Nemzetgyűlési irományok, 1922. XVI. kötet • 932-999. sz.
Irományszámok - 1922-980. Törvényjavaslat egyes magánjogi pénztartozások átértékeléséről
394 980. szám. . előálló magánjogi következmények orvoslása. Ezeknél a fejlett gazdasági viszonyok mellett a legszembeszökőbb az az igazságtalanság, ami abból fakad, hogy a pénz értékcsökkenésének kezdete előtt vagy az értékcsökkenési folyamat korábbi állapotában megállapított vételárért a dolog átadására kötelezett fél olyan vételár fejében volna köteles a dolgot szállítani, amely a valósággal szolgáltatott dolog értékénél lényegesen kisebb, sőt annak csak kis hányada. A szállítási szerződések tekintetében Franciaországban az 1918 január 21-iki és 1920 május 11-iki, Angliában az 1917. évi július hó 10-iki, Belgiumban az 1920 október 10-iki törvény rendelkezett. Az említett államokban egyébként kevés jelét látjuk valorizációs törekvésnek. Angliában a High Court of Justice az 1914-ben keletkezett rubeltartozásról is megállapította, hogy azt ugyanolyan számú szovjet rubellel lehet teljesíteni. Franciaországban a Code Civile már említett 1895. cikke vágja útját a valorizációnak. Arfolyamkülönbözet kikötése esetében a francia bíróság az ilyen kikötést hatálytalannak nyilvánította, sőt hatálytalannak nyilvánította a papírpénz kényszerárfolyamának tartamára az olyan kikötést is, amely kifejezetten aranyra szólott, még pedig azon az alapon, hogy az ilyen kikötések a közjogi jogszabályokba ütköznek és aláássák az államtól kibocsátott papírpénzbe vetett bizalmat. Ez alól az elv alól esak az az eset kivétel, amikor az adós külföldi és így a kikötés az aranynak Franciaországba áramlását előmozdítja. Az újabb francia gyakorlat akkor is érvényesnek tekinti az ilyen kikötést, ha a hitelező külföldi. Magyarországon kívül három állam van, ahol az értékromlás magánjogi következményeinek orvoslását a köztudat szükségesnek ismerte fel és ahol az egyes társadalmi rétegekből kiinduló valorizációs törekvéseknek többékevésbbé eredményük volt, de a pénzértékcsökkenés magánjogi következményeinek orvoslása ebben a három államban is és pedig Lengyelországban, Németországban és Ausztriában egymástól lényegesen eltérő módon törtónt meg. Lengyelországban ós Németországban közös vonás az, hogy a bírói gyakorlat a kényszerárfolyamra vonatkozó közjogi jogszabályról azt állapította meg, hogy annak a magánjog alapvető tételeivel szemben háttérbe kell szorulnia és pusztán a pénz értékének a lejáratig bekövetkezett csökkenése alapján is elismerte, hogy a tiszta pénztartozások átértékelésének helye van. Mindkét államban a bírói gyakorlat állásfoglalása folytán az annak nyomán bekövetkező jogbizonytalanság megelőzése céljából a jogszabályalkotás szükségesnek tartotta a felmerülő kérdéseknek jogszabálylyal rendezését, de a rendezés módja ós terjedelme tekintetében már igen lényeges eltéréseket látunk. Míg ugyanis Lengyelországban a pénztartozások átértékelése tárgyában kibocsátott 1924 május 14-iki elnöki rendelet valamennyi pénztartozásnak az átértékelésót szabályozta és ezzel a bírói gyakorlatnak minden vonatkozásban irányt szabott, illetőleg bizonyos körben a bírói gyakorlatban kialakult jogtételeket írott jogszabályban szögezte le, addig Németországban az 1924. évi február hó 14-én kiadott kormányrendelet a pénztartozásoknak csak bizonyos meghatározott-köre tekintetében állapított meg szabályokat, míg a többi követelések tekintetében a bírói gyakorlat önálló továbbfejlődését nem érintette. A szabályozás körén nem változtatott az 1925. évi július 16-iki felértékelési törvény sem. Egészen más a helyzet Ausztriában, ahol a bírói gyakorlat elvben a kényszerárfolyamnak minden vonatkozásban fenntartása mellett foglalt állást és határozottan megtagadta a pénz értékcsökkenés ama következményének
