Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.
Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról
82 480. szám. hassa és ezzel biztosíthassa a vámok által képviselt közérdek érvényesítését. A most szóbanlévő bekezdés azonban, amellett, hogy a vámigény megállapításával a közérdeket legmesszebbmenőén védi, — úgymint a 128. §.-nál is — kellő védelemben részesíti az áru jóhiszemű megszerzőjének érdekeit is, amikor kimondja, hogy a vámigény akkor is megszűnik, ha a vámárunak egyébként megengedett elidegenítése esetében az átadás jóhiszemű megszerző részére megtörtónt, ami csak szabályellenesség, azaz vagy az ügyfél által elkövetett vámjövedóki kihágás vagy véletlen tévedés mellett fordulhat elő. Nagy méltánytalanság lenne ugyanis, ha a törvény a vámigazgatásnak megadná a jogot a vámigóny érvényesítésére, azaz az áru lefoglalására olyantól is, aki pl. csempészett árut, nem feltűnően olcsó áron, nyílt üzletben vásárolt. t Meg kell jegyezni, hogy a belföldi szabadforgalomból származó áruk kivitele tekintetében a javaslat vámigény keletkezését nem tervezi, még arra az esetre sem, ha az illető áru kiviteli vám vagy kiviteli illeték alá esik. Ebben a viszonylatban ugyanis — a behozatali viszonylattól eltérően — nincs meg a szüksége olyan eljárás-jogi természetű jogigénynek, amelynek alapján a vámigazgatás az árut a reá bizott közérdek szempontjából szorosan hatalmában tarthatja. A már belföldön levő behozatali árut ugyanis azért kell a vámigazgatásnak hatalmában tartania, hogy azt az előírt feltételek teljesítése nélkül ne lehessen itt szabadforgalomba hozni. A kiviteli viszonylatban ellenben a belföldi szabadforgalomból származó áru mindaddig szabadon mozoghat, míg a vámhatárhoz nem ér, a vámjövedék érdekeltsége eziránt a forgalom iránt tehát csak akkor áll be, amikor az áru a vámterületet elhagyja, ugyanekkor azonban a legtöbb esetben megszűnik az állam befolyása is az árura. Itt tehát a vámigazgatás a vámhatáron átmenő ós a határkerületben lebonyolódó áruforgalomnak csak megfigyelésére, esetleg nyilvántarására szorítkozik. A nyilvántartásba vétel szüksége akkor beáll, ha valamely kiviteli vám, kiviteli illeték vagy kiviteli tilalom alatt álló áru kiviteli vámkezelését már a vámterület belsejében végezték. De ebben az esetben is, ha a kivitel bármely okból mégis elmarad, ez azokat az érdekeket, amelyeket a vám szolgálni hivatott, semmikép nem érinti. Azt, hogy valamely belföldi áru vámkezelés és a kivitel netaláni feltételeinek teljesítése nélkül, ne kerüljön külföldre, a határőrizet és a jelen javaslat büntető rendelkezései, kell, hogy megakadályozzák. Fennebb már volt alkalmam kifejteni, hogy a vám igény alatt álló áru azonosságát feltétlenül biztosítani kell. A 38. §. tartalmazza azokat a rendelkezéseket, amelyek szerint ez a biztosítás történhetik. Ezek a rendelkezések teljesen megfelelnek az eddigi jogállapotnak és bővebb megokolásra alig szorulnak. Csak az utolsó bekezdésben foglaltakra kell megjegyezni, hogy az 1906. évi vámtarifa életbelépéséig azonossági jelek alkalmazása esetében az állam »zsineg-«, illetve »pecsétdíj« elnevezés alatt törvénnyel rendszeresített »mellókilleték«-eket szedett, amelyeknek elsősorban az azonossági jelek alkalmazásánál felhasznált anyagok árának megtérítése volt a céljuk. A még most is érvényben álló 1906. évi tarifa ezeket elejtette, meri: a tarifa szerkesztése idejében a szóbanlevő anyagok értéke aránylag oly csekély volt, hogy ennek az értéknek megtérítése nem érte meg az elszámolással járó munkát. E tekintetben a helyzet azóta lényegesen megváltozott. Minthogy azonban a mostani magas árak előreláthatólag mégis csak múló jelenség lesznek, a javaslat nem rendelkezik parancsolóan ez anyagok árának megtérítése iránt, hanem csak
