Képviselőházi irományok, 1927. VII. kötet • 343-499. sz.

Irományszámok - 1927-368. A képviselőház mentelmi bizottságának jelentése sajtó útján elkövetett rágalmazás vétségével gyanúsított Szabó Imre országgyűlési képviselő mentelmi ügyében

368. szám. 53 »Talán olyan hihetetlen, hogy nálunk vallatás közben ütik és kínozzák ;az embereket? A fenyegetodző belügyminiszternek figyelmébe ajánljuk a •csongrádi bombapör bírósági ítéletét, amelynek indokolása szó szerint azt mondja, hogy : »Kétségtelenül bebizonyítást nyert, hogy a vádlottak testi bántalmazás alapján tettek beismerő vallomást.« »Már ebben az ügyben is a körül nyomoznak, hogy a beismerő vallomá­sokat nem kínzásokkal csikarták-e ki és úgy lehet, hogy nemsokára a halálra­ítélt banditákat azon a címen mentik föl, hogy beismerő vallomásukat a rendőrségi kínzások folytán tették.« »Mi egy betűvel sem írtuk azt, hogy magát Rákosit bántalmazták, lehet­séges, hogy más eszközökkel bírták olyan vallomásokra, amelyek nem fedik a. tényeket. Mi pontosan megneveztük, hogy kiket bántalmaztak ós haf módot adnak arra, hogy bizonyíthassunk, akkor a bíróság előtt majd elválik, melyik félnek volt igaza« »Ha nem ártott a magyar nemzet megbecsülésének az a sok bomba­merénylet, amelynek vádlottjait azon a címen mentegetik fel, hogy a rend­örségen megkínozták őket, ha nem árt ennek a megbecsültetésnek az, hogy Somogyi és Bacsó elvtársaink gyilkosai szabadon járnak, ellenben a tanú fogházban ül.« »Itt kell figyelmeztetnünk a belügyminisztert, hogy a Népszava most is közigazgatási eljárás alatt áll, mert majdnem egy esztendeje van annak, hogy elvonták a kolportázs jogát. Ennek a szégyenteljes és erőszakos intéz­kedésnek ennyi ideig való fönntartása szintén a magyar nemzet megbecsülése «lien való támadás.« — az 1914. évi XLT. t.-c 1. §-ába ütköző, 3. §-a szerint minősülő, a 9. §-a értelmében felhatalmazásra hivatalból üldözendő sajtó útján elkövetett rágalmazás vétségének jelenségeit látszik feltüntetni. A cikk névtelenül jelent meg, annak szerzőjére nézve Szabó Imre felelős szerkesztő a nyomozó hatóságnak hozzája intézett írásbeli felhívására nem nyilatkozott, hanem, a vonatkozó lap szerkesztőségének egyik tagja a nyomozó közeg előtt kijelentette, hogy felelős szerkesztő a szerzőt csupán mentelmi jogának a fölfüggesztése után fogja megnevezni. A bizottság megállapította, hogy a megkeresés illetékes hatóságtól érke­zett, az összefüggés a vélelmezett bűncselekmény és nevezett képviselő sze­mélye között nem kétséges, zaklatás esete nem forog fenn, javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Szabó Imre országgyűlési képviselő mentelmi jogát ezen ügyben függessze fel. Kelt Budapesten, a képviselőház mentelmi bizottságnak 1927. évi december íió 1. napján tartott ülésében Nánássy Andor s. k. } a mentelmi bizottság előadója. Hajós Kálmán s. Jc., a menti Imi bizottság elnöke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom