Nemzetgyűlési irományok, 1920. VI. kötet • 156., XXXIII-XXXVII. sz.
Irományszámok - 1920-XXXIII. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékről
XX&III. szám. 349 (2) Ha ezt az értéket a felek a szerződésben fel nem tüntették, illetve be nem vallották vagy a feltüntetett, illetve bevallott érték az ingatlan valóságos forgalmi értékével arányban állónak nem mutatkozik, az illeték kiszabásának alapjául vehetők: 1. az ingatlan utolsó átruházása alkalmával elért vételár a kikötött összes mellékszolgáltatások értékével együtt, amennyiben ez' az átruházás legföllebb 5 évvel az illetékkötelezettség beállta előtt történt; 2. az a vételár az összes mellékszolgáltatások értékével együtt, amelyet az ingatlannak a szerzés után legföllebb egy éven belül történt átruházása alkalmával értek el, amennyiben a kiszabás idejében a kiszabást végző hivatalnak ily adat rendelkezésére áll; 3. az az érték, amelyet az illetékkötelezettség keletkezésének évében a vagyonadó kivetésénél jogerősen alapul vettek; 4. ha az 1. - 3. pontokban említett értékek rendelkezésre nem állanak, vagy rendelkezésre állanak ugyan, de nem megfelelők, a hatósági szakértői becslés útján megállapítandó becsérték; 5. ha a hagyatékot a bíróság meghagyásából közjegyző tárgyalta, a tárgyalás folyamán megállapított érték. (3) Ha különböző becsértékek állanak rendelkezésre, ezek közül mindig a legnagyobbat kell az illetékkiszabásnál alapul venni, még akkor is, ha szakértői becslés történt. Ez alól a szabály alól csak akkor van kivételnek helye, ha a fél igazolja, hogy a magasabb érték megállapítása idejében az érték becslésénél olyan körülményeket is vettek figyelembe, amelyek az illetékkötelezettség keletkezésekor már fenn nem állottak. (4) Mindaddig, amíg a pénzérték változásainak figyelemmel kísérése céljából az 1920. évi XXIII. t.-c. 113. §-a értelmében alakított v bizottság a pénzértéknek érezhetőbb és tartósabb emelkedését meg nem állapítja és erről a minisztériumnak az adókulcsok leszállítása céljából jelentést nem tesz, az öröklési illeték kiszabása szempontjából az ingatlanok közönséges forgalmi értéke helyett azok hozadéki értékét kell alapul venni. Ennek az időpontnak bekövetkezésével a megelőző bekezdések alkalmazását a pénzügyminiszter rendelheti el, azonban ^rről a törvényhozásnak egyidejűleg jelentést tartozik tenni. A hozadéki érték megállapítása szempontjából az öröklési illetéknél is a vagyonadóra vonatkozó 1916. évi XXXII. és 1920. évi XXIII t.-c. megfelelő szabályait kell alkalmazni. 26. §. Szakértői becslés. (1) Ha egyes esetekben a 25. §. második bekezdésének 1—3. ós 5. pontjában említett értékek a helyi forgalmi értékeknél szembetűnően csekélyebbek, valamint ha a hozadéki érték gyanánt bevallott összeg aggályos, jogosítva van a pénzügyigazgatóság (Budapesten a központi díj- és illetékkiszabási hivatal) az ingatlan értékének hatósági szakértői becslés útján való megállapítását követelni. Ilyen becslésnél az illetékköteles félnek jogában áll saját költségére ellenőrző szakértőt alkalmazni. (2) A hatósági szakértői bécslés kérését megelőzőleg a pénzügy igazgatóságnak (központi díj- és illetékkiszabási hivatalnak) az érték megállapítása céljából az illetékköteles féllel megegyezést kell megkísérlem.
