Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

480. szám. 177 hez nem szükséges a tervezet szövege szerint annak bizonyítása, hogy a munkaadó tudott a vámjövedéki kihágás elkövetéséről, hanem csupán meg van engedve, hogy a munkaadó kimutassa, hogy a vám jövedéki kihágás elkövetéséről nem volt tudomása. A munkaadó tudomása egyébként rendszerint a bűnsegédi részesség fogalma alá esik és a munkaadó ezen az alapon már a saját személyében is tartozik büntetőjogi felelősséggel. Nem szabadul azonban a felelősség alól a munkaadó bizonyos feltételek mellett abban az esetben sem, ha a vámjövedéki kihágás elkövetése tudta nélkül történt. Ilyen feltétel az, hogy a munkaadó nem járt el a köteles gondossággal alkalmazottjának vagy tanoncának a megválasztásánál vagy a reá gyakorolt felügyelet körül. Minden körülmenyek közt szavatol továbbá a munkaadó akkor, ha a vánrjövedéki kihágásból hasznot húzott. A második csoportban említett nyilvános szállítóintózetek feltétlenül felelősek az alkalmazottaikra kiszabott pénzbüntetésért és az őket terhelő bűnügyi költségekért, ha a vámjövedéki kihágást az alkalmazott szolgálata közben követte el. Ezeknél a rendszerint nagyszabású intézeteknél nem lehet a felelősséget függővé tenni attól, hogy a vállalat intéző szervei közül egyik vagy másik tudott-e a vámjövedóki kihágás elkövetéséről, viszont a közérdek megkívánja a felelősség érvényesítését a nyilvános szállítóintózetek alkalmazottaira kiszabott pénzbüntetésért és bűnügyi költségekért. A harmadik csoportban említett személyek szavatossága csak abban az esetben nem érvényesül, ha kimutatják, hogy a vámjövedéki kihágás az ő tudtuk nélkül követtetett el, vagy bár tudtak róla, de nem akadályozhatták meg. Az utóbbi körülménynek különösen önálló kereskedést vagy ipart űző nőknél van jelentősége, akiknek vámjövedéki kihágását férjüknek rendszerint nincs is módjában megakadályozni. A személyes szavatosság érvényesítése tekintetében a 158. §. azt a sorrendet állapítja meg, amely a pénzbüntetés és a bűnügyi költség behajtásánál irányadó. Indokolt, hogy a behajtás elsősorban az elítélttől, csak másodsorban a szavatossággal terhelt dologból és ha ez sem vezetne eredményre, utolsósorban a felelősséggel tartozó harmadik személytől hajtassék be, mert ő van a vámjövedéki kihágással a legkevésbbó közvetlen kapcsolatban. A második bekezdés megengedi, hogy a pénzbüntetés behajthatatlanságának esetére kiszabott szabadság vesztésbüntetést végre lehessen hajtani anélkül, hogy a behajtás a felelősséggel tartozó harmadik személytől megkísérel tétnek. Ennek a rendelkezésnek igen nagy a gyakorlati jelentősége, mert adott esetben nyilvánvaló lehet, hogy a tettes abban a feltevésben követte el a vámjövedóki kihágást, hogy a büntetést úgyis munkaadója fogja megfizetni. Ilyenkor módjában van a bíróságnak a harmadik személy felelősségének érvényesítését mellőzni és a be nem hajtható pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztésbüntetést végrehajtani. Különösen visszaesőnél lesz szükség ennek a rendelkezésnek az alkalmazására, de más esetekben is hasznos eszköz lehet ez a rendelkezés annak a megakadályozására, hogy az elítélt a jövőben hasonló cselekményeket kövessen el. Adott esetekben rendkívül méltánytalan lehet a harmadik személy felelősségre vonása : ilyenkor is alkalmazható a második bekezdés. Ha pedig célszerű ugyan a szabadságvesztósbüntetés alkalmazása, de a harmadik személy felelősségrevonása sem méltánytalan, mind a két intézkedés alkalmazható, amennyiben a tervezet azt is megengedi, hogy a pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztésbüntetést csak részben hajtsák végre az elítélten. A lefoglalás időpontjának nagy a jelentősége a javaslat értelmében, mert Az 1922. évi június hó 16-ára összehívott nemzetgyűlés irományai. XI. kötet. 23