Nemzetgyűlési irományok, 1920. XII. kötet • 363-421., L-LI. sz.
Irományszámok - 1920-375. Törvényjavaslaqt Magyarország külkereskedelmi statisztikájáról
375. szám. 81 törvéiry 3. §-ában foglalt hasonló tárgyú rendelkezésektől az új szabályozás főleg három tekintetben tér el. Az egyik eltérés az árúszállításban érdekelt felek pontosabb tudakolásában van. Az eddigi törvény megelégedett a feladó, illetve címzett (átvevő) nevének és lakóhelyének bevallásával, vagyis a behozatalban csak a szállítási okmányok szerinti címzettnek, a kivitelben pedig csak a szállítási okmányok szerinti feladónak tudakolásával. A szállítási okmányok szerinti címzett, illetve feladó a szállítási üzlet nagyobb kiterjedésével ós fokozódó komplikáltságával egyre növekvő mértékben hivatásos szállítmányozó lett s így a statisztikai adatszolgáltatás egyre jobban a szállítmányozóhoz terelődött át s egyre kevésbé ismerhette meg a bevallásokból a statisztikai hivatal a külkereskedelmi forgalomban tulaj donkép érdekelt feleket. Az adatszolgáltatás jóságának ellenőrzése és az adatok feldolgozásának szempontjából ez igen érezhető hátrány volt. A szállítmányozók ugyanis kevésbé is lévén tájékozódva az általuk közvetített árúk közelebbi ismérvei felől, az árúk tartalmi bevallásával természetszerűleg sommásabban végeztek. A tulajdonképeni felek feltüntetésének mellőzése pedig megfosztotta a statisztikai hivatalt számos oly adat ismeretétől, melyek a bevallás helyességének megítéléséhez, de általában a külforgalom statisztikai eredményeinek kellő értékeléséhez, kereskedelempolitikai, iparpolitikai, tarifapolitikai tanulságok leszűréséhez nélkülözhetetlenek. Eddig a statisztikai hivatal, hogy ezeket az adatokat a lehetőséghez képest megszerezze s ily képen nagyobb világosságot derítsen a kül, forgalom belső jellegére, kénytelen volt a küldemények hiányos bevallása esetén igen gyakran elsősorban a szállítmányozóktól a tulaj donképeni átvevőkilletve feladók nevét tudakolni és ennek alapján másodsorban az utólagos kérdezősködések egész tömegével a tulaj donképeni átvevőkhöz, illetve feladókhoz fordulni. Ezen a visszásságon akar segíteni a javaslatnak az a rendelkezése, melynek értelmében a szállítási okmányok szerinti feladón és címzetten kívül a tulaj donképeni küldő és a tulaj donképeni átvevő nevét is fel kell tüntetni. A kivitelben a tulaj donképeni küldő ismeretessé válik már azon árubejelentések révén melyek a javaslat 4. §-a értelmében a szállítmányozók által kiállítandó általános, összefoglaló árunyilatkozathoz melléklendők. Tulajdonképeni átvevő gyanánt az árúbejelentésen rendszerint csak azt kell feltüntetni, akit a küldő az árúszállítási közvetítőnek adott közelebbi rendelkezésével, az úgynevezett szállítási diszpozícióval, átvevőként megjelöl. Minthogy ekkép a kivitt árú küldőjének semmivel sem kell többet bevallania, mint amennyit a szállítmányozóval amúgy is rendszerint közöl, a javasolt rendelkezéssel szemben nem támasztható az üzleti titkokat féltő aggály. A behozatalban a tulaj donképeni átvevőnek ismeretéről a statisztikai hivatal a fentebb körülményesen ismertetett okokból nem mondhat le, a külföldi tulaj donképeni küldő bevallása van pedig hivatva segédeszközt nyújtani a statisztikai adatgyűjtés egyik legnehezebb feladatának: az árúk származása' helyes megállapításának megoldására. A másik lényeges eltérés az eddigi törvény rendelkezéseivel szemben az értékadatok bevallása. Elvileg nem lehet kétséges, hogy a külkereskedelmi értékadatok megszerzésének egyetlen helyes módja a felekre rótt kötelező bevallás. Az egyes államokban alkalmazott egyéb módszerek — többek között a nálunk is mindeddig divó értékkiszámítás a szakértő bizottság által megállapított átlagértékek alapján — az értékbevallásnak csak szurrogátumai, feltételezve azt, hogy az értékbevallás megbízható eredményekhez úgy sem vezet. A helyes átlagértékek megállapításának nehézségei, melyek a külAz 1920. évi február hó 16-ikára összehívott nemzetgyűlés irományai!. XII. kötet. n
