Nemzetgyűlési irományok, 1922. XII. kötet • 518-660., III. sz.

Irományszámok - 1922-611. Törvényjavaslat az Osztrák Köztársasággal 1924. évi november hó 8-án kötött adóügyi szerződések becikkelyezéséről

611. szám. 405 bölése, mivel a két állam területén gazdaságilag érdekelt, ott ipari, kereskedelmi vagy más haszonhajtó tevékenységet kifejtő természetes és jogi személyek mindkét állam adófennhatósága alá tartoznak s ennek folyománya lehet, hogy ugyanazon vagyon vagy jövedelem után mindkét adóztató hatalom adórendszerébe bevonatnak, vagyis készeresen kerülnek adó alá. Kétségtelen, hogy azok a pénzügyi politikai törekvések, melyek ezidőszerint mindegyik európai államban az államháztartás egyensúlyának megteremtésére és biztosítására irányulnak, súlyos adók kivetését teszik szükségessé. A magángazdaságok kiadási tótelei között tehát az adóterhek jelentékeny összegeket emésztenek fel, melyekkel a magángazdaságoknak működésük, gazdasági tevékenységük egész folyama alatt számolniok kell. Ha ezeket az adóterheket ugyanazon jövedelem után két államban kellene viselni, ezek a kiadások oly nyomasztó súllyal nehezednének a magángazdaságokra, hogy létüket veszélyeztetnék. Megoldást kell tehát találni arra, hogy az adókövetelésre csak az érdekelt államok valamelyike legyen jogosult, illetve, hogy az adóigény a két állam között megfelelő módon megosztás sók. Ennek biztos szabályait meg kell állapítani, hogy a magángazdaságok ezekkel előre számolhassanak és minden az igazságos adóztatás alapelveinek meg nem felelő adóztatással szemben jogbiztonságban legyenek. Az Osztrák Köztársasággal kötött adóügyi szerződések közül az egyik az egyenesadókra, a másik az örökösödési adóra (illetékre) vonatkozik. 1. Az Osztrák Köztársasággál az egyenesadók tekintetében előállható kétszeres adóztatás elhárítása tárgyában kötött szerződós — miként a Csehszlovák Köztársasággal 1923. évi július hó 13-án és a Németbirodalommal 1923. évi november hó 6-án megkötött hasonló szerződések — két egymást kiegészítő alapelven épült fel. Az egyik elv a területiség (territoriálitás) elve, a másik a lakóhely szerinti adóztatás elve. A területiség elve irányadó az olyan vagyonok és jövedelmek megadóztatásánál, melyek valamely államterülethez vannak kötve. E szerint a tárgyi eív szerint valamely vagyon vagy jövedelemforrás jövedelmének megadóztatása — szentélyre való tekintet nélkül — még a két állam adórendszerének összeütközése esetén is kizárólag abban az államban történhetik, amelyben a vagyontárgy, illetve a •jövedelemforrás van. Ennek megfelelően a territoriális elv nyer alkalmazást a szerződő államok valamelyikének területén fekvő ingatlanok (földterületek, bányák, épületek), az ingatlanokra bekebelezett követelések, a helyhez kötött haszonhajtó foglalkozások, a valamely állam területén gyümölcsözoleg elhelyezett betétek megadóztatásánál, továbbá ez az elv nyer alkalmazást az egyik állam közpénztárából fizetett különféle illetmények megadóztatásánál. A másik elvnek, a lakóhely (székhely) szerinti adóztatás elvének megfelelően azok a vagyonok és jövedelmek, melyek nincsenek kötve a szerződő államok valamelyikének államterületéhez, abban az államban kerülnek adó alá, amelyben a vagyon birtokosának és a jövedelem élvezőjének lakóhelye, illetve jogi személyeknél, amely államban ezeknek székhelye (igazgatási helye) van. Ennek különösen a tőkevagyon, tőkejövedelem ós az ingó vagyon megadóztatásánál van nagy jelentősége. A szerződő felek a lakóhely államában való adóztatás elvét még tökéletesebben juttatták érvényre, mint ahogy ez a Csehszlovákiával és a Nómetbirodalommal megkötött adóügyi szerződésekben megvalósul, az által, hogy azoknál, akiknek mind a két szerződő államban van lakóhelyük, első sorban a túlnyomó tartózkodás dönti el, hogy az adó melyik államot illeti