Nemzetgyűlési irományok, 1920. XIII. kötet • 422-488., LII. sz.
Irományszámok - 1920-425. Törvényjavaslat a nem hivatásos katonai állományból származó hadirokkantaki, hadiözvegyek és hadiárvák ellátásáról
70 425. szám. terjesztené fel a pénzügyigazgatósághoz az általa elkészített utalványtervezeteket és a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák jegyzékét. Az állam pénzügyi érdekeinek megóvására és felesleges jogorvoslatok elkerülésére célszerűnek láttam azonban azt, hogy a törvényhatóság első tisztviselője a katonai hatóság megbízottjának meghallgatásával hivatalból vizsgálja felül a jegyzéket, illetőleg az utalvány tervezeteket és utóbbiak csak az ő érvényesítésével mehessenek át a pénzügyigazgatósághoz utalványozás végett. A törvényhatóság első tisztviselőjének és a pénzügyigazgatónak közös határozatáról az igényjogosultat értesíteni kell, aki a sérelmes határozat ellen fellebbezéssel élhet a népjóléti és munkaügyi miniszterhez. Az igénymegállapífcó bizottság határozata tehát csak előterjesztést tartalmaz és így az 1901 : XX. törvén} 7 cikk szempontjából véghatározatnak nem tekinthető. Az igénymegállapító bizottság döntése ellen joga van annak is a törvényhatóság első tisztviselőjéhez fordulni, akit a jegyzékből kihagytak, illetőleg akinek pénzbeli ellátását nézete szerint helytelenül állapították meg. A törvényhatóság első tisztviselőjének és a pénzügyigazgatónak közös határozata ellen csak az igényjogosult élhet felébb vitellel; csak őt tekinti a javaslat érdekeltnek. (1901 : XX. törvénycikk 4. §.) Bízom azonban abban, hogy az igónymegállapító bizottságok kifogástalanul előkészített ügyeket fognak a törvényhatóságok első tisztviselőihez felterjeszteni, és ezek abban a helyzetben lesznek, hogy azokat a legrövidebb időn belől átvizsgálják. A 39. §. a nyilvántartást akként szabályozza, hogy a nyilvántartó hatóság az igénymegállapító bizottságok kereteivel esik össze. Ezzel elesik a szüksége annak, hogy külön költséges nyilvántartó szervezet állíttassék be és közigazgatási ügyekben kevésbbé jártas elemek fölösleges súrlódásokat okozzanak. A 40. §. a járadékok folyósítását ós megszüntetését szabályozza. Itt csak azt említem meg, hogy megszüntetés esetében is a 38. §-ban a pénzügyigazgat^ságra nézve megállapított értesítési kötelezettség fennáll és a fél az ott megállapított jogorvoslatot igénybe veheti. A 41. §. egyrészt megállapítja, hogy az összes igényeket az igény megállapító bizottság megalakításától számított két hónapon belől be kell jelenteni, másrészt azt a tételt állítja fel, hogy a törvény életbeléptetése előtt megkezdett, de el nem intézett ügyeket ennek a törvénynek rendelkezései szerint kell elintézni. Ez a dolog természetéből folyik; amikor a javaslat jobb, méltányosabb, az igényjogosult érdekvédelmét jobban biztosító eljárási rendszert vezet be, méltánytalanság lenne ebből a folyó ügyekben érdekelteket kizárni. Megemlítem még, hogy gátló ok fennforgása esetében a bejelentésnek a gátló ok megszűnésétől számított egy hónapon belől kell megtörténnie. A 42. §. rendelkezései, amelyek az eddig folyósított mindennemű ellátásnak az igények újabb megállapításáig továbbfolyósítását rendeli el, megokolást nem igényelnek. Minthogy különösen a rokkantjáradókosok állapotában időközönként nag}^ változások állhatnak be, a javaslat 43. §-a akként rendelkezik, hogy úgy az ellátásokat, mint az azok alapjául szolgáló körülményeket három évente újból újabb vizsgálat alá kell vonni. Az újabb vizsgálatot az igény megállapító bizottságok végzik a rendes szabályok szerint azoknak az eseteknek kivételével, amikor a miniszter állapított meg járadékot. Nem látszik ugyanis célszerűnek, hogy ezeket a nagyobb orvosi szakértelmet igénylő eseteket is az
