Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.
Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról
170 480. szám. Az előbbi eltérés az eddigi jogállapottól a jogviták eldöntésének gyorsítása érdekében mutatkozott kivánatosnak ; a kereskedelemnek ugyanis igen nagy érdeke fűződik ahhoz, hogy a vámtartozás kiszabására irányadó jogszabályok különböző értelmezéséből keletkező jogviták minél gyorsabban kerüljenek eldöntésre és ezzel minél gyorsabban lehessen a kereskedelem árkalkulációi számára biztos alapot teremteni. Ha azonban a vitás kérdés eldöntését nem teljesen azonos érdekeket képviselő, több oly tényező teljes egyetértésétől tesszük függővé, amelyek mindegyikének álláspontja formailag egyenlő hatályossággal bír, könnyen előfordulhat, — amint hogy előfordult is — hogy ezek eltérő nézeteinek egy nevezőre hozatala a nemzetközi kereskedelem érdekeit- veszélyeztető módon elhúzódó tárgyalásokat igényel, sőt esetleg egyáltalában nem sikerül. Amint egyáltalában kívánatos, hogy fellebbezések felett vagy egy közeg vagy majorizálásra alkalmasan szervezett testület döntsön, a most szóban levő kérdést illetőleg is kívánatosnak tartom, hogy a törvény a döntő szóval egy minisztert ruházzon fel, ez pedig alig lehet más, mint a pénzügyminiszter, mint aki állásánál fogva tárgyilagosabban bírálhatja el az ilyen fajta jogvitákat, mint az egy-egy termelési tényező érdekeinek képviseletére hívatott gazdasági minisztertársai. Emellett azonban feltétlenül szükségesnek tartom a pénzügyminisztert arra kötelezni, hogy a kérdésben közvetlenebbül érdekelt társminiszter szakvéleményét a döntés meghozatala előtt minden esetben meghallgassa; kétségtelennek tartom, hogy ezt a szakvéleményt minden pénzügyminiszter a kellő figyelemben fogja részesíteni és a javaslat értelmében őt megillető döntés jogával csak akkor fog élni, ha azt tapasztalja, hogy valamelyik érdekelt minisztertársa túlzott egyoldalúsággal képviseli a saját gondozására bízott érdekeket és ennek folytán az egyetértő állásfoglalás biztosítását célzó tárgyalás a nemzetközi kereskedelem'érdekeit veszélyeztető módon húzódik el. Ami az érdekképviselet kötelező meghallgatásának mellőzését illeti, erre vonatkozólag a gyakorlatban szerzett tapasztalatok voltak irányadók; ezek szerint ugyanis az eddigi szabályoknak erre vonatkozó rendelkezése, olyan kérdések eldöntésénél, amelyek tekintetében a nemzeti gazdaság összessége érdekeinek kell érvényesülniük, nem felelt meg a hozzá fűzött várakozásoknak ; az olyan kérdéseknél pedig, amelyek az ország gazdasági érdekeit kevésbbé érintik, hanem amelyekben technológiai ténykörülmények állanak előtérben, a javaslat 146. §-a kilencedik bekezdésében foglalt utalás szakértői vélemény beszerzésére nézetem szerint eléggé biztosítja a döntés szakszerűségét. Azokban az esetekben ellenben, amikor az értékvám alá eső áruk valóságos értéke — azaz az adott esetben valósággal fizetett vételár —kétséges, a szakértők meghallgatását alig lehet mellőzni, amiért is a 146. §. tizedik bekezdése ezt kötelezően rendeli; mindazonáltal a döntésre hivatott miniszter a szakértői véleményhez ez esetben sincs kötve, mert ez egyértelmű lenne a fellebbezésnek a szakértő döntésére bízásával, ami pedig ellenkeznék a miniszteri felelősség elvével. A 146. §. utolsóelőtti bekezdése, mely bár a vámtartozás kiszabásából származó vitás ügyekre vonatkozó, de külön, szakszerű szabályozást nem igénylő kérdésekről szól, az V. Rész jelen megokolásának elején mondottaknak megfelelően már csak utalást tartalmaz az 1901 : XX. t.-cikk I. fejezetére. Ugyanez áll a 147. §-t illetőleg, amely a Vámtörvényből kifolyólag felmerülő, de nem a vámtartozás kiszabásával kapcsolatos vitás ügyekben az ügyfelek rendelkezésére álló jogorvoslatokat szabályozza.
