Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

174 480. szám. alapjául. Ilyen szabály hiányában kétség merülhetne fel a jogalkalmazás körében a tekintetben, hogy kísérletnél az az összeg irányadó-e, amelynek megfelelő vámmegrövidítést vagy előnyszerzést szándékolt a tettes, vagy pedig az az összeg, amelynek erejéig a cselekmény befejezése esetében a vámmegrövidítés vagy az előnyszerzés bekövetkezett volna. Megeshetik ugyanis, hogy az a két összeg eltérő, így különösen ha a tettes által megrövidíteni szándékolt vámot nem teljes összegében kell megfizetni, vagy ha a tettes által megszerezni szándékolt előny csak részben jogosulatlan. Minthogy a 166. ígérteimében a befejezett vámmegrövidítés büntetése megszabásának alapjául a valóban elvönt vámösszeg, illetve a valóban kieszközölt előny értéke szolgál, a kísérlet büntetésénél is annak az összegnek kell irányadónak lennie, amelynek erejéig a vám megrövidítése vagy az előny kieszközlése a tett bevégzése esetében valóban bekövetkezett volna. A felbujtónak és a bűnsegédnek a tettessel egyenlő büntetését azok a szempontok indokolják, amelyeknek megfontolása alapján a javaslat a kísérletet úgy bünteti, mint a bevégzett bűncselekményt. Önként érthető, hogy a 152. §. lényegileg csak azt a legfelső határt vonja meg, ameddig a bűnrészesek büntetése terjedhet. A javaslat ugyanis nem tér el a büntetéskiszabásnak a Btk. 89—91. §.-aiban foglalt attól a rendszerétől, amelyet a Kbtk. 12. §.-a értelmében kihágások eseteiben is alkalmazni kell, e szerint a rendszer szerint pedig adott esetben a büntetés kiszabásánál az egyes tettesek és részesek bűnösségének fokára befolyással bíró súlyosító és enyhítő körülményeket a cselekményre szabott büntetési tétel keretében önállóan kell figyelembe venni. A fiatalkorúak által elkövetett vámjövedéki kihágásokat a javaslat — főleg a szakszerűség szempontjának megóvása és az eljárás egyszerűsítése végett — nem veszi ugyan ki a jövedéki büntető bíróságok hatásköréből, gondoskodik azonban arról, hogy ilyen esetekben is alkalmazni lehessen azokat az anyagi jogi szabályokat, amelyeket az 1908 : XXXVI. t.-c. (Büntető novella = Bn.) 17. §-a foglal magában, s ezenfelül az 1913 : VII. t.-c. 69. §.-ának mintájára megfelelő esetekben pénzbüntetés alkalmazását is megengedi. Természetszerűleg fiatalkorú által elkövetett vámjövedóki kihágásra is irányadók a javaslatnak azok a rendelkezései, amelyek az elkobzásról, a dologi szavatosságról és harmadik személyek szavatosságáról szólnak. A szabálytalanságok csekély jelentősége indokolja, hogy miattuk fiatalkorúak ellen is csak pénzbírságot lehet alkalmazni, s hogy ily esetekben a 153. §. egyéb rendelkezései nem irányadók. A tévedés jelentősége szempontjából a javaslat álláspontja a következő : A 154. §. annyiban, amennyiben a vámtörvény büntető rendelkezéseire vonatkozik, megegyezik a Btk. 81. §.-ával, amelyet tehát a javaslat 149. §.-ához és a Kbtk. 12. §.-ához képest vámjövedéki kihágások eseteiben is alkalmazni kell. Ebben a tekintetben a javaslat 154. §.-ának nincs önálló jelentősége. A Btk. általános rendelkezéseitől eltérő jogszabályt a 154. §. csak annyiban tartalmaz, amennyiben a vámtörvénynek nem büntetőjogi rendelkezéseire, továbbá a vámjog körébe eső egyéb közigazgatási természetű rendelkezésekre vonatkozik. Ebben a tekintetben a 154. §. a Btk.-nak 82. §.-át helyettesíti, részben azzal egyező értelemben. A javasalat 154. §.-a ugyanis érintetlenül hagyja a vámjogi közigazgatási szabályok nemtudásának mentesítő hatását olyankor, ha a vámtörvény egyes rendelkezéseiből a 154. §.-tól eltérő szabály tűnik ki, s ilyen az eset akkor, ha a vámtörvény büntető rendelkezése a büntethetőséget a szándékos elkövetés esetére korlátozza (p. o. 164—166. §.). Ilyen esetben a szándéknak az egész tényálladókra ki kell terjednie, tehát