Képviselőházi irományok, 1927. XI. kötet • 522-589. sz.

Irományszámok - 1927-551. A képviselőház munkásügyi, igazságügyi és pénzügyi bizottságának együttes jelentése "az öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosításról" készített 520. számú törvényjavaslat tárgyában

140 551. szám. rokkantság, özvegység és árvaságra vonatkozó kötelező biztosítása vagy sem. A többség megnyugvással veszi tudomásul, hogy a kormány nem zárkózik el a mezőgazdasági alkalmazottak társadalombiztosításának kifejlesztése elől. Minthogy azonban a bizottság aggályosnak minősítené, ha huzamosabb időn keresztül az ipar forgalmi népesség szociális ügyeinek ápolásával nem járna karöltve a mezőgazdasági munkavállalók szociális érdekeinek hathatós gon; dozása, a bizottság — miként ebben a vonatkozásban jelentésünk befejezéseképen határozat hozatalára teszünk javaslatot — szükségesnek véli, hogy a kormány a mezőgazdasági munkavállalók szociális biztosításának kifejlesztése céljából a lehetőség határain belül a legrövidebb idő alatt javaslatot terjesszen a képviselőház elé. Miként a mezőgazdasági munkavállalók társadalombiztosításának kérdésében a bizottság egyöntetüleg a kötelező társadalombiztosítás mellett foglalt állást és a vélemények csupán a megvalósítás módja tekintetében oszlottak meg, a bizottság véleményeltérés nélkül tette magáévá az önálló iparosok öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló kötelező biztosításának gondolatát is. Ezzel az elvi megnyilatkozással azonban a bizottság annak ellenére sem jutott a miniszteri javaslattal ellentétbe, hogy az utóbbi egyelőre csak az önkéntes biztosítás alakjában kívánja e kérdést megoldani. A miniszteri javaslat indokolása ugyanis félre nem érthető módon kimondja, hogy a társadalmi fejlődóst a közel jövőben a kézművesség kötelező nyugdíjbiztosításának megvalósulása félé kell terelni. Az indokolás ezzel az elvi kijelentéssel kapcsolatban arra is felhívja a figyelmet, hogy a kézművesség kötelező biztosításának komoly megalapozásához elengedhetetlenül szükséges a kézművesség tagjaira kiterjedő megfelelő statisztikai adatfelvétel, melynek eredményei alapján lehet biztosítás-mathematikai módszerrel megállapítani azokat a valószínűségeket, melyeknek mérlegelése nélkül a lehetetlenséggel lenne határos az önálló iparosok öregségi és rokkantsági biztosításának pénzügyi megalapozása. A miniszteri indokolás tehát maga is kiemeli, hogy általános társadalompolitikai szempontból minő súlyos érdekek fűződnek a kézművesrend szociális biztosításának kiépítéséhez. De arra való tekintettel, hogy ennek a rendnek társadalombiztosítása éppoly betonszilárdságú alapokon épüljön fel, miként az iparforgalmi munkavállalók öregségi és rokkantsági biztosítása, először meg kell teremteni a kézművesrend biztosításának alapjait, egybe kell gyűjteni, csoportosítani és feldolgozni kell a reá vonatkozó statisztikai adatokat és végre kell hajtani a szükséges biztosítástechnikai számítást. Nem elvi természetű tehát az az eltérés, amely látszatra a miniszteri és a bizottsági álláspont között mutatkozik, mert hiszen mindkettőben csak a kézművesrend szociális biztosításának fejlesztésére irányuló szándók nyilatkozik meg. A bizottság teljes mértékben méltányolja a miniszteri indokolásban kifejezésre j utó azokat a szempontokat, melyek a kormányt arra késztették, hogy a kötelező kézműipari biztosítás előfeltételeinek megteremtéséig az iparosok öregség, rokkantság, özvegység és árvaság esetére szóló biztosításának gondolatát, egyelőre átmenetileg, csak az önkéntes biztosítás kereteiben valósítsa meg. De midőn a kézmű vesrend szociális biztosításának vonatkozásában a bizottság meghajol a miniszteri indokolás érvelése előtt, kifejezi azt a reményét is, hogy a kormány, a kézművesrend kialakuló érdekképviseletével, együtt minden erejével az önálló iparosság társadalombiztosításának rendezésére fog törekedni. A miniszteri javaslatnak az önkéntes biztosításra vonatkozó rendelkezéseivel kapcsolatban felmerült az önkéntes biztosítás szükségességének kér-