Nemzetgyűlési irományok, 1920. XIII. kötet • 422-488., LII. sz.

Irományszámok - 1920-425. Törvényjavaslat a nem hivatásos katonai állományból származó hadirokkantaki, hadiözvegyek és hadiárvák ellátásáról

425. szám. 71 állam az igénymegállapító bizottságokhoz utalja. A miniszternek nem kell Budapestre idéznie az összes járadékosokat, illetőleg rokkantházba beutaltakat: hatáskörét átruházhatja más hatóságra, vagy hatósági szervre, mely a szakszerűség szempontjából kellő biztosítókkal szolgál. A 44. §. gondoskodik arról, hogy az ennek a törvénynek hatálya alá eső kiskorúak megfelelő gondozásban részesülnek; felhatalmazza a gyámhatóságot arra, hogy beavatkozzék azokba az esetekbe, amikor az eltartásra kötelezett ennek a kötelességének nem felel meg. Megadná a javaslat módot arra, hogy a gyámhatóság a gyermek elhelyezésére necsak a nevelési pótlókot, árvajáradékot, vagy a kiskorú testvért megillető segélyt vegye igénybe, hanem a rokkantjáradéknak, vagy özvegyi járadéknak fele összegét is, vagyis a mulasztóval szemben megtorlást alkalmazzon. A 45. §. felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy a kérdés törvényhozási szabályozásáig rendeleti úton állapíthasson meg kedvezményeket a hadigondozottak kisbirtokhoz és házhelyhez juttatását illetőleg, és rendelettel szabályozza az egyes üzemeknek kötelességót hadigondozottak alkalmazására. Ez a szakasz, illetőleg az ezt majd pótló külön törvények adják meg a lehetőséget a hadirokkant-, özvegy- és árvakórdós jó megoldására; az ellátási törvény közvetlenül csak az alapot, a legkiáltóbb sérelmek orvoslását tartalmazhatja. Amint már az általános részben utaltam rá, a cél csak az lehet, hogy az összes munkaképes hadigondozottakat visszavezessük az értéktermelő életpályákra, éppen ezért mellőzi a javaslat az egyes külföldi tételes szabályozásokban szereplő, a hazai rokkantérdekeltség által is sürgetett elsőbbségi igények megállapítását bizonyos közszolgálati alkalmazásokra; nem kívánja a törvény útján az ilyenekre terelni a rokkantak figyelmét. Ez a mellőzés nem érinti a hatóságoknak azt az erkölcsi kötelességét, hogy a rokkantak elhelyezését a maguk hatáskörében minden alkalommal előmozdítsák. Ugyanez a szakasz módot ad arra i-, hogy a népjóléti és munkaügyi miniszter a hadigondozás és a hadigondozottak ellátása címen rendelkezésre bocsátott hitel keretein belől egyéb intézkedéseket is tehessen, különösen a súlyosabb sérülések eseteiben pótdíjakat engedélyezhessen. Erre főleg azért van szükség, mert a javaslat alapjául a legtüzetesebb és sötéten látó számítás szolgált; a törvényhozást nem várt lehetőségektől meg akarom óvni. Éppen ezért mellőzi a javaslat a hivatásképtelenségnek tekintetbevételét, de a nehéz sebesüléseknek különleges értékelését is, amire csaknem minden külföldi törvényhozás tekintettel volt. Remélhető, hogy a vagyoni és jövedelmi értékhatár felállítása és a lelkiismeretesen keresztül vitt újabb vizsgálat a rokkantak, özvegyek és árvák nagy tömegeinek ellátási gondjától mentesíteni fogja az államot. Az ekként előálló megtakarításnak szükségképpen elsősorban a súlyosan sebesültek fokozott segitségben részesítésére kell szolgálnia. A 46. §. a rokkantérdekeltség régi kívánságának tesz eleget, a hadirokkant- és hadiözvegyjelvény létesítésével; egyúttal módot ad arra, hogy a hadirokkant, hadiözvegy és hadiárva megjelöléssel űzött visszaélések megtorlásban részesüljenek. A 47. szakasz gondoskodik arról, hogy a népjóléti miniszternek ebben a fontos igazgatási ágban kellő súlya legyen, rendeleteinek végrehajtásáról gondoskodhassók: ezekre az ügyekre vonatkozólag az önkormányzati közegekkel szemben, különben a belügyminisztert megillető hatáskör reá szállna