Nemzetgyűlési irományok, 1920. X. kötet • 304-319. sz.
Irományszámok - 1920-307. Törvényjavaslat a nemzeti hadsereghez tartozó hivatásos havidíjasoknak és hivatásos (önként továbbszolgáló) altiszteknek, valamint az említett személyek hátramaradottainak katonai ellátásáról
124 307. szám. eset vagy rendkívüli esemény, ellenszegülőkkel folytatott harc vagy orvtámadás idézte elő, a beszámítható javadalmazás teljes összegével felérő nyugdíjban lehet részesíteni. Hasonló elvek mellett tehát különösen az ellenség előtt szenvedett sebesülés folytán szolgálatképtelenné vált katonai személyek teljes nyugdíjban részesülnének. Ennek alkalmazásától azonban a következő okoknál fogva eltekintetett. Súlyos esetekben az új törvénytervezet módot nyújt arra^ hogy az illetőnek nyugdíja 20°/o-ig felemeltessék, illetve rokkantházi ellátásban részesüljön, ami különösen a kevés szolgálati idővel bíró személyekre kedvező. Be tekintetbe véve azt a körülményt is, hogy a haza védelmében az ellenség előtt megsebesült (megsérült, egészségrontást szenvedett) személyek, akiknek életpályája számos esetben már fiatal korukban saját hibájukon kívül kettétört, méltányos és igazságos, hogy ezért némi kárpótlásbán részesüljenek, amely abban nyilatkozik meg, hogy részükre a sérülési pótdíj 50°/o-kal felemelt kiméretben állapíttatik meg. Ezzel szemben a korábbi törvénytervezet 104. §-ában tervezett hadipótlók rendszeresítése az új tervezetben elejtetett. A 42. §-hos: Az özvegyi nyugdíjak a korábbi javaslatban az állami tisztviselők özvegyeinek nyugdíjához teljesen hasonlóan, a férj nyugdíjának megállapításánál beszámítható illetmények összegéhez képest változatlan összegekben lett megállapítva, de egyúttal elvül kimondva, hogy az özvegy nyugdíja a férj nyugdíjának felénél kevesebb nem lehet' és évi 8.000 K-t meg nem haladhat. Célszerűségi okok is indokolják, hogy a táblázatos merev összegek meghatározása és az időt rabló komplikált számítás lehetőleg elkerül tessék. Ugyanis az özvegyet megillető ellátás kiszámításánál a korábbi javaslat szerint minden esetben előbb az elhalt férj nyugdíjának összegét kellett megállapítani. Ez a legtöbb esetben okmányok beszerzését tette szükségessé, az eljárás elhúzódott s az özvegyek csak hónapok múlva jutottak járandóságaikhoz. A család a családfenntartónak elvesztése folytán amúgy is súlyos helyzetbe kerül, szükséges tehát, hogy járandóságát hamarosan megkapja. Az egyszerűsítés szembeszökő és az államnak-jelentékeny megterhelésével sem jár. Ennélfogva az özvegyek nyugdíja az elhalt férj által legutóbb élvezett beszámítható illetmények 50°/o-ában állapíttatott meg, az özvegyi nyugdíj azonban évi 8.0.00 koronát me^ nem haladhat azért, mert a polgári állami aikalmazpttak özvegyeinek nyugdíja sem lehet több évi 8.000 koronánál. Gondoskodás történt azonban, hogy az esetben, ha a •polgári állami alkalmazottak özvegyei nyugdíjának legmagasabb összege felemeltetik, akkor ez ugyanazon időpontban automatice vonja maga után a katonaözvegyek részére megállapított évi 8.000 koronának felemelését is. A létminimum pedig a 10. §-hoz fűzött indokolás értelmében évi 2.000, 1.600, illetve 1.200 korona. A nyugállományban elhalt személyek özvegyei ellátásának a férj nyugdíjának összegére való korlátozása elejtetett. A korlátozás tarthatatlansága már a korábbi javaslatban is kifejezésre jutott, amennyiben gondoskodás történt arról, hogy a törvény szigora kivételes intézkedésekkel enyhíttessék. Ez a korlátozás csupán az aránylag fiatal korban, kevés szolgálati id© után
