Nemzetgyűlési irományok, 1920. XIII. kötet • 422-488., LII. sz.
Irományszámok - 1920-425. Törvényjavaslat a nem hivatásos katonai állományból származó hadirokkantaki, hadiözvegyek és hadiárvák ellátásáról
425. szám. 57 letek a különböző szempontokat — a társadalmi igazság és belátás érvényesítése, a katonai rendfokozat tekintetbe vétele — összezavarták, szerfelett bonyolulttá tették a pénzbeli ellátások rendszerét és a drágasági pótlék intézményeinek meghonosításával, nem kerek összegű havi részletek megállapításával, a számfejtési szolgálatot igen nehézzé tették. Ilyen előzmények jután vagyok bátor a mellékelt törvényjavaslatot benyújtani. II. A javaslat abból a tételből indul ki, hogy ez elsősorban az érdekelt százezreknek jogszabálya, s nem a végrehajtó hatóságoké, tehát a lehető legnagyobb érthetőségre, a tömörség mellett az áttekinthetőségre és minden fölösleges részlet mellőzésére tör. A javaslat vezérelve, hogy az általános védkötelezettségen alapuló, a világháborúban, és az azt követő időkben szereplő hadseregnek nem hivatásos katonai jellegű tagjai általános állampolgári kötelességet teljesítettek. Ehhez a német, német-osztrák, lengyel és cseh-szlovák törvényhozás, valamint a kérdés tudományos művelőinek óriási többsége azt a következtetést fűzi, hogy az ellátás szempontjából a hadsereg tagjai között különbséget nem lehet tenni, valamennyi nem hivatásos állományból származó hadirokkantat, valamint a nem hivatásos katonák özvegyeit és árváit teljesen egységes elbírálás alá kell vonni, őket azonos összegű pénzbeli ellátás illeti meg, amennyiben az állam támogatására valóban reá szorultak. Legfeljebb odáig meunek el ezek a tételes szabályozások és elméleti fejtegetések, hogy bizonyos körülmények között tekintetbe veszik a sérültet, illetőleg az özvegyet és árvát ért személyes veszteséget, az életviszonyok különbözőségét. Éppen ezért az említett államok törvényhozásában, valamint a szakirodalomban is nyomát találjuk annak, hogy a különleges szakképzettségre bizonyos fokig tekintettel vannak, vagyis abból a vélelemből indulnak ki, hogy magasabb műveltségű, nagyobb iskolai képzettséggel rendelkező embernek a dolgok rendes menetében magasabb életszínvonalra lehetett volna igénye és így méltányos, ha az állam ezért némi kárpótlásban részesíti. Ugyanígy némi figyelemben részesül a súlyosabb sérülés is, amely fokozott mértékben akadálya a munka újrafelvételének, valamint a lakóhely, melynek életviszonyaitól, áralakulásától függ elsősorban a hadirokkantnak, özvegynek és árvának megélhetése. Ezzel szemben erős vita után Franciaország, valamint Olaszország a nem hivatásos katonai állományból származó rokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák ellátásánál a katonai rangfokozatot tekintetbe veszi. Ezt a megoldást egyedül az a belátás sugallta, hogy a nemzeti hadsereg egységén ütne csorbát a tűzvonalban egymás mellett álló egyének különböző szempontok szerinti ellátása. A javaslat középúton jár a két ellentétes megoldás között és figyelemmel van a rokkantérdekeltségnek minden államban hangoztatott azon követelésére is, hogy az államnak tekintetbe kell vennie a lehetőség határán belől a személyes (szubjektív) veszteséget is. A javaslat ugyanis felemeli a rendes alapjáradók összeget mindazok számára, akik altiszti rangfokozatot értek el, a polgári életben szakképzettséget és hosszabb gyakorlatot igénylő állást töltöttek be, avagy mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi vállalatot vezettek. Ebbe a csoportba tehát beleesik mindenki, aki magasabb műveltsége, szellemi és erkölcsi kiválósága révén az átlagos sorból kiemelkedett és így különleges elbírálásra formálhat igényt. Külön kiemeli a javaslat a tiszteket és tisztjelölteket, valamint mindazokat is, akik rokkanttá válásuk előtt az egyévi önkéntesi kedvezményre Az 1920. évi február hó 16-ikára összehívott nemzetgyűlés irományai. XIII. kötet. 8
