Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

480. szám. 83 felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy ezt a megtérítést elrendelheti. Ezzel a felhatalmazással a pénzügyminiszter csak addig fog élni, míg a tekintetbejövő anyagok árviszonyai a megtérítést kellőkép megokolják (L. még a 144. §. megokolásában mondottakat is.) Fel kell még említeni, hogy a vámeljárásban nemcsak a vámigény alatt álló áruknál van szükség az ara azonosságának biztosítására, hanem oly esetekben is, amikor a vámigény már megszűnt, nóvszerint az előjegyzési eljárás sok esetében (85—89. §.) és a külföldet érintő belföldi forgalomban (92. és 93. §.). A javaslat egyrészt azért tárgyalja itt az erre vonatkozó szabályokat) mert itt először van szó az azonosság biztosításáról, másrészt, mert a vámigény alatt álló áruknál bír a legnagyobb fontossággal. €.) Az áru bevallása és a vámeljárás indítványozása. A nemzetközi forgalomban előforduló áruk vámhivatali felismerése tekintekintetében általában kétféle rendszer dívik. Az egyik az ügyfelet kötelezi, hogy árubeva-llás adásával, melynek helyességeért felelős, tájékoztassa a vámhivatalt az áru minősége, mennyisége, származása és rendeltetése felől, a. másik rendszer szerint a vámhivatal dolga, hogy mindezeket a küldeményből, illetve a vámhivatal felhívására bemutatott egyes okmányokból maga állapítsa meg. Az előbbi rendszer, a bevallási rendszer, mindenesetre a jobbik, nálunk, illetve az Osztrák-Magyar Monarchiában mindig is ez volt érvényben. E tekintetben egyébként a legtöbb állam ugyanezt a rendszert követi, egyrészt azért, mert a modern áruforgalomban előforduló áruk végtelen sokfélesége mellett lényegesen egyszerűsíti és gyorsítja a forgalom lebonyolítását, másrészt, mert a közérdeket hathatósabban biztosítja. Minthogy ugyanis az ügyfél felelős az adott bevallás helyességéért és valótlan bevallás esetében súlyos büntetésnek teszi ki magát, neki is érdekében áll, hogy a vámhivatalnak valódi ós pontos adatokat szolgáltasson, ami az áruosztályozás helyessége és megbízhatósága szempontjából igen kívánatos. Ezt a rendszert követi a jelen javaslat is, de nem alkalmazza azt a maga teljes merevségében. így a javaslat 102. §.-ának utolsó bekezdése a postaforgalomra, a 107. §. pedig az utasforgalomban szállított, kereskedésre nem szánt árukat illetőleg állapít meg kivételt, a 39. ós 40. §.-ok pedig a pénzügyminisztert hatalmazzák fel arra, hogy az árubevallás kötelezettsége alól felmentést adhasson. A javaslatnak az árubevallásra vonatkozó rendelkezései legnagyobbrészt megegyeznek nemcsak a nálunk most érvényes jogállapottal, hanem a legtöbb európai állam vámrendszerével is. Ezért és mert ezeknek a rendelkezéseknek javarésze a dolog természetéből adódik, az alábbi megokolás leginkább csak az újítások ismertetésére szorítkozik. A javaslatnak legfontosabb újítása ezen a téren az árubevallás jogi jelentőségére vonatkozik. A mostani jogállapot szerint az árubevallás nemcsak arra való, hogy a vámhivatalt azoknak az adatoknak tekintetében illetékesen tájékoztassa, amelyekre a vámkezelésnél szüksége van, hanem ezenkívül fontos jogkövetkezmények is fűződnek hozzá. Most ugyanis az az elv áll érvényben, hogy a vámért, magán az árun kívül, az a személy szavatol, aki az árubevallást adta; az árubevallás állapítja meg tehát a személyes vámfizetési kötelezettséget is. Nem lehetne mondani, hogy ennek az elvnek uralma alatt valami számottevő gyakorlati nehézségek merültek volna fel, a javaslat azonban mégis szakít ezzel a felfogással, még pedig elsősorban elvi szempontból. Az említett felfogás ugyanis maradványa annak a fennebb már említett kornak, amikor a vámot elsősorban még magánjogi alapon