Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.
Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról
480. szám. 101 ség csak abban az esetben keletkezik, ha az áru ebből-a raktárból kikerülve, a szabadforgalomba, az előjegyzési forgalomba vagy a vámkedvezményes behozatali forgalomba megy át. Ha az árut külföldre visszaszállítják, vagy ha az a vámraktárban megsemmisül, vámfizetési kötelezettség egyáltalában nem keletkezik. Szabadságában áll az. ügyfélnek ezenkívül, hogy a vámraktárban elhelyezett árut további vámkezelés végett más vámhivatalhoz utaltassa, úgyszintén joga van arra is, hogy az árut a raktárban átcsomagolja, megossza, osztályozza, tisztítsa, megtekintésre bemutassa, abból mintát vegyen, egyszóval mindazt a műveletet megtehesse, ami a raktárkezeléssel összefér. A raktározás időtartama rendszerint nem esik korlátozás alá. Ha a raktározás alatt az áru súlya természetes behatások, mint pl. beszáradás, elporlás, szivárgás és effélék következtében csökkenne, vagy ha az áru minősége megváltoznék, a vámkiszabásnál, hacsak tiltott beavatkozásra nincs gyanú, a kiraktározás alkalmával megállapított súly mennyiséget veszik alapul, illetve a vámot az áru megváltozott minőségének megfelelően állapítják meg ; viszont azonban, ha a raktározás alatt természetes behatás alatt (pl: a légköri nedvesség felszívása következtében) súlytöbblet állott be, a további vámeljárásnál a beraktározás alkalmával megállapított súlyt" veszik alapul. A vámraktárak most felsorolt tulajdonságaiból következik, hogy a vámraktáraknak lényegesen más jellegük és rendeltetésük van, mint a nyilvános szállítóintézetek (vasút, hajózás, posta) hasonló intézményeinek. A nyilvános szállítóintézetek raktárai főleg abban különböznek a vámraktáraktól, hogy azokban a raktározás a forgalom szükségleteinek megfelelően időbelileg nagyon is korlátolt és ennek megfelelően a fekbér is aránylag magas. Az előbb említett kezelési könnyítéseket tekintve, a vámraktárak főcélja és tulaj donképen i rendeltetése az, hogy a belföldi kereskedelmet hathatósan támogassák és az átviteli kereskedelem lehetőségét biztosítsák. A jelenlegi vámszabályok nem határozzák meg világosan a vámraktárak fogalmát ós a raktározásból keletkező jogviszonyokat sem írják körül szabatosan. Ennek jórészt az az oka, hogy a régi vámszabályok annak idején a mostaniaktól teljesen elütő, nagyon egyszerű forgalmi viszonyokon épültek fel, amikor a vámáruk csak kivételesen kerültek vámraktárba, a vámraktáraknak tehát nagyon alárendelt szerepük volt. A mostani vámszabályokban említett letéteményező, áruszállító, kezes és meghatalmazott fogalmai ma már annyira elmosódtak, az ezekhez a személyekhez fűződő jogviszonyok annyira átalakultak, hogy ezeket a mai állapotokra többé alig lehet alkalmazni. Következménye pedig ezeknek a rendezetlen állapotoknak önként érthetőleg az, hogy a vámjognak ezen a terén — habár az érdekek összeegyeztetésével ki is fejlődött egy többé-kevósbbé megfelelő gyakorlat — hiányzik a biztos jogalap, amelyre a gyakorlatnak feltétlenül támaszkodnia kell. A közgazdasági és különösen a forgalmi érdekek itt is teljesen új helyzetet teremtettek, amivel a javaslatnak is számolnia kellett a vámraktárakkal összefüggő kérdések rendezésénél. A régi vámszabályokban gyökerező alakiságok a nyilvános szállítöintózetek forgalmát sok tekintetben feszélyezik s a fejlődést gátolják. A javaslat ennélfogva különös gondot fordított arra, hogy amemryire a vámórdekek ezt megengedik, a forgalmat lehetőleg mentesítse a nem feltétlenül szükséges alakiságok alól. A postaforgalomban ezt az elvet majdnem teljes mértékben sikerült már előzőleg keresztülvinni, a vasúti és hajózási forgalom jelenlegi viszonyai azonban olyan messzemenő könnyítéseket, mint amilyeneket a postának, mint közjogi alapon álló, kizárólag állami intézetnek biztosítottunk, egyelőre nem engedik meg. A vámigazgatás viszont nem
