Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

168 480. szám. megállapított teljsúly alapján kell kiszabni. A második mondat tartalmazza a méltányossági szempontokon alapuló kivételeket ez alól az alapszabály alól. A beraktározó ügyfél vétkessége alatt önként érthetőleg ennek mind rosszhiszemű, mind gondatlan eljárását, illetőleg mulasztását kell érteni. A második bekezdésben foglalt rendelkezéseket az okolja meg, hogy a modern közlekedési viszonyok közt, amidőn nem az áruk szállítói vagy átvevői, hanem nyilvános szállító intézetek bonyolítják le a nemzetközi áruforgalom messze túlnyomó zömét, az áru átvevője a vámárunak vámhivatalhoz beérkezéséről gyakran csak napok multával értesül, ezalatt pedig a vámárut a vámhivatali raktárba kell felvenni. Nem lenne azonban méltányos, ha a vámigazgatás ezért a raktározásért, mely az ügyfél rendelkezésétől függetlenül következik be, tőle raktárdíjat szedne. Magától értetődik, hogy a Vámtörvény nem tartalmazhat rendelkezést a raktárdíj tételeinek magasságát illetőleg. De" a pénzértéknek a háborús viszonyok következtében bekövetkezett óriási ingadozása mutatja, hogy nem célszerű — az 1907: LUI. t.-cikk XIX. cikke 2. pontja példáját követve — a raktárdíj mórvét a vámtarifára vonatkozó törvényben is, habár előreláthatólag rövidebb időre, megrögzíteni. Ezért a most folyamatban levő vámügyi reformra vonatkozó törvények e tekintetben csak a 75. §. hatodik és hetedik bekezdésében foglalt alaki-jogi rendelkezéseket tartalmazzák. A 144. §.-ban foglalt rendelkezések nagyjából a vámtartozással együtt qeszedett azokra a köztartozásokra vonatkoznak, amelyeket a jelen Fejezethez való megokolás bevezetésében a II. csoportba soroltam; de ennek a §.-nak alapján hozhatna be a pénzügyminiszter, az érdekelt minisztertársaivaL egyetértve, a jelen Fejezetre vonatkozó megokolás bevezetésében I. alatt mondottak értelmében oly újabb »mellékilletékeket« is, amelyek nem a vámigazgatás részéről teljesített készkiadások megtérítésekép jelentkeznek, amelyek szedését azonban a viszonyok megokolttá teszik. Ennek a §.-nak második mondatával kapcsolatban hangsúlyozni kívánom, hogy mindenütt, ahol a javaslatban vámról, vámfizetési kötelezettségről, vagy vámtartozásról van szó, ez alatt mindig a vámmal együtt beszedett összes mellékilletékeket, vámpótlékokat, adókat és más köztartozásokat is kell érteni, a jelen javaslatnak megfelelő törvény rendelkezései tehát ezekre is érvényesek lesznek, hacsak a vonatkozó külön törvény vagy rendelet eltérő rendelkezést nem tartalmaz. Befejezéskép még csak azt kívánom megjegyezni, hogy vámpótlékok alatt itt a vámtarifára vonatkozó törvényjavaslat 7. §.-ában tárgyalt pótlókot kell érteni. A 145. §.-ban kikért felhatalmazás leginkább a most szóban levő fejezet bevezetésében III. alatt említettekre vonatkozik. Itt tehát egyfelől arról van szó, hogy a pénzügyminiszter állapíthatja meg, inely esetekben és mily mértékben követelhető az ügyfelektől a vámeljárás folyamán felmerült külön költségek megtérítése — »külön költségek« alatt itt a hatósági raktármunkások munkadíját (1. az 55. §. második bekezdését, valamint az ehhez fűzött megokolást),, továbbá a hivatalos zárak és azonossági jelek alkalmazásával egybekötött kiadásokat értve —, másfelől arról, hogy ugyancsak ő állapíthatja meg a vámigazgatás és a vára őrség közegeinek a §. szövegében említett rendkívüli szolgálatokért járó díjazás mértékét, amely díjazás költségeit az érdekelt ügyfelek kötelesek viselni. Ezekre vonatkozólag, változó jellegük miatt, nem lehet a törvénybe közelebbi rendelkezéseket felvenni, ami különben ezeknek aránylag csekély pénzbeli jelentőségük miatt sem mutatkozik szükségesnek. Uy körülmények közt legmegfelelőbb az erre vonatkozó intézkedést a pénzügyminiszterre bízni.