Nemzetgyűlési irományok, 1920. XIII. kötet • 422-488., LII. sz.
Irományszámok - 1920-425. Törvényjavaslat a nem hivatásos katonai állományból származó hadirokkantaki, hadiözvegyek és hadiárvák ellátásáról
60 425. szám. városokban a tanács által kijelölt tisztviselő, a székesfővárosban a kerületi előljáró tartaná nyilván. A javaslat a tökéletesen keresztül vitt ügyi szétpontosítás elvi alapján állva, semmi okot sem lát fennforogni arra, hogy a nyilvántartó hatóság ne essék össze az igénymegállapító bizottság kereteivel. Itt csak arra kívánok rámutatni, hogy ezzel a megoldással kis- és nagyközségekben teljesen elkerülnők a költséges külön berendezést, vagy külön nyilvántartó tisztviselő alkalmazását, mert a községi, illetőleg körjegyző az aránylag csekély számú igényt egyéb tennivalóinak sérelme nélkül tarthatná nyilván és a városokban is igen kevés lenne az ezen a réven felmerülő költségtöbblet. A. jogerősen megállapított járadékokat a helyi nyilvántartó hatóságok előterjesztésére a pénzűgyigazgatóság folyósítaná. Természetesen a fél a sérelmesnek vélt beszüntetés esetében is igénybe veheti a jogorvoslatokat. IV. Mielőtt még a javaslat rendelkezéseinek részletes megokolásába belemennék, két mozzanatra kívánok rámutatni. Az egyik mozzanat az, hogy a minisztert igazgatási tennivalóktól a lehetőséghez kérjest mentesíteni kívánom. A népjóléti és munkaügyi miniszternek a hadigondozás terén is az az igazi feladata, hogy általános irányítást adjon és a kormányzati tennivalókat (költségekről gondoskodás, szervezés, fegyelmezés stb) lássa el. A javaslat azonban módot ad arra (35. §.\ hogy a miniszter a kisebb igazgatási természetű tennivalókra kiterjedő hatáskörét átruházhassa az Országos Hadigondozó Hivatalra, amelynek fenntartása azért válik szükségessé, mert a következetesen keresztülvitt szétpontosítás mellett is vannak olyan igazgatási tennivalók, amelyeket csak központilag lehet jól végezni, pl. a különös szakértelmet feltételező testrészpótló szükséglet megállapítását. A másik általános természetű megjegyzésem az, hogy a javaslat egy egész új szervet is állít be: az Országos Hadigondozó Tanácsot. Ezzel a javaslat régóta érzett hiányt akar pótolni és meg akarja teremteni a kapcsolatot a közhatalmi szervek és a társadalom között. A rokkant kérdést ugyanis az állam fogyatékos anyagi erejével soha sem tudná megoldani, ha a társadalom, a jószívű emberek, az embertársaik iránt áldozatokra hajlandó élethivatási tömörülések és maguk a rokkantak, hadiözvegyek ós hadiárvák nem működnének közre. A cél nem lehet az, hogy az állam bizonyos, az életfenntartáshoz semmi esetre sem elegendő összeget adjon járadékként a háború áldozatainak, hanem arra kell törekednünk, hogy ezek csökkent munkaképességük mellett is minél nagyobb számban kerüljenek bele ismét a javak termelésébe. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha a gazdasági élet tényezői velők szemben a szabad verseny szigorúságát mérsékelik és az illetők maguk is nem a fix járadék kétes értékű bűvkörében, hanem a munkában, munkájuk szervezésében, értékesítésében keresik boldogulásukat. Ez az összefoglaló irányítás csak úgy lehet eredményes, ha az összes érdekelt tényezők között teljes egyetértés honol ós tökéletes munkamegosztás jön létre. Az egyetértés megalapozására, a feladatok meghatározására, a célkitűzés egybehangzóságának biztosítására látszott célszerűnek a Tanács megalakítása, amelyben helyet foglalhatnak mindazok, akik bármely jogcímen a rokkant, hadiárva és hadiözvegy-ügy intézésébe érdemlegesen befolyhatnak.
