Nemzetgyűlési irományok, 1922. XVIII. kötet • 1077-1171. sz.

Irományszámok - 1922-1078. Törvényjavaslat az örökösödési eljárásról szóló 1894:XVI. törvénycikk módosítása tárgyában

22 1078. szám. A 12. §. kimondja, bogy a végrendelet nélküli elhalálozást külön igazolni rendszerint nem kell. Ezt azért kell kimondani, mert egyes bíróságok eddig ellenkező gyakorlatot folytattak, holott az ilyen negativ körülmény igazolása rendkívül nehéz. A 13. §. szabályozza a közjegyző tennivalóit abban az esetben, ha örö­kösödési vagy hagyományi bizonyítvány iránti kérvényt adtak be nála. Mint már előadtam, a törvényjavaslat szándéka az, hogy a bizonyítvány kiadásá­nak előkészítését levegye a bíróság válláról ós a közjegyzőre hárítsa. Mind­azonáltal abban az esetben, ha a közjegyző úgy vélekedik, hogy bizonyít­vány kiadásának nincs helye s az iratokat elutasító tervezettel terjeszti a bíróság elé, a bíróság pedig ellenkező véleményen van : a bíróság nem küldi vissza az iratokat a közjegyzőhöz avval az utasítással, hogy álláspontjának megváltoztatásával készítse elő a bizonyítvány kiadását, hanem az előkészí­tést maga teljesíti. Ennek indoka az, hogy ha már az iratok a bírósághoz kerültek, nem érdemes az előkészítés csekély munkájának a bíróságtól a közjegyzőre hárítása végett az iratokat a közjegyzőhöz visszaküldeni, aki azokat az előkészítés után a bizonyítvány kiadása végett ismét a bírósághoz volna köteles beterjeszteni. A tervezet többi rendelkezése külön indokolásra nem szorul. Budapest, 1926. évi május hó 4. napján. Dr. Pesthy Pál s. k. f m. kir. igazsdgügyminisster.

Next

/
Oldalképek
Tartalom