindig folynának be az intézethez, az érdekelt járadékos javára volt munkaadói által pótlólag fizetett járulékok alap fán újabb és újabb járadékmégállapító eljárásokat kellene lefolytatni. Ennek természetszerű következménye, hogy csupán kivételképen adódnék elő valamely járadékösszegnek végleges meghatározása, mert minden járadékot csak azzal a fenntartással lehetne meg: állapítani, hogy újabb járadék megállapításnak lesz helye akkor, ha az igénylőnek volt munkaadói letöri esztik azokat a járulékhátralékokat, melyeknek összege az igénylő javára kirótt és ténylegesen lerótt járulékok között mutatkozó különbözet. Felmerül az a megfontolás is, hogy vájjon ügyviteli szempontból nem. lenne-e túlságosan bonyolult és költséges a kirótt helyett a valóságban lerótt járulékok alapján eszközölt járadékmegállapítás. Mert nem hagyható figyelmen kívül az a szempont sem, hogy a járulékhátralékoknak részletezése ós a járulékhátralékok törlesztésének minden biztosított után való nyilvántartása rendkívül összetett, nehezen lebonyolítható ügyviteli feladatokat hárít a biztosítás szervezetére. . Ettől a fejtegetéstől eltérően a lerótt járulékok alapján eszközölt járadékmegállapítás hívei részéről kifejezésre jut az a megfontolás, htogy vájjon helyes e járadékot megállapítani olyan egyének javára, akik után a valóságban járulékfizetés nem, vagy csak szórványosan történt. Ennek az aggálynak hangoztatói utalnak arra, hogy kisebb ipari munakaadók részéről a járulékfizetés kevésbé rendszeresen történik és a járulékhátralékok behajthatósága gyakorta kétséges. Ezekben az esetekben az intézet, bár kirója a fizetendő járulékokat, de miután a kérdéses kisiparos vagyonából a járulékkövetelésének megfelelő összeg erejéig magát kielégíteni nem tudja, a kirótt járulékok hozzá soha sem folynának be, viszont, ha az illető munkavállaló megrokkan, vagy 65. életévét eléri, a járadék összege emelkedni fog azoknak a járulékoknak arányában is, melyeket érte az inté-
