Nemzetgyűlési irományok, 1922. III. kötet • 82-110. sz.

Irományszámok - 1922-93. Törvényjavaslat az állatforgalmi szavatosságról

188 93 szám. két vagy használhatóságát s ha igen mennyiben, addig kikötés hiányában az eladó szavatossága szempontjából csak olyan hiba jön tekintetbe, amely -az állat értékére vagy rendeltetésszerű használatára számbavehető befolyással van, vagyis amely lényeges. Az állat rendeltetését elsősorban a felek akarata határozza meg, amennyiben ezt nem lehet megállapítani, a közfelfogás irányadó. Ellenben az állat bizonyos tulajdonságára irányuló kikötéseknek írott szerződéssel kell kifejezettnek lenni és ezt nem lehet következtetni abból, hogy az eladó az állatot bizonyos célra pl. a lovat cirkuszi mutatványok teljesítésére alkalmasnak vélte ; az állatnak puszta feldícsérése pedig nem elegendő annak a megállapítására, hogy az eladó a törvény rendelkezésén túlmenő szavatosságot akart magára vállalni. Hogy a felek az állatnak bizonyos tulajdonságát kikötötték, gyakorlatilag abból a szempontból fontos, hogy ilyen esetekben a 4. és a 14. §. értelmében az eladó felelőssége súlyosabb mint törvényes szavatosság esetében. Az állatnak a tényleges átadás időpontjában és nem csak a szerződés megkötésekor keli a javaslat szerint hibamentesnek lennie; (2, §_) tehát az •eladó azért is szavatol, hogy az állatban a szerződés megkötése és a tényleges átadás, illetőleg az elküldés közötti időben sem támad valami szavatossági hiba. A szavatosság továbbá nem feltételezi az eladó vétkességét, tehát akkor is beáll, ha a hiba bekövetkezésében az eladó nem vétkes. A forgalom érdeke megköveteli, hogy a vevő feltétlenül megbízhassák az eladó ama kijelentésében, hogy a dolog hibátlan és hogy az eladó minden körülmények között feleljen oly hibákért, amelyektől a vevő a közfelfogás szerint jogosítva volt az állatot mentesnek feltételezni. A szavatosság a javaslat szerint azt terheli, aki állatot »elad«. Eladó az, aki az ügyletet megköti, ha csak kifejezetten ki nem jelenti, hogy az ügyletet nem a maga, hanem másnak a részére köti, vagyis pusztán meghatalmazottként jár el; ebben az esetben ugyanis az eladó nem Ő, hanem meghatalmaz ója. Minthogy az állat eladási ügyletét rendszerint maga a tulajdonos szokta megkötni, a tulajdonost a szavatosság általában már a jelen §. szóhangzata szerint is terheli. De nem is lenne helyes kizárni a tulajdonos felelősségét pusztán annak a ténynek a következményeként, hogy az ügyletet nem ő. hanem más kötötte meg. Ily szabályozás a legnagyobb visszaélésekre vezethetne annak folytán, hogy a tulajdonosnak nem kellene egyebet tenni, mint az állat tulajdonát színlegesen oly egyénre átruházni, akivel szemben vagyontalansága, ismeretlen tartózkodása vagy egyéb ok miatt a vevőnek nem állana módjában a szavatosságból eredő jogigényeit érvényesíteni. A javaslat értelmében az eladott állat kétségtelen tulajdonosát a szavatosságból eredő következmények mindenesetre terhelik még akkor is, ha tényleg az ügyletet nem maga a tnlajdonos köti meg. így különösen az, akinek nevére a marhalevél ki van állítva, nem háríthatja el a szavatosságból eredő következményeket, arra hivatkozással, hogy ő nem tulajdonosa az eladott állatnak. Ennek az álláspontnak különös gyakorlati jelentősége van a szóbanlevő ügyletek tekintetében érdekelt gazdatársadalomban gyakran előforduló oly esetekben, amidőn a férj a feleségének tulajdonában álló állatot adja el. A §. második bekezdése megfelel a magánjog amaz általános szabályának, hogy a cserére a vétel szabályait kell megfelelően alkalmazni, s összhangban áll a polgári törvénykönyv javaslatának 1198. §-ával.