Képviselőházi irományok, 1927. III. kötet • 79-146. sz.

Irományszámok - 1927-80. Törvényjavaslat a büntetőtörvények kiegészítéséről és egyes rendelkezéseiknek módosításáról, valamint a büntető igazságszolgáltatás további egyszerűsítéséről

60 80. szám. Mindenekelőtt módosításra szorul a Btk. 295. §-a, mert az ebben a §-ban meghatározott cselekményre indokolatlan nézetem szerint az államfogházbüntetés alkalmazása. A pár viadalcselekmény éknek államfogházzal, vagyis a megbélyegző jelleget nélkülöző custodia honesta val büntetése csak abból a szempontból lehet megítélésem szerint indokolt, hogy a törvényhozás számol a társadalmi közfelfogás súlyával, amely egyeseket arra kényszerít, hogy becsületük vagy társadalmi helyzetük megóvása végett a párviadal elől ne térj ének . ki. A társadalmi kényszer nyomására azonban a legkevésbbé sem hivatkozhatik az, aki illetéktelenül másnak ügyébe avatkozva, azt párviadalra buzdítja, vagy őt erre azzal a durva eszközzel mintegy kényszeríti, hogy a kihívástól, a kihívás elfogadásától vagy a párviadaltól vonakodása miatt gúnyolja, sértegeti vagy megvetéssel fenyegeti. Ezért erre a cselekményre a 18 §-ban államfogház helyett közönséges szabadságvesztésbüntetési nemet: fogházat hozok javaslatba. A párviadalra kényszerítésnek szokásos és különösen veszedelmes alakja, ha a cselekményt sajtóközleménnyel követik el; ilyen pl. a kihívó nyilatkozatoknak, a lovagias elégtételadás megtagadásáról szóló jegyzőkönyveknek és megbélyegzésre szánt hasonló közleményeknek a sajtóban közzététele, Ehhez képest a 18. §. második bekezdésében azt javasolom, hogy az ilyen közléseket az általános büntetőjogi szabályok alá helyezzük a sajtójogi felelősségi rendszer helyett. Kiegészítésre szorulnak továbbá Btk.-ünknek párviadalra vonatkozó rendelkezései abban az irányban, hogy az összes párviadalcselekményeket államfogházzal büntetve, nem hatékonyak abban az irányban, hogy a felek és főleg a segédek a békés kiegyenlítésre komolyan törekedjenek. Pedig a párviadalra kényszerítő társadalmi közfelfogás nem minden párbajoz ónak szolgálhat mentségül, sőt az esetek legnagyobb részében, legalább az egyik félnek e felfogás szerint is vétkes magatartása szolgáltat okot a párviadalra. A társadalmi közfelfogás ugyanis senkit sem kényszerít arra, hogy megtörtént sértésért ne ajánljon fel megfelelő nem fegyveres elégtételt, vagy hogy az ily felajánlott elégtételt visszautasítsa. Ha pedig a felek, illetőleg segédeik között a sértés vagy az elégtétel tekintetében nézeteltérés merül fel, a társadalomban elfogadott nézetek megengedik, hogy az ügyet becsületbíróság elé terjesszék. A társadalmi becsületbíróság eddig is szokásos intézményének általánossá válása lenne megítélésem szerint a párviadalok megelőzésének legbiztosabb eszköze, annál is inkább, mert a tapasztalat szerint a párbajok túlnyomó részét nem életbevágó, kiegyenlíthetetlen összeütközések miatt vívják. Ha minden esetben komoly, tekintélyes, higgadt és elfogulatlan férfiak fogják vizsgálni, történt-e sértés és azt minő nem fegyveres elégtétellel lehet kiegyenlíteni, döntésükben meg fog nyugodni a becsületét vagy társadalmi tekintélyét leginkább féltő is. Ezt a nézetet megerősíti azoknak a törekvéseknek sikere, amelyek a párviadaloknak a fegyveres, erő körében hasonló eszközökkel való korlátozására irányulnak. Ezért a javaslat 19. §-ában a feleknek és segédeiknek jogi kötelességévé kívánom tenni, hogy minden arra alkalmas esetben komoly kísérletet tegyenek társadalmi becsületbíróság közreműködésének igénybevételével a párviadal elkerülésére. Az a fél vagy az a segéd pedig, aki ilyen fegyvertelen és a társadalmi közfelfogás szempontjából is kifogástalan eljárási mód helyett a viszály elintézését szívesebben teszi függővé a fegyveres mérkőzés esetlegességeitől, könnyelműen szegi meg a törvényt és méltán büntethető fogházzal, illetőleg börtönnel, vagyis az életet és a testi épséget sértő közönséges bűncselekmények rendes büntetési nemeivel.