Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

176 480. szám. fogházbüntetések jelentékeny tartamára tekintve, a Kbtk. halmazati szabályai nem mutatkoznak kielégítőknek. Az összegszerűleg meghatározott pénzbüntetések és pénzbírságok (156.,. 170. és 174. §.) tekintetében célszerűnek mutatkozott ebben az előreláthatólag hosszú időre alkotandó törvényben kimondani azt, hogy a szóbanlevő összegeket aranykoronában kell érteni. Ezzel feleslegessé válik az ily pénzbüntetések ós pénzbírságok összegét a pénz értékének változásához képest időrőlidőre felemelni vagy leszállítani. Ehelyett a 156. §. -megfelelően rendelkezik arról, hogyan kell az aranykoronát törvényes fizetési eszközben számítani. Ez a szabályozás azt is lehetővé teszi, hogy az elmarasztalt, a kiszabott pénzbüntetést olyan összegben rója le, amely az ítéletben megszabott összegnek a tényleges lefizetés vagy behajtás időpontjában fennálló értékviszonyokhoz képest megfelel. A 156. §. második bekezdése kisegítő szabályt állít fel arra az esetre, ha nem lehet megállapítani a pénzbüntetés kiszabásának alapjául szolgáló áruértéket vagy vámösszeget. A harmadik bekezdés a javaslat 164—167. §-aival összhangban kimondja, hogy a pénzbüntetés behajthatatlansága esetére fogházbüntetést kell kiszabni. A 164., 165, 166., 169. §., a 170. §. 1. bek., a 171. ós 172. §. nem határozza meg összegszerűleg a pénzbüntetés legmagasabb mértékét, ennélfogva egészen rendkívül magas pénzbüntetések kiszabása sem tekinthető kizártnak. Ha az ilyen magas pénzbüntetést nem lehet behajtani, gondoskodni kell arról, hogy a be nem hajtható pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztésbüntetés tartama ne legyen túlságosan hosszú, de viszont kellő arányban álljon a vámjövedéki kihágás jelentékeny súlyával. Evégből a javaslat a pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztésbüntetós leghosszabb tartamát — a Kbtk. 30. §-ától eltérően — két esztendőben állapítja meg. A vámjövedóki büntető szabályok hatályossága érdekében kimondja a javaslat, hogy az egyes vámjövedéki kihágásokra a vámtörvényben megállapított pénzbüntetések minimumát a Btk. 92. §-ának alkalmazása esetén sem lehet enyhíteni. A pénzbírság jogi természetéből folyik az az elv, hogy a pénzbírságot soha sem lehet szabadságvesztósbüntetósre átváltoztatni. A pénzbüntetéssel kapcsolatban a javaslat lényegileg fenntartja a jövedéki büntetőjogban általában érvényesülő kezesség intézményét, igyekszik azonban azt a büntetőjogi elvekhez bizonyos mértókig közelebb vinni. A harmadik személyek szavatossága a vámjövedéki kihágás miatt kiszabott pénzbüntetésre és a bűnügyi költségekre terjed ki. A felelős harmadik személyek körét a 157. §. három csoportra osztja. Az első csoportba tartozó személyek szavatosságának alapja a munkaadói viszony. A második csoportba tartoznak a nyilvános szállítóintézetek. A harmadik csoportba tartoznak a tervezetben közelebbről meg nem jelölt egyéb személyek, akiknek szavatossága a felügyeletükre bízott vagy házi közösségükhöz tartozó személyekre vonatkozóan áll fenn. Az első csoportba tartozó személyek felelősségrevonásához maga a munkaadói viszony fennállása nem elegendő, hanem további követelmény az, hogy az alkalmazott vagy a tanonc a vámjövedéki kihágást szolgálatának körébe tartozó tennivaló végzése közben kövesse el. Ebben az esetben is csak akkor szavatol a munkaadó, ha a vámjövedéki kihágást alkalmazottja vagy tanonca nem az ő tudta nélkül vagy nem helyettesének tudta nélkül követte el. Elegendő tehát a szavatosság érvényesítéséhez, ha a munkaadónak csak a helyettese tud a vámjövedéki kihágás elkövetéséről; ennek az elvnek különösen jogi személyeket illetően van nagy jelentősége, ezeknél ugyanis csak szerveik tudomásáról lehet szó. A szavatosság érvényesítésé-