Nemzetgyűlési irományok, 1922. XII. kötet • 518-660., III. sz.
Irományszámok - 1922-611. Törvényjavaslat az Osztrák Köztársasággal 1924. évi november hó 8-án kötött adóügyi szerződések becikkelyezéséről
406 611. szám. és csak másodsorban jön figyelembe az állampolgárság szerinti döntő kritérium, nevezetesen akkor, ha az adóköteles túlnyomóan hosszabb időn keresztül egyik szerződő államban sem tartózkodott. A szerződés különleges szabályt állít fel a dunai hajózási vállalatok üzleti adójának megállapítása tekintetében. Hasonlóan a Csehszlovákiával és a Németbirodalommal megkötött adóügyi szerződésekben foglaltakhoz, a dunai hajózási vállalatoknak a két szerződő állam hajózási vonalain elért nyeresége nem az üzlettelepeken elért eredményeknek a két állam között való megosztása útján kerül adó alá, hanem az ilyen vállalatoknak a két államban elért összes üzemnyeresógét kizárólag az az állam vonja adó alá, amelyben a hajózási vállalatnak székhelye van. Adózás szempontjából a hajózási üzemhez tartoznak a személy- és árúszállításon kívül az ezzel közvetlenül összefüggő tevékenységek, mint pl. az illető vállalat által a raktárakból a hajóra vagy a hajóról a raktárakba eszközölt árúszállítások is a hajózással érintett helyeken, továbbá ide tartoznak az ilyen helyeken a szállítási szerződések megkötése céljából fenntartott és az üzemi tevékenységgel közvetlenül összefüggő más hasonló berendezések (pl. raktárak) is. A székhelyen való adóztatás főleg adótechnikai könnyítést céloz, mivel ezzel megszűnik az a rendkívül bonyolult eljárás, mely a hajózási vállalatok adóalapjának a : szerződő államok hajózási vonalába eső üzlettelepek szerinti megosztásánál vált szükségessé ós a kivetést sokszor évekig hátráltatta. A szerződós külön rendelkezéseket tartalmaz a diplomáciai és konzuli személyzetnek, valamint a vám- és vasúti igazgatásnak szolgálatában álló személyeknek megadóztatása tekintetében és ezeknek adókötelezettségét, illetve mentességót részletesen szabályozza. A szerződós 1., 2., 3. ós 6. cikkének határozmányai irányadók az évenként visszatérő (folyó) vagyonadónak, valamint a vagyonváltságnak ós az osztrák egyszeri nagy vagyonadónak megállapításánál is. A szerződés zárójegyzőkönyvének 8. pontja szerint a Magyarországtól Ausztriához csatolt területen lakó személyektől, illetőleg ott székhellyel bíró jogi. személyektől beszedett vagyonváltság visszatérítésének általában nincs helye. Folyik ez abból az elvből, hogy addig, amíg a kérdéses terület a magyar állam szuverenitása alá tartozott és ott a tényleges államhatalmat a magyar állam gyakorolta, amíg ezen a területen az állami kiadásokat a magyar állam teljesítette, kétségtelenül joga volt ezen a területen az adóztatásnak korlátlan ós kizárólagos gyakorlására, tekintet nélkül arra, hogy az adóztatás folyó adók alakjában avagy vagyonváltság útján egyszeri vagyonadó alakjában törtónt. Egész természetes tehát, hogy a magyar közigazgatás gyakorlásának idejében beszedett vagyonváltság a magyar államkincstárt illeti és ennek megtérítésére az utódállamnak igénye nem lehet. Az utódállamra néz^e az adóztatási jog a területnek birtokba vételével riyilt meg. Ellenben vitássá tehető azon adóköveteléseknek jogossága, melyeket a magyar hatóságok az ott lakó személyek terhére a kérdéses területnek Ausztriához történt átcsatolása után, nevezetesen 1921. évi december hó 5. napja- után álJapítottak meg, vagy amely adószolgáltatásokat csak ezen időpont után szedtek be. A zárójegyzőkönyv szerint a vitás anyag egy részére és pedig az átcsatolás után bevont vagyonváltságnak a külföldi valutapapírokra korlátozott részére nézve a két szerződő államnak pénzügyminiszterei jegyzékváltás útján fognak megállapodni. A megállapodás csak azokat az eseteket érintheti, — amennyiben ilyenek előfordultak — amelyek a külföldi valutapapírok vagyon válts ágának az átcsatolás utáni időben történt érvényesítésére
