Nemzetgyűlési irományok, 1922. XVIII. kötet • 1077-1171. sz.

Irományszámok - 1922-1079. Törvényjavaslat a jelzálogjogról

52 1079. szám. bekerülni. A javaslatnak ismertetett álláspontja inkább megfelel a fennálló jognak, mint a Ptk. szövegeinek álláspontja. Minthogy ebben az esetben arról van szó, hogy a telekkönyv tartalma a valóságos helyzetet nem fedi, a javaslat egy későbbi rendelkezése (11. §.) a telekkönyv kiigazításának ad helyet. 9. §. (Optk. 469. §. 1.446. §., I. 890—892. §., Tj. 679. §. 1., Bsz. 679. §. 1.) Ha a hitelezőt a jelzálogjoggal terhelt ingatlannak olyan tulajdonosa elégíti ki, aki nem személyes adós, ezzel a követelés éppen úgy nem szűnik meg, mint ahogy nem szűnik meg az adós tartozása rendszerint akkor, ha helyette a tartozást a kezes fizette ki. Ilyen esetben ugyanis a kezes — a közte és a főadós vagy esetleg még harmadik személy közt fennálló jogviszonyhoz képest — megszerzi a követelést. Méltánytalan volna, ha az ingatlantulajdonos — a dologi kezes — fizetése esetében a jelzálogjogkonfúzió folytán egyszerűen megszűnnék. Ez a megszűnés ugyan a mai jog szerint sem következik be, mert a jelzálogjog megszűnéséhez a telekkönyvi kitörlés is szükséges, ámde a fennmaradásból a tulajdonosnak semmi előnye nem származik, mert az ingatlan árverése esetében az ily kifizetett teher összegét nem lehet a tulajdonos javára sorozni és így a később álló hitelezők meg nem érdemelt előnyhöz jutnak annak következtében, hogy az egyik tehertétel tekintetében a hitelező és a dologi (nem személyes) adós személye vélet'enül találkozott. A Ptk. első szövege éppen ezt az esetet tekintette a legerősebb érvnek a saját jelzálogjog jogintézménye mellett és jóllehet a saját jelzálogjogot nem kívánta megvalósítani, kerülő úton kívánt a most említett méltánytalanságon segíteni és pedig oly módon, hogy a tulajdonost feljogosította a dologi kezesség alapján teljesített fizetéssel kielégített jelzálogos követelés átruházására, de világosan kimondta, hogy, ha a tulajdonos ezzel a joggal nem él, a jelzálogjog a rangsorban következő jelzálogos követelésekkel szemben hatálytalan. Vagyis az első szöveg szempontjából ennek a denaturált saját jelzálogjognak éppen csak az volt árverés esetében a következménye, hogy a tulajdonos azt az összeget, amit árverési vételárfölösleg címén is megkapott volna, mint hitelező kaphatta meg. A Ptk. törvényjavaslata már nem zárkózott el olyan mereven a saját jelzálogjog intézményével szemben és a kezes jogi helyzetének követelményeként állítja fel ebben az esetben a követelésnek és — járulékos természeténél fogva — a jelzálogjognak a tulajdonosra átszállását, mint a saját jelzálogjog keletkezésének egyik nélkülözhetetlen esetét. Ezt az álláspontot a bizottsági szöveg is fenntartotta. A javaslat a Ptk. bizottsági szövegétől abban tér el, hogy a jelzálogjog járulékos természetének az előbbi §. indokolásában már említett világosabb kifejezése érdekében kiemeli azt a jogtételt, hogy a jelzálogjog csak akkor száll át a tulajdonosra, ha a fizetéssel a személyes adós irányában valóban követelése támad. Előfordulhat olyan jogviszony is, amikor több különböző személy tulajdonát alkotó ingatlan van jelzálogul lekötve és az egyik dologi adósnak a teljesítés folytán nem a személyes adóssal vagy nemcsak a személyes adóssal szemben támad követelése, hanem más dologi adósokkal szemben vagy ilyen adósokkal szemben is. A javaslat ilyen esetekre is gondol, amikor a »mástól« követelhető megtérítést is megemlíti. A §. második bekezdése az első bekezdés szabályát arra az esetre is kiterjeszti, ha a tulajdonos nem elégíti ki a hitelezőt, hanem maga válik hitelezővé pl. úgy, hogy a hitelezőről a követelés öröklés útján száll rá. A bizottsági szöveg 682. §-ának 2. bekezdése erről az esetről nem gondos-