Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.
Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról
154 480. szám. is okvetlenül szükséges, hogy ne legyen érdemes az említett intézmények visszaélésszerű kihasználását megkísérelni. Az a különleges rendelkezés, amelyet a 126. §. első bekezdése az előjegyzési raktárból a szabadforgalomba helyezett áruk vámja után keletkezett kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontjára vonatkozólag tartalmaz, gyakorlati célt szolgál. A törvénybe azért kellett felvenni, mert kivételt aíkot a szóban levő bekezdés elején foglalt általános szabály alól. Erre azért van szükség, mert az előjegyzési raktáron kezelt árukat vámhivatali közbenjárás nélkül lehet szabadforgalomba hozni és a vámhivatal az egy és ugyanaz alá a vámtarifaszám alá tartozó árukat együttesen tartja nyilván. Ha tehát valamely előjegyzési raktárra az utolsó időszaki leszámolás (87. §.) óta több ízben szolgáltattak ki azonos vámtarifaszám alá eső árukat ós a legköze]ebbi leszámolás alkalmával a vámhivatal azt állapítja meg, hogy ezek egy részét időközben szabad forgalomba hozták, aminek következtében esedékessé vált a raktárra kiszolgáltatáskor keletkezett vámtartozás, a most említett körülmények következtében nem lehet hivatalosan megállapítani, hogy a szabadforgalomba helyezett árukat mikor szolgáltatták ki a raktárra, azaz, hogy a több alkalommai kiszolgáltatott áruk közül melyek azok, amelyek szabadforgalomba léptek és így ezt sem lehet pontosan megállapítani, hogy az utóbbiakra vonatkozólag mely időponttal veszi kezdetét a kamatfizetési kötelezettség. A javaslat tehát — az eddigi jogállapotnak megfelelően — azt a meg nem cáfolható vélelmet állapítja meg, hogy az előjeg} T zési raktárra legrégebben kiszolgáltatott áru lépett legkorábban a szabad forgalomba. A szóban levő rendelkezésnek ezeket a szavait: » megfelelő mennyiségű áru áll még nyilvántartásban«, úgy kell értelmezni, hogy a kamatfizetési kötelezettség kezdetére csak az olyan beraktározási árutétel lehet irányadó, amely az illető áruknak időközben külföldre kiszállítása útján még ki nem merült. A következő bekezdésnek, amely szerint kamatot nem. kell fizetni, ha a vámtartozást készpénzben biztosították, az a dolog természetében rejlő alapja, hogy ebben az esetben a biztosítékkép letett pénz nem a vámadósnak, hanem az államkincstárnak kamatozik. A vámtartozás hitelezéséről szóló 125. §.-ban ennek a rendelkezésnek nincs helye, mert aki nem a maga javára akarja biztosítani a pénze kamatait, az nem vesz igénybe vámhitelt. A 126. §.-ban tárgyalt vámeljárási módoknál azonban a készpénzben letett biztosíték eléggé gyakori. Minden más tekintetben azonban a vámtartozásnak az előjegyzési vagy az engedélyjegyes eljárás alkalmazása következtében későbbi időpontban bekövetkező esedékessé válására és lerovására a vámtartozás hitelezésére vonatkozólag a 125. §.-ban foglalt rendelkezések irányadók. Ez áll tehát a 125. §. harmadik bekezdésének rendelkezésére is, aminek folytán ezekben az esetekben és pedig az előjegyzési raktárból szabad forgalomba hozott áruknál is, amelyekre a 126. §. első bekezzésének fennebb megokolt különleges rendelkezése vonatkozik, áll az a rendelkezés, hogy a kamatfizetés mindig egész hónapokra terjed. A kamatfizetési kötelezettség kezdőpontja tehát ezekben az esetekben is a vámtárgynak az előjegyzési, illetve engedélyjegyes eljárásban kezelése napját követő hónap első napja. A 127. §. azokat az eseteket sorolja fel, amelyekben késedelmi kamatokat kell fizetni és tartalmazza azokat az erre vonatkozó többi jogszabályokat, amelyek törvénybe valók. Azok közül az esetek közül, amelyekben késedelmi kamatok fizetésének kötelezettsége beáll, azok, amelyeket a 127. §. első bekezdésének a.) pontja alatt felsorol, megfelelnek, az eddigi jogállapotnak és a tételes pénzügyi jogunk
