Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.

Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról

480. szám. 167 nemcsak az eddigi magyar vámjog intézménye, hanem az összes államok vámrendszerének alkotó eleme. Erre feltétlen szükség van, mert ha az államkincstár ezeknek a költségeknek megtérítését nem követelné, akkor vámszemélyzetét meg kellene sokszoroznia, mert akkor úgyszólván minden ügyfél azt követelné, hogy minden vámeljárást ott és akkor teljesítsék, ahol és amikor ez neki a legkényelmesebb. Mielőtt ezek után áttérnék az ezt a fejezetet alkotó három §. tartalmának egyenkinti rövid megokolására, általánosságban még csak azt kívánom megjegyezni, hogy ennek a három §.-nak tartalma — célszerűségi okoknál fogva — egyenkint nem felel meg teljesen annak a hármas felosztásnak, amelylyel, áttekinthetőség szempontjából, bevezetőleg ismertettem ennek a fejezetnek anyagát. A 143r"§. kizárólag a raktárdíjjal foglalkozik. Miután — a javaslat egész elrendezésének megfelelően — a raktárdíjra vonatkozó alaki-jogi rendelkezéseket a 75. §. már megtette, a 143. §. azokat az anyagi-jogi rendelkezéseket tartalmazza, amelyek nézetem szerint olyan általános jellegű és állandó érvényű kodifikatórius alkotásba valók, amilyen a Vámtörvény. Az első mondat mindenekelőtt azt az elvet állapítja meg, hogy a raktárdíjat a beraktározott áru súlya alapján kell kiszabni. Vannak ugyan, kik a raktárdíjat általában vagy legalább bizonyos árukra vonatkozólag az áru értéke alapj án kívánnak megállapítani, vagy legalább az árú értékének bizonyos befolyást kívánnának biztosítani a raktárdíj nagyságára, a javaslat azonban ezt a nézetet — amely pl. egyesek részéről a Nemzetek Szövetségének meghívása folytán, 1923. évi október lB.-étől november 3.-áig Genfben tartott nemzetközi vámügyi értekezleten nyilvánult meg — terjesen mellőzi és az áru súlyát állapítja meg a raktárdíj kiszabásának egyedüli alakjakónt. Ennek oka nemcsak az, hogy ez idő szerint a középeurópai vámtarifák és így a mieink — az eddigi és az új — is a súlyvám-rendszeren alapulnak és ezért ez az alap a legegyszerűbb és a legkönnyebben kezelhető, minthogy az áru súlyát a vámtartozás kiszabása céljából a legtöbb esetben (kivéve ugyanis azt a kevés árunemet, amelyre a mi tarifánk is órtékvámot alkalmaz) amúgyis meg kell állapítani, hanem okai ennek a 117. és 118. §, megokolásánál röviden már érintett azok a súlyos aggályok is, amelyek az annyira bizonytalan áruértéknek köztartozások kiszabása alapjául elfogadása ellen — ott, ahol félig-meddig megfelelő más alapot lehet találni — általában felmerülnek. A raktárdíj kiszabása alapjaként tekintetbe jöhetne még az a raktárterület is, amelyet az áru elfoglal, de ez ellen egyrészt az szól, hogy ezt sem lehet éppen nagyon egyszerűen megállapítani, hogy ez gyakran igen egyenlőtlenül terhelné a különböző árukat, mert egyesek kiterjedése a függélyes hányban aránytalanul nagyobb, mint a vízszintes irányban és végül, hogy ez mindenesetre oly külön megállapítási műveleteket igényelne, amelyekre egyáltalában nincsen szükség. A javaslat tehát az áru súlyát állapítja meg a raktárdíj kiszabásának egyedüli alapjául, még pedig a telj súlyát, minthogy egyrészt azok a szempontok, amelyek a 117. §. megokolásában foglaltak szerint a vámtartozás kiszabásánál sok esetben más súlykategória alapul vételét teszik kívánatossá, itt nem érvényesülnek, másrészt azért, mert a raktárdíjnak mindig aránylag alacsony díjtételei miatt más súlykategóriák alapul vétele nem eredményezne latba eső különbségeket a raktárdíj-tartozás nagysága tekintetében és végül, mert a teljsúly megállapítása a legegyszerűbb. A 143. §. - első mondata ezeken kívül még azt a bővebb megokolásra nem szoruló alapszabályt tartalmazza, hogy a raktárdíjat a heraJctározás alkalmával