Nemzetgyűlési irományok, 1922. XI. kötet • 480-317. sz.
Irományszámok - 1922-480. Törvényjavaslat a vámjog szabályozásáról
94 480. szám. E szerint a rendszer szerint tehát a javaslat első helyen a szabad forgalmat tárgyalja, helyesebben -— minthogy a szabad forgalom maga minden vámeljárás nélkül bonyolódik ]e és épen az jellemzi ezt a forgalmat, hogy a vámjövedék körén egészen kívül esik, — azokat a vámeljárásokat, amelyek a belföldi, illetve külföldi szabad forgalomra vezetnek, vagyis a behozatali, illetve kiviteli megvámolást és, mindkét viszonylatban, a vámmentesítést, vagyis az áru vámmentességének vámhivatali elismerését, amely akkor következik be, ha a vámtarifa vagy a vámtörvény (110—112. §.-ok) értelmében vámmentes áru behozataláról, illetve kiviteléről van szó. Önként érthető, hogy számszerint és gazdasági jelentőség szerint is, az ezeknek az eljárásoknak megfelelő vámkezelések az egész nemzetközi áruforgalom messze túlnyomó zömét alkotják. A most szóbanlévő alfejezetbe tartozó §.-ok közül az 58. §. inkább csak rend szerességi célokat szolgál. Az 59—62. §.-okban foglalt rendelkezések közül csak a következők igényelnek még további megokolást: Az 59. §. harmadik bekezdése, mely szerint a pénzügyminiszter elrendelheti, hogy a hosszabb vagy nehezebb vámhivatali vizsgálatot igénylő áruk behozatali vámkezelését, ha a rendeltetés helyén vagy az odavezető útvonalon vámhivatal van, csak belterületi vámhivatalnál lehet indítványozni, megokolását maga tartalmazza ; a javaslat szövegében foglalt megokolás kiegészítésekép meg kell azonban még jegyezni, hogy erre a rendelkezésre, amely egyébként ma is jogszabály, azért is van szükség, mert a tapasztalat azt mutatta, hogy rosszhiszemű ügyfelek gyakran szándékosan azért indítványozzák a behozatali vámkezelést a határszéli vámhivatalnál, mert az ottani gyors és ennélfogva kevésbbé alapos vámvizsgálatot csempészetre akarják felhasználni. Minthogy pedig a javaslat 47. §.-a szerint az ügyfél indítványa a vámigazgatásra kötelező, magában a törvényben kell megállapítani a pénzügyminiszternek azt a jogát, hogy az olyan behozatali áruk végleges vámkezelését, amelyeknél a határszéli kezelés nem nyújtja a kellő megnyugvást, az ügyfél ellentétes indítványa ellenére is a nagyobb alapossággal eljáró belterületi vámhivatallal végeztethesse. Az erre vonatkozó rendelkezés szankcióját az 50. §. tartalmazza. Az egyszerűsítések, amelyekre az 59. §. utolsó bekezdése céloz, arra vonatkoznak, hogy a behozatali vámkezelésről szóló igazolást egyszerű alakban — bélyegző lenyomatával, esetleg magán a szállítási okmányon — lehet kiadni. A 60. és a 61. §. gazdaságilag elég fontos rendelkezéseket tartalmaznak. A vámra vonatkozó eddigi szabályokban ugyanis nem volt rendelkezés, amely határozottan és minden kétséget kizáró módon kimondotta volna, hogy valamely árunak mely állapota irányadó annak további vámkezelésére : az-e, amelyben az áru a vámhatár átlépése időpontjában van, vagy az az állapot, amelyben az árut behozatali, illetve kiviteli vámkezelés végett vámhivatal elé állítják. Az 1907 : LIII. t.-cikkbe foglalt vámtarifa bevezető részének (a »Tarifatörvény«-nek) VI. cikke ezt a rendelkezést teszi: Az áru tarifaszerű megítélésénél »rendszerint az az állapot vétetik figyelembe, amelyben az áru behozatalra kerül« ; ez a rendelkezés ugyanis — eltekintve attól, hogy a »rendszerint« szó következtében nélkülözi a határozottságot — kétséges abban a tekintetben is, hogy a »behozatalra kerül« alatt a puszta erőművi határátlépést, vagy pedig az áru bekapcsolását a belföldi gazdasági forgalomba, azaz a gazdasági értelemben vett behozatalt kell-e érteni.
