Képviselőházi irományok, 1927. IV. kötet • 147-160. sz.
Irományszámok - 1927-147. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter jelentése az országgyűléshez a Ceglédkörnyéki gazdasági vasút Cegléd-vezsenyi vonalának engedélyezése tárgyában
147. szám. 7 Háború és mozgósítás esetén köteles az engedélyes a szabadságosokat és tartalékosokat a szabályszerű igazolvány alapján a lakhelyükhöz legközelebb eső állomástól a rendeltetési helyez legközelebb eső állomásig a katonai díjszabás alkalmazásával szállítani. Végül köteles az engedélyes feltétlenül alkalmazkodni azon határozatokhoz, melyek a katonai kiszolgált altiszteknek alkalmazására vonatkozólag az 1873. évi II. törvénycikkben megállapítvák. 14. §. Az állami tisztviselők, hivatalnokok és szolgák, kik a vasutak igazgatása és üzleté felett őrködő hatóságok megbízásából, vagy az állam érdekeinek ezen engedélyokirat alapján való megóvása végett, továbbá jövedéki vagy közbiztonsági célokból a vasutat használják és azt, hogy az illetókes'hatóság által megbízattak, igazolják, úti málnáikkal együtt ingyen szállítandók. 15. §. Az engedélyes a jelen engedélyokirat tárgyát képező vasúti vonalon, vagy annak csak egyes részein is, a m. kir. kereskedelemügyi miniszter kívánatára a m. kir. postát szállítani köteles A postaszállítás feltételeit az 1888. évi IV. törvénycikk 4. §.-ának b) pontja értelmében a m. kir. kereskedelemügyi miniszter rendeleti úton fogja megállapítani. A vasút igazgatósága és alárendeltjei, vagy az utóbbiak közfc váltott szolgálati levelezés a vasúti közegek által postabérmentesen szállítható. 16. §. Engedélyes az 1888. évi XXX L törvénycikk alapján engedélyt kap és kötelezettséget vállal arra, hogy a vasútvonal mentén szükséges üzleti távbeszélő ós villamos jelzőberendezéseket a vasút területén felállíthassa, jelen engedélyokirat hatályának tartama alatt szakadatlanul üzletben tartsa és a szükséghez képest bővíthesse; míg azon berendezések felállítására és azon bővítésekre, melyeknél a támszerkezetek elhelyezése céljából a vasút területéhez nem tartozó ingatlanok ingónybevétele szükséges, a m. kir. kereskedelemügyi minisztertől mindenkor külön engedély kérendő. Az engedélyes az összes üzleti távbeszélőket ós villamos jelzőberendezéseket illetőleg, szorosan alkalmazkodni köteles, az 1888. évi XXXI. t.-cikk s az ennek végrehajtása tárgyában 1890. évi július hó 18-án, 23.445. szám alatt kiadott szabályrendelet és a hazai vasutakkal és távirdára nézve, 1877. évben kötött egyezmény határozmányaihoz, az említett törvénycikk és egyezmény alapján kibocsátott, vagy ezentúl kibocsátandó rendeletekhez, úgyszintén a jelen engedélyokirat kiegészítő részét képező építési ós üzletberendezósi feltételekhez. Engedélyes a vasútvonal irányát, az állomásokat és a kilométer-szelvényeket az 1 :75.000 léptékben feltüntető táborkari térkép két példányának előterjesztése mellett oly esetben, amikor a jelen §. első bekezdése értelmében külön engedély kérésére nincs szükség, a berendezések megépítése iránt az alábbiak szerint illetékes posta- és távirdakerületi műszaki felügyelőséget, oly esetekben pedig, midőn az idézett határozmány értelmében külön engedélyre van szükség, ennek megadása iránt a m. kir. kereskedelemügyi minisztert még oly időben köteles megkeresni, hogy a berendezések a vasút forgalomba helyezéséig, illetve ha már forgalomban lévő vasútról volna szó, a berendezések elkészítésére kitűzött határidőre elkészíthetők és használhatók legyenek. Uj építkezések és meglévő berendezések bővítése alkalmával a vezetéket a vasút felvételi épületein, őrházain, őr- és jelzőbódéin és jelzőkészülékein