Képviselőházi irományok, 1927. II. kötet • 28-78. sz.

Irományszámok - 1927-28. Törvényjavaslat a betegségi és a baleseti kötelező biztosításról

94 28. szám. 58. §-a első bekezdésének a) pontjában felsorolt esetekre állapítja meg; eszerint a biztosító intézet beleegyezése nélkül is kórházba utalja a gyógykezelésre igényjogosultat — akár a biztosítottról, akár családtagjáról van szó, — ha betegsége olyan természetű, hogy a korházi ápolást szükségessé teszi (ragályos betegség), vagy ha a beteg az orvos utasításainak szándékosan nem tesz eleget és ezzel gyógyulását késlelteti vagy ha kielégítő házi ápolásban nem részesülhet (akár családja, akár más háztartás körében). A kórházba való jogos beutalás elfogadásának elmulasztásához vagy megtagadásához a javaslat a 43. §-ban megállapított jogkövetkezményeket fűzi. A kórházba utalt és felvett igényjogosultnak a munkásbiztosító intézettel szemben támasztható igényét a javaslat az 1907 : XIX. t.-c. 58. és 59. §-ában foglalt vonatkozó. rendelkezéseknek világosabb kifejtésével állapítja meg, amidőn kimondja, hogy a kórházi ápolás tartamára egyéb segély, a családtagoknak járó féltáppénzen kívül, nem igényelhető. Ezzel kapcsolatban rendezi, a javaslat az államkincstár, valamint az alapok ós alapítványok terhére történő kórházi ápolás esetében járó munkásbiztosítási igényeket, amennyiben ezeket ily esetben is csak a családtagok féltáppónzére korlátozza. A közpénzek jogosulatlan kiaknázását jelentené ugyanis, ha az a beteg, aki, ha nem is a munkásbiztosítás terhére, de egyébkénti közköltségen nyer ápolást, ezen felül a munkásbiztosítás szolgáltatásában is részesülne. Ugyanezért a kórházi ápolás tartamát, akár a munkásbiztosítás, akár az államkincstár vagy valamely alap vagy alapítvány terhére történjék is az, az alapszabályszerű segélyezési tartamba be kell számítani. A kórházban ápolt betegnek beszállítási és hazautazási költségét a javaslat csak abban az esetben hárítja a munkásbiztosító intézet terhére, ha a beteget az intézet utalta be. A munkásbiztosító intézetnek a kórházzal szemben való felelősségét a javaslat az 1907 : XIX. t.-c. 59. §-ának rendelkezésétől eltérően, a törvényes kiváltság elejtésével, akként rendezi, hogy a munkásbiztosítás csak az intézetnek saját ténye alapján vagyis abban az esetben köteles a kórházi ápolási költségek megtérítésére, ha a beteget az intézet utalta be. Ezzel a rendelkezéssel szemben egyedüli kivételként áll az az eset, ha a beutalás kérésének vagy a beutaló intézkedés bevárásának elmulasztását bizonyított sürgős szükség okozta. Ezzel a rendelkezéssel tehát megszűnik a jelenleg érvényben lévő az a jogi helyzet, amely szerint a munkásbiztosító intézet a köz-, vagy nyilvánossági jellegű kórházakban, valamint az egyetemi klinikákon és az országos bábaképezdékben ápoltak ellátási költségét négy hét tartamára feltétlenül megfizetni tartozik. Az említett kórházak ós gyógyintézetek eme törvényes kedvezmények megszűnésével szemben viszont a munkásbiztosító intézet jelenlegi, ama törvényes kedvezményét, amely szerint csak négy hót tartamára tartozik az ápolási költséget teljes összegében megfizetni, míg azontúl csak a táppénz erejéig felelős, a javaslat szintén megszünteti, vagyis a kórházba utalt vagy oda bizonyított sürgős szükség miatt felvett biztosított ápolási költségét a munkásbiztosító intézet kezdettől fogva, az alapszabályszerü időtartamon belül történő ápolás egész tartamára, az ápolási költség egész összegében, bár a legalsó osztály szerint tartozik megtéríteni. Ezzel kapcsolatban a nyilvánossági jelleggel felruházott magánkórházakkal szemben, amelyek ápolási díjaikat általában maguk állapítják meg, a javaslat a munkásbiztosítás érdekeit azzal a rendelkezéssel védi, amely szerint ezeknél a legalsó osztály helyett az államkincstár terhére adott ápolás költségét kell érteni. E kórházak