Nemzetgyűlési irományok, 1922. XV. kötet • 828-931. sz.
Irományszámok - 1922-909. Törvényjavaslat a vasúti árúfuvarozás tárgyában Bernben 1924. évi október hó 23-án aláírt nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről és az azzal kapcsolatos intézkedésekről
Ö09. szám. 313 értelmében kellőképen, Hanem á, megfelelő kihirdetésnek mindazon államokban tmeg kell történnie, amelyeknek egy ^agy több vasútja az illető díjszabásban részes. Ezzei a kérdés helyesen és annyira megvilágíttatik, hogy téves felfogások a jövőben teljesen ki lesznek zárva. Mindenesetre kíváaiatos lett volna egységesen megállapítani a »kellőképen« történt kihirdetés kritériumait is ; azonban a részes államoknak a díjszabások kihirdetésére vonatkozó szabályai és az e tárgyra vonatkozó nézetek ez időszerint is annyira eltérők, hogy egységesség létesítése még ez alkalommal se volt lehetséges Az a kiegészítés, amely szerint a díjszabásoknak tájékoztatást kell szolgáltatniuk arra nézve is, hogy mikép állapíttatnak meg a fuvardíjak és a mellékilletékek, nem jelent többet, mint ama kellékekre való rámutatást, amelyek (áruosztályozás, dijszámítási határozmányok), mint a díjszabások használhatóságához nélkülözhetetlenek, úgy se hiányozhatnak és eddig se hiányoztak a díjszabásokból. Ellenben más szempont alá esik az a megállapítás, hogy »szükség esetén azoknak a föltételeknek részletezését is, amelyek szerint .a pénz .árfolyama száni ha vétetik, tartalmaznia kell, a díjszabásnak«. Itt ugyanis egészen új kötelezettség rovatik a vasutakra, amelyek értelme az, hogy abban az esetben, ha olyan államok közötti forgalomra vonatkozó; közvetlen díjszabás létesíttetik, amelyek pénzértékei különbözők, a közvetlen «díjtételekbe beszámítandó díjrészleteket, mindazon államok vasútjainak arra ; a pénzértékre át kell számítaniok, amely pénzértékre a létesítendő közvetlen díjtételek szólni fognak. A határozmány tehát csak annak megkönnyítésére szolgál, hogy a fuvaroztató felek meggyőződhessenek, vájjon az átszámított díjrészletek összege: a közvetlen díjtétel nem haladja-e meg azt a maximalis mértéket, amelynél többet a részes vasutak a közvetlen furarozás fejében nem igényelhetnek. Az erre szolgáló határozmány, mely Franciaország javaslatára a küldöttségek többsége által fölvétetett az egyezménybe,, fontosnak nem mondható ugyan, de káros hatású se lehet. Jelentősebb a 2. §. első bekezdésében foglalt az a rendelkezés, amely szerint a díjszabásoknak fel kell tüntetniök a különböző fuvarozási módokra vonatkozó különleges feltételeket és különösen azt, hogy e feltételek a gyorsvagy teherárúként való szállításra vonatkoznak-e. Az egyenlő elbánás kötelezettségét megállapító nagyfontosságú határozmány, mely a 2. §. második bekezdésében foglaltatik, pótolja — eltérő, de az értelmet nem módosító szövegezés mellett — a jelenlegi egyezmény 11. cikkének (1) bekezdésében foglalt második ós harmadik mondatok tartalmát. Az új egyezmény szóban levő, vagyis 9-ik cikkének 3. §-a az útirány és az alkalmazandó díjszámítások előírásának kérdését szabályozza, még pedig sokban eltérően ós jóval kimerítőbben az e tárgyra vonatkozólag a most érvényes egyezmény 6. cikkének (1) bekezdés l) pontja alatt foglaltaknál. Az imént említett új határozmányok az egyezmény 6. cikke 6. § ' n) pontja alatt foglaltak kapcsán abból az — egyébként a jelenlegi egyezményben is érvényesített elvből indulnak ki, hogy az útirány előírása a feladó elhatározásától függ. Űj azonban a vasút abbeli jogának és kötelezettségének kimondása, hogy útirány előírása esetén a fuvardíjak ezen az előírt útirányon számítandók ki és hogy az útirány előírásával egyenlő jelentőségű ama állomások megjelölése, amelyeken a vám-, adó- stb. kezeléseket végeztetni kell; úgyszintén pótolja az útirány előírását az alkalmazandó díjszabások előírása is, de azzal, hogy amennyiben ennek az előírásnak a vasút több útirányon Az 1922. évi június hú 16-ára összehívott nemzetgyűlés irományai. XV. kötet. 40
