Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.
Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról
166 480. szám. menyének és mint ilyenek, közvetlenül a vámeljárás egyes mozzanataiból kifolyólag merülnek fel. Ezek a »mellékilletékek« elnevezése alatt eddigi vámrendszerünkben is megvoltak (1. az 1907 : Lili. törvénycikke XIX. cikkét), sőt az 1907. évinél régebbi tarifáink ezeknek több nemét ismerték, mint a legutóbbi, még ma is érvényben álló, most említett autonóm vámtarifa. Ilyen mellékilletékek voltak : a vámáruk raktározásáért szedett raktárdíj, a kincstári mérlegeknek a vámáruk mérlegelésénél felhasználása fejében szedett mérlegpénz, a vámáruk azonosságának biztosítása céljából alkalmazott hivatalos zárak és más azonossági jelek fejében szedett pecsétdíj ós zsinegdíj, a vámeljárás során kiállított egyes hivatalos igazolások fejében szedett cédulapénz és több efféle. Ezek közül az 1907 : LUI. törvénycikkbe foglalt vámtarifa fennebb idézett cikkében már csak a méiiegpénzt és a raktárdíjat tartotta fenn, de egyáltalában nincs kizárva, hogy a most előterjesztett vagy valamely későbbi vámtarifa érvénye alatt megokoltnak, sőt szükségesnek fog mutatkozni vagy a régebbi »mellékilletókek« egyikét vagy másikát ismét feleleveníteni, vagy pedig valamely más, eddig előre nem látott efféle illetéket szedni ; így például már most is — tekintettel egyrészt a zárak ós jelek alkalmazására szükséges anyagok (ólompecsétek, drótzsinegek stb.) ezidőszérinti magas árára, másrészt arra, hogy a hivatalos zárak ós azonossági jelek alkalmazása első sorban az ügyfelek érdekében történik, — hogy ne kelljen nekik a vámárukat mindjárt az első vámhivatal elé állítás alkalmával a végleges behozatali vámkezelésnek alávetni és a vámtartozást mindjárt leróni vagy legalább biztosítani, — a % pecsétdíj« és a » zsinegdíj« újbóli életbeléptetését megfontolás tárgyává kell tennem. Ez azonban mind olyan kérdés, amely annyira szorosan összefügg a mindenkori gazdasági ós pénzügyi helyzettel, hogy legnagyobb részüknek rendezése kívül esik az állandó érvényűnek szánt Vámtörvény keretén ; csak egy ilyen »mellókilleték« van, amelynek — amennyire a helyzetet ma előre lehet látni — állandóan helye lesz a vámok intézményével kapcsolatban: a raktárdíj. Ezért az erre vonatkozó általános elveket maga a Vámtörvényre vonatkozó javaslat az 55. és a 143. § -aiban tartalmazza; II. azok a belső fogyasztási és forgalmi adók, kincstári árrészesedések, a belső fogyasztási adókat bizonyos esetekben helyettesítő vámpótlékok, továbbá az államegyedárusági illetékek, amelyeket a külföldről behozott áruk után is szedni kell, hogy az egyenlő megterheltetés elve, ' az egészséges gazdasági verseny érdekében, lehetőleg teljesen érvényesülhessen. Önként érthető, hogy ezekre vonatkozólag a Vámtörvény, egyrészt, mert csak a vámok szabályozása lehet a feladata, másrészt állandónak szánt érvényénél fogva, csak az összefüggést állapíthatja meg az ezekre vonatkozó külön törvényekkel és rendeletekkel, III. egyfelől azoknak a külön díjazásoknak a csoportját, amelyekben a vámigazgatás a saját és vámőrség közegeit annak fejében kell, hogy részesítse, hogy ezek a részükre megállapított hivatalos helyen és hivatalos órákon kívül végeznek hivatalos eljárásokat ós a melyeket, ha az eljárás egészen vagy túlnyomóan az ügyfél érdekében történik a hivatalos helyen, illetőleg a hivatalos órákon kívül, az ügyfélnek az államkincstár részére meg kell térítenie ; ide tartoznak másfelől azok a megtérítések is, amelyeket a vámigazgatás az ügyfelektől az olyan nyilvános vámraktárba elhelyezett vámáruk után, ahol a 79. §. negyedik bekezdésében foglaltak és az ehhez tartozó megokolásban mondottak szerint hatósági munkástestület működik, az ennek tagjai által teljesített munka fejében szed. A hivatalos helyen és hivatalos órán kívül teljesített vámeljárásért járó illetmények megtérítése
