Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.
Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról
114 480. szám. külföldi piacon, mert tudja, hogy a kivitt kész áruban foglalt félgyártmányt vámmentesen beszerzett külföldi félgyártmánnyal fogja pótolhatni. Üzeme sincs vámjövedéki felügyelet alatt és a próbagyártás kötelezettségének csak kivételes esetben lesz kitéve, ha t. i. a kiszállításra kerülő készáru előállításánál felhasznált nyersanyag hányadát másképen nem lehetne megállapítani. A javaslat szerint a behozatali jegyet csak a kiszállított áru előállítója használhatja tel, a kivitt áruban fel használtnak megfelelő minőségű és ugysmakkorra vagy kisebb mennyiségű külföldi á,ru vámjának lerovására, vagyis a behozatali jegyeket nem lehet másra átruházni. A behozatali jegyek átruházhatósága, mely azt jelenti, hogy a készáruk exportálója nem veszi igénybe az e jegy által biztosított vám mentes behozatalt, hanem áruba bocsátja a jegyet, úgyszintén a behozatali jegyek rendszeréhez fűződő az a másik kívánság, hogy a behozatali jegyet necsak a kiszállított áruban feldolgozott nyersanyag, hanem egyéb cikk vámjának lerovására is fel lehessen használni, a behozatali jegyek rendszerét könnyen eltéríthetné a tervezett eredeti rendeltetésétől s kiviteli jutalommá változtathatná át, mely különösen a kincstárra mélyreható következményekkel járna és ezen felül az érdekelt államokat, amelyeknek védővámjait ebben az esetben a behozatali jegyek rendszerével, leplezett kiviteli jutalmak áttörnék, könnyen megtorló rendelkezések életbeléptetésére ösztönözhetné. Az előjegyzési raktárak intézménye (87. §.) nem egészen ismeretlen fogalom vámjogunkban. A volt fiumei vámkülzetnek az 1891. évben történt megszüntetésével egyidejűleg, az 1891. évi 50.703. sz. pénzügyminiszteri rendelettel »Hitelraktárak« elnevezés alatt életbeléptetett intézmény a mostani előjegyzési raktárakkal majdnem teljesen azonos volt, de nálunk az érdekeltség ezt a kedvezményt nem vette igénybe, habár a trieszti hitelraktárak előnyei eléggé ismeretesek voltak. Közgazdasági életünknek a háború és a békeszerződés utáni átalakulásával, midőn földrajzi elhelyezkedésünknél fogva is az átviteli kereskedelem felé terelődött a figyelem, a minisztérium a 9.864/1920. M. E. sz. rendelettel ismét életrehívta az átviteli kereskedelem előmozdítása céljából ezt az intézményt »előjegyzési raktárak« elnevezés alatt. Az előjegyzési raktárak lényege abban áll, hogy behozatali vám vagy behozatali tilalom alá eső árukat a keletkezett vámtartozás lerovása és behozatali engedély nélkül az előjegyzési eljárás alkalmazásával ki lehet szolgáltatni hivatalos zár alatt nem álló raktárakba történő berak tarozás céljából, amely raktárakból ezeket az árukat, amennyiben kiviteli tilalom alatt állanak, kiviteli engedély nélkül lehet külföldre kiszállítani, illetve a belföldön is szabad forgalomba lehet hozni, a behozatali tilalom alatt állókat azonban csak akkor, ha az ügyfél a behozatali engedélyt előzetesen megszerzi. A belföldi szabad forgalomba hozott áruk után a vámtartozást időszaki leszámolás és készletfelvétel alapján kell leróni. Az engedélyes az előjegyzési raktárba beraktározott áruk után eső vámért ós más köztartozásokért, valamint .a behozatali tilalom alá eső áru értékéért is szavatol, miért is az e tekintetben őt terhelő kötelezettségek biztosítására megfelelő biztosítékot kell nyújtania. Az előjegyzési raktárakat életbeléptető 9.864/1920. M. E. számú rendelet az engedélyes tekintetében korlátozást nem állított fel. Az idézett rendeletet végrehajtó 5.987/1920. P. M. számú rendelet pedig csak annyiban, hogy az előjegyzési raktárak kedvezményét csak törvényszékileg bejegyzett olyan cégeknek lehet engedélyezni, amelyek csőd alatt nem állanak és jövedéki szempontból kiíogás alá nem esnek. Az időközben szerzett tapasztalatok
