Nemzetgyűlési irományok, 1920. XII. kötet • 363-421., L-LI. sz.
Irományszámok - 1920-379. A nemzetgyűlés mentelmi bizottságának jelentése gróf Andrássy Gyula, Rakovszky István, gróf Sigray Antal és Beniczky Ödön nemzetgyűlési képviselők mentelmi ügyében
379. szám. 117 vonható le. Először, hogy az országgyűlés szünetelése ideje alatt szükség •esetén a kormány is jogosítva van a mentelmi jog alapján a képviselőt megillető sérthetetlenségben rejlő akadályt ideiglenesen elhárítani, másodszor pedig, hogy az országyűlés együtt nem léte ideje alatt, a mentelmi jog felfüggesztése nélkül a tettenérés esetén kívül is lehet helye képviselő letartóztatásának, ha azt az állambiztonságot veszélyeztető, rendkívüli körülmények indokolják, »amidőn azon intézkedést egy oly országos érdek kívánja meg, amelynek megóvása fontosabb azon jognál, amelyet az országyűlés tagja, mint ilyen, ^a mentelmi jogból kifolyólag élvez«. Általánosa n elfogadott jogi elv, hogy a mentelmi jog felfüggesztése nélkül is megszünteti a sérthetetlenséget a tettenérés. Tettenérés esetén az elj árö hatóságokat ugyanazon jogok illetik meg a képviselővel szemben, mintha mentelmi joga felfüggesztetett volna. Amidőn tehát az országgyűlés tagjával szemben a tettenérés fennforgása megállapítható, a vele szemben alkalmazot t kény szerrendszabályok foganatosítása a. mentelmi jog megsórtéséfie~k ne m tekinthető. Kétségtelenül azonos a helyzet akkor is, amidőn a kormány^z^országgyűles szünete közben, az országgyűlés tagja ellen az állambiztonságot veszélyeztető bűncselekménye folytán, vele szemben halasztást nem tűrő kényszerre ad szabály okát kénytelen alkalmazni, saját felelősségének fenntartása mellett. A mentelmi jog ezen kialakult gyakorlatából megállapítható, hogy amíg egyrészt a mentelmi jog a magyar alkotmányosságnak egyik leghatalmasabb biztosítéka, s mint ilyen a legmesszebbmenő védelemben részesítendő, viszont .másodsorban nem szolgálhat salvus conductus gyanánt bűncselekmények elkövetésére, s hogy a mentelmi jog soha sem fejleszthető odáig, hogy a képviselők felette álljanak a törvénynek. Az 1920. évi I. t.-c. 3. §-a: »a nemzetgyűlés tagjainak ugyanazt a jogot biztosítja, amely az eddigi jogszabályok szerint az országgyűlés tagjait megilleti,« kétségtelen tehát, hogy az ismertetett joggyakorlat a nemzetgyűlés tagjai mentelmi jogának terjedelmére nézve is irányadó. Mindezen megállapításokat s jogi következtetéseket a jelen mentelmi ügyekre alkalmazva, a bizottság megállapítja elsősorban, hogy a képviselők letartóztatása oly időben történt, midőn a Nemzetgyűlés elnapolva volt s annak, valamint a mentelmi bizottságnak összehívása hosszabb időt vett volna igénybe. Vizsgálandó már most, hogy a letartóztatásba helyezett képviselőkkel szemben a tettenérés tónyálladóka megállapítható-e, illetve, hogy a képviselők cselekménye az állam jogrendjót és biztonságát veszélyeztető oly súlyos beszámítás alá esett-e, amely indokolta tette a kormány alkalmazott kényszerrendszabályait. A kir. ügyész az érdekelt képviselőket lázadás bűntettével vádolja. A lázadás bűntettének meghatározása, a BTK. 152. §-a szerint: »az a csoportosulás, melynek célja a magyar kormányt erőszakkal, vagy veszélyes fenyegetéssel hivatásának szabad gyakorlatában akadályozni, vagy valaminek elhagyására kényszeríteni.« Magából a bűntett meghatározásából következik, hogy a bűncselekmény folytatólagos, melynek kezdő időpontja a csoportosulás létrejötte, sőt a BTK. 156. §-a értelmében már a lázadás •előidézésére létrejött szövetség, végső időpontja pedig a bűntett tónyálladékának legfőbb ismérvét képező csoportosulás teljes feloszlása. A rendelkezésre álló iratokból s a meghallgatott gróf Andrássy Gyula
