Nemzetgyűlési irományok, 1922. X. kötet • 424-479. sz.

Irományszámok - 1922-478. Törvényjavaslat a középiskolai tanárok képzéséről és képesítéséről

528 478. szám. két év beszámíttatik nekik) vagy 2. akik tanári pályájukra egyéb főiskolai intézményekben is készülnek (pl. a báró Eötvös József kollégiumban, a szerzetes tanítórendek tanárképzőintózeteiben) ; 3. akik tanulmányaik egy részét külföldi egyetemen, végzik. Ezekre nézve az egyébként kötelező tanárképzőintézeti előadások és gyakorlatok korlátozását a vallás- és közoktatásügyi miniszter külön állapítja meg. Az 5. §. hangsúlyozni óhajtja, hogy a tanárjelöltek számára kijelölt előadások hallgatása és a megfelelő gyakorlatokban való részvétel csakis azokra kötelező, akik középiskolai tanári képesítést kívánnak nyerni, de ez a rendelkezés a többi egyetemi tanulóknak tanulási szabadságát, melyet az 1848. évi XIX. t.-c. 2. §-a biztosít, egyáltalán nem érinti. A 6. §. minden tanárjelöltre nézve kivétel nélkül kötelezővé teszi, hogy főiskolai tanulmányainak elvégzése után legalább egy évet mint gyakorló tanár szakszerű vezetés alatt tanítási gyakorlattal töltsön, mielőtt tanári alkalmazást nyerne. E célra a vidéki tanárképzőintézetekkel kapcsolatban is, úgy, ahogy Budapesten 1872-ben, egy-egy gyakorló középiskolát kell felállítani. Minthogy ezt pénzügyi viszonyaink egyelőre nem engedik meg, a tanárképzointézetek elnöksége gondoskodni fog arról, hogy mind az állami, mind a nem állami középiskolák egyes kiváló tanárai bízassanak meg azzal, hogy a hozzájuk beosztott tanárjelölteket a tanítás módszereibe gyakorlatilag bevezessék. Nem teszem fel ugyan, hogy a községi és felekezeti hatóságok, melyeket az állam középiskoláik fentartásában erkölcsileg és anyagilag oly hathatósan támogat, elzárkóznának az elől, hogy iskoláikat és tanáraikat a gyakorlati tanárképzés céljaira az állam közérdekből igénybe vegye, mégis szükségesnek tartom, hogy ilyen irányú kötelezettségük a törvény. erejével is kimondassék. Ez semmi anyagi terhet nem jelent rájuk nézve, viszont tanáraik nemes becsvágyát fokozza, az iskola methodikai tudatát és tanulmányi színvonalát növeli, másrészt lehetővé teszi, hogy maguk a nem állami iskolák is jobban kiképzett tanárokra tegyenek szert. A 7. §. kijelenti, hogy a 4. §. rendelkezésének visszaható ereje azokra a tanárjelöltekre nézve nincsen, akik a tanulmányaikat már a törvény életbeléptetése előtt megkezdették. A 8: §. a vallás- és közoktatásügyi miniszterre bízza annak tüzetes szabályozását, vájjon a tanárképző-intézet tagjaira nézve az egyes szakcsoportokban milyen egyetemi és tanárképző-mtézeti előadások és gyakorlatok kötelezők, milyen formában történik a számonkérés? stb. Mindez törvénnyel nem szabályozható, mert idővel az egyes szakcsoportok követelményei módosulhatnak. A 9. § arról intézkedik, hogy a tanárképzőintézetek székhelyén tanárjelöltek ellátására internátus állítandá fel. E törvényjavaslat jogi rendezése ugyanis korántsem oldja meg teljesen a középiskolai tanárképzés kérdését, mert ez nemcsak paedagógiai, hanem egyúttal diákszociális probléma is. Még a békében is az volt tanárképzésünk legnagyobb baja, hogy a bölcsészethallgatók túlnyomó része rendkívül szerény anyagi viszonyok között élt, magántanítással volt kénytelen kenyerét keresni, magukra az egyetemi tanulmányokra csak maradék idejét szentelhette, a kenyérkereset és a tanulmányok kettős súlya alatt idegrendszerében egyszer megrokkanva, mint fáradt, sőt meghasonlott ember hagyta el az egyetem padjait. Sokkal mostohábbá vált a helyzet az összeomlás után, melynek folytán a magyar értelmiség példátlan megélhetési válságba jutott s gyermekeinek iskoláztatására anyagilag úgyszólván képtelenné vált. A törvényjavaslatban