Nemzetgyűlési irományok, 1922. III. kötet • 82-110. sz.
Irományszámok - 1922-91. Törvényjavaslat a mérnöki rendtartásról
91 szám. 155 ha e cím viselésére, abban a felfogásban, ahogy azt a jelen törvényjavaslat szabályozni kívánja, nem voltak jogosultak. * Ezen a gyakorlaton az új törvény oly értelemben kíván változtatni, hogy a hivatali állás megnevezésében a ,,mérnök" cím csak oly esetekben szerepelhessen, amikor az illetőt e círn a jelen törvényjavaslat 1. §-a értelmében megilleti. Ez az intézkedés azonban csak az ezután kinevezendő ily tisztviselőkre vonatkozik, azok a tisztviselők ellenben, akiket a „mérnök" cím e törvény 1. §-a értelmében meg nem illet ugyan, de akik a „mérnök" címmel való kinevezésüket az 1883. év I. t.-c. 10. §-ának, az 1884. évi XIV. t.-c. 10. §-ának és az 1885. évi XXIIL t.-c. 97-ának rendelkezései alapján e.{örvény életbelépte előtt kapták, e címnek hivatalos minőségük megjelölésére való használatára továbbra is jogosultak maradnak, s fokozatosan „menők" címmel felruházott magasabb állásokra is kinevezhetők. Ehhez képest pld. ha valamely vízszabályozó társulat e törvény életbelépte előtt az 1884. évi XIV. t.-c, 10. §-a vagy az 1885. évi XXXIII. t.-c. 97. §-a értelmében szakaszrnérnököknek oly egyént alkalmazott, aki nem mérnöki, hanem csak földmérői képesítéssel bír, az ily egyének a jövőben a „szakaszmérnök" címet használhatják, ellenben e törvény életbelépte után ily földmérő többé „szakaszmérnök" címmel ki nem nevezhető, hanem alkalmazása esetén más megfelelő címmel lesz felruházandó. Hasonlóképen a felmérési szolgálatnak mérnöki képesítéssel nem bíró oly tagjai, akik a törvény életbeléptetése előtt a „kataszteri mérnök, főmérnök" stb. címmel lettek kinevezve, e címet továbbra is használhatják, ellenben az ily egyének a törvény életbelépte után való esetleges alkalmaztatásuk esetén a „kataszteri mérnök, főmérnök" stb. elnevezés helyett, megfelelő más címet kell, hogy nyerjenek. A 2. §. intézkedései nem vonatkoznak az 1883. évi I. t.-c. (minősítési törvény) 31. §-ában szabályozott olyan esetekre, amikor az alaki képzettség hiányától való fölmentést az államfő megadta. Megemlítem még, hogy a 2. §. bevezető szavai a törvényjavaslat jelen szövegében némileg elérnek az eredeti, illetve bizottssági szövegtől. Az eltérés nem lényeges, s csupán a kívánatos szabatosság érdekében történt. A 3. §. szabályozza a mérnöki gyakorlatjog főkérdéseit s ezért az egész törvényjavaslat egyik legfontosabb részéül tekintendő. Az általános indokolás ismerteti azokat az ütköző érdekeket, amelyek összeegyeztetése volt a törvény koncepciójának egyik legnagyobb körültekintést igénylő feladata. A 3. §. első bekezdése megállapítja, hogy önálló magángyakorlatot a mérnökök közül csak az folytathat, akit a mérnöki kamara tagjai sorába fölvett. Ez a rendelkezés kamarakényszert állapít meg az önálló magángyakorlatot foiytatni kívánó okleveles mérnököre nézve, míg a harmadik bekezdésben említett korlátozástól (1. alább) eltekintve, teljsen szabadon hagyja a mérnöki munkakört a nem mérnökök számára is. Ez az intézkedés első látszatra súlyos helyezetet teremt a főiskolai képesítésű mérnökökre nézve, az ipariskolásokkal, a gyakorlati képzettségű egyénekkel, sőt a kontárokkal szemben is, amennyiben, míg az utóbb felsoroltak a mérnöki munkakör fenn nem tartott részeiben teljesen szabadon működhetnek, addig az okleveles mérnökök működése a kamarai tagság kényszerével, a kamarai tagsági díjak fizetésével, s a kamara fegyelmi fennhatóságával van megterhelve. Ezeknek a terheknek az ellenértéke azonban az a presztízs, amelyet a kamara tagjainak e minőségük a közönség szemében feltétlenül adni fog, s amely azon a tudaton alapul, hogy a kamara tagjai teljes képzettségű, megfelelő gyakorlattal rendelkező mérnökök, akiknek működése a kamara fegyelmi felügyelete s ezzel úgyszólván erkölcsi garanciája alatt áll. A 3. §. második bekezdése megállapítja, hogy köz- és magánalkalmazásban levő 20*
