Nemzetgyűlési irományok, 1922. VII. kötet • 280-322., II. sz.
Irományszámok - 1922-299. Törvényjavaslat az Iparosok Országos Központi Szövetkezetéről és az ipari anyagbeszerző, termelő és értékesítő szövetkezetekről
ÖŐ9. szám. 177 életbelépése után csakis az Országos Központi Hitelszövetkezet közreműködésével és csak oly feltétellel alakítható, hogy az alakuló szövetkezet az Országos Központi Hitelszövetkezetbe rendes tagként belép. A jelen törvényjavaslat előkészítése során beható megfontolás tárgyává tétetett, vájjon a szakipari szövetkezetek részére központ-kényszer állapíttassék meg, vagy a szövetkezetek tetszésére bízassék, hogy a központ gyámolítása, vezetése és ellenőrzése alá kívánják-e magukat helyezni, vagy szívesebben teljesen saját lábukon haladva teremtik meg boldogulásuk feltételeit. A központi-kényszer mellett szól az, hogy a jobbára csekély anyagi erővel rendelkező szakipari szövetkezetek egy erős központ támogatása mellett és annak védőszárnyai alatt jobban állhatják meg helyüket a gazdasági küzdelemben és inkább remélhetik megizmosodásukat. Tagadhatatlan továbbá, hogy a szövetkezetek részére a kereskedelmi törvény által biztosított széleskörű szabadság számos visszaélésnek lett kútforrásává és a szövetkezeti eszme jelszavait lelkiismeretlen egyének gyakran az ilyen ügyekben járatlan és hangzatos ígéretekre könnyen lópremenő kis exisztenciák kizsákmányolására használták fel. Az ilyen magát a szövetkezeti mozgalmat is kedvezőtlen világításba helyező jelenségek meggátlására a legalkalmasabb eszköznek kínálkozik a szövetkezeteknek egy központba való bekényszerítése. Másrészt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem. hogy a túlzásba vitt rideg kényszer hátrányosan is befolyásolhatja az ipari érdekeltségnek szövetkezeti mozgalmát. A magyar kézmű- és kisiparosság féltékenyen őrködik szabadsága és függetlensége fölött, sőt megállapítható, hogy a kisiparosság egy része azért idegenkedik a szövetkezetektől, mivel azokban függetlenségét és önrendelkezési jogát veszélyeztetve látja. A kisipari érdekeltségek azért csaknem egyhangúlag a központ-kényszer ellen foglaltak állást. Ezenfelül a gyakorlati élet azt mutatja, hogy vannak szakipari szövetkezetek, amelyek központon kívül is jói betöltik hivatásukat, fejlődnek és boldogulnak. Ezért a szóban levő kérdés tekintetében azt a megoldást választottam, hogy a jelen törvényjavaslatban biztosított kedvezményekben csak azok a szakipari szövetkezetek részesülnek, amelyek a központ kötelékébe belépnek, mert a kézmű-, kis- ós középiparnak a szövetkezeti szervezetekben való fejlesztése, egyéb szükséges előfeltételek fenforgása esetében, eredményesebben csak úgy lesz elérhető, ha egyrészt minél több szövetkezet erősíti a központot, másrészt pedig a központ a szövetkezeteknek minél nagyobb hányadát tartja egységes vezetés ós felügyelet alatt. Amely szakipari szövetkezetek azonban magasabbra értékelik teljes mozgási szabadságukat és függetlenségüket, mint az ezen törvényjavaslatban foglalt kedvezményeket, azokat semmi sem gátolja abban, hogy tisztán saját magukra utalva központon kívüli életet éljenek. Az ilyen szakipari szövetkezeteknek teljes szabadságát a beléjük tömörített tapasztalatlan és védtelen kis existenciák oltalma szempontjából csupán egy tekintetben voltam kénytelen közérdekből megszorítani, amennyiben a központnak felügyeleti és ellenőrzési jogát ezekre a szövetkezetekre is kiterjesztettem. III. A jelen törvényjavaslat rendelkezései három csoportba foglalhatók össze. Az első csoportba tartoznak az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének állami támogatására és adó- és illetékkedvezményeire, úgyszintén a szakipari szövetkezetek adó- és illetékkedvezményeire vonatkozó intézkedések. A második csoportba sorolhatók az Iparosok Országos Központi Szövetkezete tagjainak jogviszonyait, az Iparosok Országos Központi Szövetkezetót a peres eljárásban megillető előjogokat, az Iparosok Országos Központi Az 1922. évi itmiu.s lió 16-ára összehívott nemzetgyűlés irományai. VII. köíet. . 23
