Nemzetgyűlési irományok, 1920. X. kötet • 304-319. sz.
Irományszámok - 1920-308. Törvényjavaslat a sajtóról szóló 1914:XIV. törvénycikk egyes rendelkezéseinek ideiglenes módosításáról és kiegészítéséről
186 808. szám. Az összes kívánságoknak gondos átvizsgálása után készült a javaslat, x amelyet a nemzetgyűlés elé terjeszteni szerencsém van. A javaslat előkészítésénél főleg két vezető elv szolgált irányítóul: az egyik, hogy az 1914: XIV. törvénycikkbe (St.) iktatott sajtójogunkon csupán oly módosításokat és kiegészítéseket hozzunk javaslatba, amelyek arra vannak hivatva, hogy sajtójogunknak a jelen viszonyok között minden kétségen felül álló fogyatkozásait megszüntessék és ily hiányait pótolják; a másik, hogy a sajtónak a törvény korlátai között mozgó teljes szabadsága, mint az eszmék szabad harcának, a fejlődésnek s a haladásnak egyik főeszköze ne korlátoztassék és hogy ehhez képest fennálló sajtójogunknak mindazok a rendelkezései, amelyek ezt a célt hivatottak SEolgálni, érintetlenül fenntartassanak. II. Reformra szorul mindenekelőtt sajtójogunknak az időszaki lapban elkövetett bűncselekmények tekintetében megállapított fokozatos és kizárólagos felelősségi rendszere, nevezetesen a St. 35. g-a, amelynek helyébe a javaslat 1—3. § aiban foglalt rendelkezések felvétele mutatkozik szükségesnek. Az 1914: XIV. törvénycikk javaslatához függelékként mellékelve van á fontosabb európai államok sajtótörvényének magyar fordítása. Rövid megtekintéssel minden elfogulatlan ember meggyőződhetik arról, hogy teljesen igaza van az igazságügyi bizottság e javaslatot kísérő jelentésének (1913. évi 920. számú iromány) és a javaslat előadója beszédének (a képviselőház 1913. évi november hó 12. napján tartott ülésében), amidőn leszögezik, hogy »ez a sajtójogi felelősségi rendszer az európai sajtójogi rendszerek íegszabadelvűbb változata s hogy e rendszer sokkal liberálisabb, mint az . 1848-as sajtótörvényünk felelősségi rendszere, továbbá, hogy sokkal liberálisabb bármely nyugateurópai sajtótörvény felelősségi rendszerénél.« E kétes értékű dicsőségen ós a múlt hagyományaihoz s főleg a 48-as idők emlékeihez való ragaszkodáson kívül alig hozható fel egyéb ok, sajtójogunk fokozatos és kizárólagos felelősségi rendszerének érintetlenül fenn,tartása mellett. A javaslat tartózkodik azonban attól, hogy a felelősségi rendszert teljesen új alapokon építse fel; ezt a békésebb idők nyugodt megfontolásának kívánja fenntartani és a fokozatos és kizárólagos felelősségi rendszeren is csupán olyan módosításokat javasol, amelyek elkerülhetetlenül szükségeseknek mutatkoznak. A javaslat e rendszeren csupán az időszaki sajtóban elkövetett bűncselekmények tekintetében és csak annyi módosítást hoz javaslatba, amennyit ama nagy érdekek megfelelő védelme múlhatatlanul megkövetel, amely érdekeket e rendszer a kivételes sajtórendészeti szabályok hatályon kívül helyezése esetében igen súlyosan veszélyeztethetne. Ha akad ugyanis, aki a közleményért a szerzői felelősséget vállalja, sajtójogunk fokozatos ós kizárólagos felelősségi rendszere mellett, mint köztudomású, el lehet követni bármely időszaki lapban bármily súlyos bűncselekményt anélkül, hogy amiatt akár a felelős szerkesztő, akár pedig a kiadó felelősségre volna vonható, még abban az esetben is, ha a közleményt egyenesen a felelős szerkesztő vagy a. kiadó inspirálta, sőt még ha a közlemény megírásához az adatokat ő- szolgáltatta, sőt mi több, ha a közlemény megírására a szerzőt egyenesen a felelős szerkesztő vagy a kiadó bírta is rá. .E rendszer nemcsak igazságtalan, de a jog szempontjából is teljesen tarthatatlan eredményekre vezet. A sajtó útján elkövetett bűncselekménynél az elkövetési cselekmény a közzététel s e^ rendszerben azok, akik a bűn-