Képviselőházi irományok, 1927. III. kötet • 79-146. sz.
Irományszámok - 1927-79. Törvényjavaslat az ingójelzálogjogról
79. szám. 27 A tulajdonos beleegyezését tartalmazó okirat alaki- kellékeinek hiányost sága e §. második bekezdése szerint nem érinti a jogerősen foganatosítotjelzálogkönyvi bejegyzés érvényességét. 10. §. E §. arról az esetről gondoskodik, ha a dolgot a 3. §. ellenére nem a tulajdonos zálogosítja el. E §. rendelkezése a jóhiszemű jogszerzés tekintetében nem követi a kereskedelmi törvénynek 299. §-ábah a jóhiszemű vevő és kézizáloghitelező védelmére felállított szabályt. A dolog valódi tulajdonosának jogát még abban az esetben is védelemben részesíti, ha a záloghitelező jóhiszeműen szerez a nemtulajdonóstól ingójelzálogjogot, — még pedig akkor is, ha ezt az ingó jelzálogkönyvbe már be is jegyezték. Kivételt tesz azonban arra az esetre, ha elzálogosító még az ingójelzálogjog törlése előtt utóbb megszerzi a dolog tulajdonát; ez esetben ugyanis a korábbi tulajdonost sérelem nem éri. A második bekezdés szabálya — tekintve, hogy a 7. §. szerint ingójelzálogjogon aljelzálogjogot jogügylettel alapítani nem lehet — főként azokat a jelzálogos hitelezőket védi, akik jelzálogjogukat engedmény útján szerezték. 11. §• Ez a §. gondoskodik arról, hogy az ingójelzálogjog ne sértse harmadik személyeknek korábban szerzett dologi vagy kielégítési elsőbbségi jogát. A második bekezdés második mondatának szabálya azt a célt szolgálja, hogy a haszonbérlő az 1881 :LX. t.-c. 72. §-ának rendelkezése mellett is hasznát vehesse az ingójelzálogjognak. A haszonbérbeadó törvényes zálogjogának körülhatárolását az ingójelzálogjog szempontjából az ismertetett külföldi törvények is szükségesnek tartották. A javaslatban a haszonbérbeadó jogai kellőkép védve vannak azáltal, hogy a jelen §. a Yht. 72. §-ának második bekezdése alól a haszonbérlőnek csupán olyan terményeire enged kivételt, amelyek a haszonbérelt ingatlanon abban a gazdasági évben termettek, mely évre a haszonbérösszeget már kifizették. A törvényes zálogjog e szerint a haszonbérlő más terményeire, valamint a haszonbérelt jószágon levő minden egyéb felszerelésére és jószágára az eddigi mértékben fennmarad. A haszonbérbeadó érdekét védi a javaslat azzal is, hogy a 20. §. 3. pontjában ingójelzálogjoggal engedi biztosítani a haszonbérbeadónak haszonbérlőjével szemben a haszonbérleti jogviszonyból származó mindennemű követeléseit. 12. §. E szabályt az 1881 :LX. t.-c. 211. és 212. §-ának rendelkezéseire tekintettel kellett felvenni, hogy az ingójelzálogjogot ne érintsék az ingatlanra vagy haszonélvezetére utóbb szerzett jogok. A most kifejezett cél részletes keresztülvitelére a 46. §. második bekezdése ad megfelelő felhatalmazást. E §-ban szükségtelennek látszott kimondani — mert fennálló jogunk elveiből önként következik —, hogy a korábban szerzett ingójelzálogjog a harmadik jóhiszemű személyek sérelme nélkül megelőzi az ugyanarra a tárgyra később szerzett egyéb jogokat is. 13. §« E §. az ingójelzálogjog járulékos természetét állapítja meg. Az elzálogosítót védi a javaslat azzal, hogy az ingójelzálogjogot csak a zálog tulajdonosának írásban adott beleegyezésével lehet átruházni. Ezzel a tulajdonos biztosítékot nyer arra, hogy tudtán kívül nem lesz kiszolgáltatva későbbi kíméletlenebb hitelezőknek. 14—18. §§. E §-ok megfelelnek a jelzálogjogról 1926. évi május hó 4. napján 1079. nemzetgyűlési iratszám alatt benyújtott törvényjavaslat 9., 11., 12., 13., 14. §-ainak. Utalok a jelzálogjogról szóló törvényjavaslat említett 4*