Képviselőházi irományok, 1927. II. kötet • 28-78. sz.

Irományszámok - 1927-28. Törvényjavaslat a betegségi és a baleseti kötelező biztosításról

28. szám. 93 alapszabályszerű segély nem vétetett teljesen igénybe, és az igényjogosult a segélyezés lejártától számított négy bét alatt ugyanabba a betegségbe visszaesik, folytatólagos segélyezésnek van helye, még pedig az alapszabályszerű segélyezési időtartamhoz képest még hátralékos időszakra. Ebben a tekintetben a javaslat világosabban rendelkezik, mint az 1907 : XIX. t.-c. 64. §-a, mely szerint »az újabbi segélyezés kezdetének időpontja az első megbetegedés napjától számíttatik«. A jelenlegi törvény eme szövege kételyt hagy fenn abban a tekintetben, hogy a segélyezés nélkül eltöltött közbeeső időszak az alapszabályszerű segélyezés időtartamába beszámíttassék-e. Ebben a tekintetben a javaslat a kételyt eloszlatja, amidőn a segélyezés nélkül töltött időszaknak az alap szabályszerű segélyezés időtartamába való beszámítását kifejezetten kizárja, mert. semmi jogos alapja nem volna annak, hogy az igényjogosult betegségének időleges javulása következtében alapszabályszerű jogaiban megrövidüljön. Éppen azért, mert e jogok az első megbetegedéshez fűződnek, a javaslat az alapszabályszerű segély folytatólagos megállapításában kizárja annak a körülménynek számbavételét, vájjon az igényjogosult az első segélyezési időszak lejárta és az újabb megbetegedés között lefolyt időben biztosításra kötelezett volt-e vagy sem. Ellenben az alapszabályszeru segélyt már kimerített biztosítottak tekintetében a javaslat átveszi az 1907 : XIX. t.-c, 64. §. első bekezdésének azt a rendelkezését, amely szerint ily biztosítottak újabb segélyezést csak bizonyos tartamú újabb biztosítási kötelezettség alapján szerezhetnek meg. Az újabb segélyezés feltételéül szolgáló biztosítási kötelezettség tartamát a javaslat a jelenlegi két hónap helyett három hónapban állapítja meg, még pedig azért, mert a segélyezés legkisebb időtartamát a javaslat húsz hétről egy évre fölemelvén, ezzel szemben az újabb segélyezésre vonatkozó várakozási időt is bizonyos mértékben fel kell emelni. Ugyanezt a korlátozást, az 1907 : XIX. t.-c. 64. §-ában mutatkozó hézag pótlásaképpen, megfelelő módon ki kellett terjeszteni a családtagok segélyezésére is. Az önkéntes és az önként továbbfizető biztosítottak alapszabályszeru segélyezésének teljes mértékben való igénybevételéhez fűződő jogkövetkezményt a javaslat 14. §-a állapítja meg. A 47. §-hoz. A javaslat az 1907 : XIX. t.-c. 62. §-ában megállapított elévülési szabályt, az újabb segélyekre való kiterjesztéssel, átveszi. Ugyanezt a szabályt kívánja a javaslat a folyósított, de fel nem vett segélyekre alkalmaztatni, amire vonatkozólag az 1907: XIX. t.-c. rendelkezést nem tartalmaz. A 48—50. §-ókhoz. A javaslat a kórházi ápolás költségének kérdését az 1907 : XIX. t.-c. 58. ós 59. §-ában foglalt vonatkozó szabályozásnak részint határozottabb kiemelésével, részint pedig attól eltérő módon kívánja rendezni. Ami a kórházi ápolás tekintetében a munkásbiztosító intézet és a biztosított között fennálló jogviszonyt illeti, a javaslat mindenekelőtt azt az elvet állapítja meg, hogy az intézet a gyógykezelésre igényjogosultat kérésére vagy beleegyezésével kórházba utalhatja. A gyógykezelésre igényjogosult szempontjából ugyanis ebben az esetben a volenti non fit injuria elve érvényesül, a munkásbiztosító intézet pedig mérlegelheti, hogy az igényjogosult által kért kórházi ápolás a gyógykezelés sikere szempontjából szükséges vagy eredményesebbnek igérkező-e. Nem tagadhatja meg a munkásbiztosító intézet a kért kórházi ápolást abban az esetben, ha az múlhatatlanul szükséges, mert a gyógykezelés sikerességének szempontjával szemben a takarékossági érdeknek háttérbe kell szorulnia. A munkásbiztosító intézet által az igényjogosult beleegyezése nélkül adni kívánt kórházi ápolás jogosságát a javaslat lényegileg az 1907 : XIX. t.-c.