Nemzetgyűlési irományok, 1920. V. kötet • 130-155., XXX-XXXII. sz.
Irományszámok - 1920-138. Törvényjavaslat az 1920/21. költségvetési év első három hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1920:XIV. t.-c. hatályának 1920. évi december hó végéig való kiterjesztése tárgyában
138. szám. 249 tosabb jellegű közutak szükségleteit is csak a legszűkebb mértékben tudjuk biztosítani, ezúttal nem foglalkozhatunk. A 12 224 km. kiépített közút az utolsó hat év alatt annyira leromlott, hogy azok helyreállítása a rendes fentartási költségeket tetemesen meg fogja haladni. Ezek a költségek kilométerenként 16.000 koronára számítva, a 12 224 km. után 195,584.000 koronára tehetők. Az útiszemélyzet járadóságai a mai viszonyok k,özött elérik az ^vi 30 millió koronát. A közúti alapok egyéb szükségletei, híddak javítása, fentartása, kölcsönök annuitásai, más természetű kiadások stb. 25,000.000 koronára tehetők. Ezek szerint a közúti alapok évi szükséglete mintegy 250 millió korona, melyből a közutak fejlesztésére és kiépítésére semmi sem fordíható. Egyelőre az újbóli építkezésekre nem is gondolhatunk, elegendő munkát fog adni a már kiépített közutak helyreállítása. Amint ez megtörtént, az évi 195 millió korona kavicsszükséglet jelentékenyen apadni fog, úgy hogy 40— 45 milli6 korona fog maradni, mely összeg a hálózat fejlesztésére fordítható. A 250 millió korona évi szükségletet az állam a mai nehéz viszonyok között nem birja meg, de jövőben sem lenne képes elviselni. Törvényhatósági érdekről lévén szó, igazságos, hogy a kőutak karbantartási és egyéb szükségleteit maguk a törvényhatóságok és a legközvetlenebb érdekeltek viseljék. A mai útadózási viszonyok mellett ezt elérni természetesen lehetetlen. Az útalapok jövedelmei még az útiszemélyzet személyi járandóságaira sem elegendők. Az 1890:1. t.-c. 23. §-ában jelzett útadózást tehát gyökeresen meg kell változtatni. , A jelenlegi útadózásból csak a százalék szerinti útadózást kivánjuk fentartani.jj Az u. n. útadóminimumok amellett, hogy igazságtalan adóztatás, adóemelésre egyáltalán nem alkalmasak, így tehát azokat el kell ejteni. Az útadó százalékát, úgy mint ezt az 1890:1. t.-c. 23. §-ában történt, meghatározni, illetőleg korlátok közé szorítani sem helyes és megokolt. A szükségletnek nagysága kell, hogy annak mértéke legyen. Aki állami egyenesadót fizet, útadó fejében a megállapított százalék szerint fogja az útadót fizetni. Az egyenes állami adót nem fizetőknek külön útadó alá vonása nem terveztetik, mert ezen az 1890:1. t.-c. 25. §-ában előírt kötelezettség eddig is csak felesleges nyilvántartást és munkát adott a törvényhatóságoknak, de jövedelemmel nem járt. A községi közműnk a kötelezettség abban a mértékben vétetett fel, amelyben azt az 1890:1. t.-c. megszabja. Kiterjesztendő *• e kötelezettség azonban a gépjáróművekre, motor- ós gőzekékre s cséplőgépekre, mint amelyek a közutakat az összes jármüvek között a legjobban rongálják, s a községi közmunkakötelezettség alá eső igavonó állatok számát lényegesen csökkentik, illetőleg nélkülözhetővé teszik. Minthogy a községi közmunka váltságára az 1890: 1. t.-c. 50. §-a értelmében a helyi árak szerint állapítandó meg, ezirányban külön intézkedni szükségtelen. Ezzel szemben a váltságárak megállapítását a község képviselőtestületétől el kell. vonni s a törvényhatósági bizottság közgyűlésére kell bízni, mert a tapasztalat azt igazolta, hogy a községi képviselőtestületek oly váltságárakat állapítottak meg még a közelmúltban is, amelyek a törvény intencióival még a legkisebb mértékben sem egyeztek meg. Nemzetgyűlési Irományok. 1920—1923. V. kötet. 32
