Képviselőházi irományok, 1927. II. kötet • 28-78. sz.
Irományszámok - 1927-44. Törvényjavaslat a külföldi magyar intézetekről és a magas műveltség célját szolgáló ösztöndíjakról
200 44. szám. sűek képviselik ezt az áramlatot. Ők is ellentétbe helyezkedtek a megelőző kor ideáljaival. Hogy miért, e kérdésre csak a korszellem változása adja meg a választ, amely folyamatnak megítéléséhez a kellő történelmi távlat még hiányzik. Ezek után hiú vállalkozás lenne, ha állami eszközökkel elnyomni akarnók korunknak a mi szemünkben művészi .túlzásait. Az ilyen kísérletek sorsa tapasztalás szerint nemcsak a sikertelenség, hanem igen sokszor a nevetségesség, sőt a reakció. Az individualizmus túltengései után, amelyek korunk művészetének excentricitásaiban nyertek kifejezést, egyébként is várható a megszilárdulás, a meghiggadás, a régi komponáló ösztönök újabb érvényesülése. De támadni a művészetet, a művészeket, hogy egyszer nagy kompozíciókért lelkesednek, másszor meg egy tál barack közvetlen életdús megfestéseért, az belsőleg indokolatlan és eredményhez sem vezet. Éppen úgy az egyik kort a másiknál magasabbra értékelni hiú vállalkozás. Couture, Delaroche nem voltak nagyobbak Manetnál, Renoirnál ; Szinyei viszont nem volt kisebb Székelynél, Lotznál. Egyedül a tehetség a döntő, az az ero, mellyel koruk szellemét formába önteni tudták. Hogy mind gyakrabban hallunk panaszt a közönség vásárló kedvének megcsappanása ellen, annak a jelzett gazdasági okokon kívül egyik magyarázata kétségtelenül az is, hogy bizonyos modern irányzatok az átlagos magyar művásárlónak nem tetszenek. Ez nem erőszakos és mégis nagy erővel ható regulátor. A jelek az én egyéni érzésem szerint egyébként is arra mutatnak, hogy az európai fejlődés kezd visszafelé vagy helyesebben elkanyarodni azoktól a művészeti irányoktól, melyeket mi, kik csak nehezen emelkedünk ki háborús és inflációs izoláltságunkból, még moderneknek gondolunk ós nevezünk. Kétszeresen törekednünk kell tehát arra, hogy ismét teljesen belekapcsolódjunk az európai kulturális fejlődésbe, aminek intézményes biztosítékai éppen a külföldi collegium hungaricumok, amelyekkel alább rendszeresen foglalkozom s amelyek közül az eddigiek, ú. m. a bécsi és a berlini, valamint a most alakuló zürichi, tudománypolitikai célokat szolgálnak, a római ellenben első sorban tervszerű művészeti politikának lesz eszköze. Képzőművészeti főiskolánk úgy van beállítva, hogy abban a konzervatív irányzatok mellett a modernnek nevezett művészeti törekvések is képviselve vannak és műegyetemünk építészeire vonzó erőt gyakoroltak a modern architektúra, kreációi, annak ellenére, hogy műegyetemünk tanári kara ízlésében inkább konzervatív. Mindez intézetek kiváló növendékeinek a római collegium hungaricum kettős nagy alkalmat fog nyújtani. Kapcsolatba jönnek a külföldi, az általános európai szellemmel s ezenfelül az olasz művészettel, amelynek ismerete, átélése ós belső lelki feldolgozása nélkül művészi élet alig képzelhető. A tervszerű tudománypolitika nem érheti be a főiskolák puszta megszervezésével, hanem ügyelnie kell arra is, hogy a főiskolák azon kiváló növendékei, akikről joggal tételezhető fel, hogy az életben is lényegesen fölébe tudnak emelkedni az átlagnak, a megélhetés gondjaitól mentesítve, egész idejüket és egész munkaerejüket tanulmányaiknak szentelhessék. Lehetővé kell főiskolai tanáraink számára tenni a professzor azon legnemesebb és legmagasabb kötelességének teljesítését, hogy amennyiben szemináriumában, laboratóriumában vagy klinikáján egy-egy valódi tehetség csillámlik fel, ösztöndíjban részesítését kezdeményezhesse, ezúton a létért való küzdelem mindennapi gondjaitól mentesítse, hogy ekként teljesen tanulmányainak élvén, tehetségét minél teljesebben kifejthesse. Szükség van tehát tudományos ösztöndíjakra már az itthoni tanaimányi idő alatt is. De ösztöndíjügyünk
