Nemzetgyűlési irományok, 1922. XVI. kötet • 932-999. sz.

Irományszámok - 1922-980. Törvényjavaslat egyes magánjogi pénztartozások átértékeléséről

980. szám. 403 is megengedi a valorizációt, amelynek mértéke azonban éppen úgy, mint a bírói gyakorlat értelmében csak a késedelem ideje alatt bekövetkezett értékcsökkenéshez igazodhatik. 4. §. Az általános indokolásban már volt szó annak szükségességéről, hogy a költségvetés meghatározott keretei közt mozgó államkincstárral és a hasonló helyzetben lévő törvényhatósági háztartással szemben a bírói belátástól függő átértékelés kizárassék. Elvi szempontból indokolja ezt különösen az, hogy a pénz értékromlása fulytán éppen az államháztartás egyensúlya és ezzel egyidejűleg a törvényhatóságok háztartásának egyensúlya szenved a legtöbbet és így nyilvánvaló, hogy ezek az adódok' leginkább olyanok, akikre a valorizáció elviselhetetlen terhet róna. A javaslat 10. §-a módot ad arra, hogy a bíróság, ha az eset összes körülményeinek mérlegelése alapján ez látszik helyénvalónak, az adós kedvezőtlen vagyoni helyzete alapján a valorizációt bármely adóssal szemben teljesen mellőzze. Amikor tehát a javaslat az állammal, a törvényhatósággal és az állammal a most említett szempontokból egy tekintet alá eső m. kir. postával szemben a valorizációt kizárja, voltaképen nem tesz egyebet, mint hogy előre biztosítja azt az eredményt, amelyre helyes gondolatmenet esetében a bíróságnak is jutnia kellene és ezzel az államot és a törvényhatóságot megóvja a peres eljárással járó bizonytalanságtól. Az eredmény szempontjából ugyanaz a jelentősége annak, ha a bíróság a kártérítés összegét az ítélethozatal kori értékviszonyok alapján állapítja meg, mint annak, ha a károkozáskori értéket valorizáltan ítéli meg, bár az előbbi eset nem esik a szó szoros értelmében vett valorizáció fogalma alá. Elkerülhetetlen tehát, hogy az átértékelés kizárásával egyidejűleg az előbb említett, pusztán elméleti szempontból más eljárás is kizárassék. A valorizációnak az állammal és a törvényhatósággal szemben kizárására olyan esetekben is szükség van, amikor az államot vagy a törvényhatóságot más személy (vállalat) tartozásáért terheli megtérítési kötelezettség. Ilyen esetekbén figyelemmel a fentebb már elmondottakra, igazságosnak látszik, hogy a valorizációból eredő többletért vagyoni helyzetéhez mérten az első sorban kötelezett legyen csupán felelős, míg az állam az ilyen személynek (vállalatnak) a pénztartozás Összegét a saiát vagyoni helyzetéhez képest valorizáció nélkül térítse meg. A 3. '§. kizárja az átértékelésből, azokat a pénztartozásokat, amelyekbe a gyámhatóságtól kezelt, a

; gyámoltakat és gondnokoltakat illető pénzösszegeket el lehetett helyezni. Ennek szükségképeni következménye, hogy a törvényhatósági és városi gyámpénztárakat, valamint azokat a községeket, amelyek az 1877 : XX. t.-c. 285. §-ának második bekezdése alapján ily pénzösszegek kezelésére fel vannak jogosítva, nem lehet a tőlük kezelt és a kezelés ideje alatt elértéktelenedett pénzösszegek átértékelt kifizetésére kötelezni. Az ilyen alapon nyugvó pénztartozásoknak átértékelésből kizárását mondja ki a javaslat 4. §-ának utolsó bekezdése. 5. §. A javaslatnak most ismertetett rendelkezése azonban nem terjedhet ki az államnak minden pénztartozására, mert egyes esetekben szociális és nemzetközi szempontok, más esetekben pedig az a körülmény, hogy az állam vagy a törvényhatóság a pénzszolgáltatás ellenében értékálló ellenszolgáltatást kap az 5. §. rendelkezésének alkalmazását méltánytalanná, károssá ós igazságtalanná tenné. Mindezekre figyelemmel határozza meg a javaslat 5. §-a azokat az eseteket, amikor valorizációnak az állammal és a törvényhatósággal szemben is helye van. Az 1. és a 2. pontot a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyen51*