Nemzetgyűlési irományok, 1920. V. kötet • 130-155., XXX-XXXII. sz.

Irományszámok - 1920-132. Az igazságügyi és pénzügyi bizottság együttes jelentése "az államkincstár megkárosítására irányuló bűntettekről és vétségekről (adócsalásról)" szóló 84. sz. törvényjavaslat tárgyában

132. szám. 193 büntetés sem a Btk. 92. §-ának alkalmazása, sem kísérlet esetében nem szabható ki. Ha az adócsalást többen követték el, az ellenük kiszabható pénzbüntetések együttvéve nem haladhatják meg a pénzbüntetés legmagasabb mértékét. Ha a veszélyeztetett adó- vagy egyéb köztartozás összege pontosan meg nem állapítható, a bíróság a pénzbüntetést a valószínűnek látszó összeg alapulvételével az előző bekezdések rendelkezéseinek megfelelően állapítja meg.« E módosításoknak indoka az, hogy amint a pénzbüntetések legmagasabb mértéke is különböző körülményektől függ, amelyeket csupán az illető közszolgáltatásról szóló törvény megalkotásakor lehet kellőképen méltányolni és mérlegelni, épp úgy a büntetés legkisebb mértékét is csak az egyes adótörvények megalkotásakor lehet helyesen megállapítani, s így nem volna helyes ebben az irányban sem előre állást foglalni, amely állásfoglalás egyébként sem köthetné meg a törvényhozás kezét s legfeljebb arra vezetne, hogy egyik-másik új törvény ezzel ellentétes rendelkezést volna kénytelen tenni. Gondoskodni kívánt azonban a bizottság arról, hogy az enyhítő körülmények fennforgása esetén is megkapja az államkincstár azt a legkisebb pénzbüntetést, amelyet a törvény rendelkezéseinek szándékos megszegőire kivetendőnek mond. Ebből ugyan az következik, hogy a mellékbüntetés egyes esetekben súlyosabb lenne, mint a főbüntetés, azonban egyrészt ez már a ma érvényben levő törvények szerint is megtörténhetik bizonyos esetekben, másrészt pedig a javaslat célja a kincstár érdekeinek védelme, s így nem volna helyes a mai jogállapottal szemben bármely irányban is kedvezőbb szabályt megállapítani. Módosítandónak találta végül a bizottság a javaslatnak azt a rendelkezését, amely a veszélyeztetett adó vagy köztartozás összegének megállapíthatatlansága esetére 1.000 K-tól 100.000 K-ig terjedhető pénzbüntetés kiszabását rendeli. Mig egyrészt a legkisebb összeg igen sok esetben indokolatlanul kegyetlen lehet, addig az sincs kizárva, hogy még a legmagasabb összeg sem lesz megfelelő büntetés a vétségre vagy bűntettre. Helyesebbnek találták a bizottságok azt, hogy ilyen esetben a valószínűnek látszó, és a bíróság alapos mérlegelése vagy nyomozása alapján megközelíthetőleg mégis kinyomozható összeg szolgáljon a büntetés kiszabásánál alapul, s így a büntetés mindenkor arányban álljon a büntetendő cselekménnyel. A 7. §. első bekezdésében a bizottságok aggályosnak találták azt a rendelkezést, hogy a befolyt pénzbüntetések hovafordítását a pénzügyminiszter rendelettel állapítsa meg. A rendelkezésnek nyilván csak az a célja, hogy az adócsalásokból befolyó pénzbüntetések ne kezeltessenek úgy, mint egyéb pénzbüntetések, ^és ezt a célt tökéletesen el lehet érni azzal a rendelkezéssel is, ha a törvény kimondja, hogy ezeket — éppúgy mint magukat a megrövidített adókat is — a pénzügyi tárca keretében kell elszámolni. Ezzel a rendelkezéssel biztosítva van az is, hogy ezeknek az összegeknek hovafordítását a költségvetési törvény alapján a törvényhozás ellenőrizhesse. Nagyon merevnek találta továbbá az együttes bizottság a behajthatatlanná vált pénzbüntetéseknek szabadságvesztés büntetésre való átváltoztatásánál azt a rendelkezést, hogy minden 50 K helyett egy napi szabadságvesztést kell megállapítani. Itt is teret kell adni a bíróságnak arra, hogy az esetek alapos mérlegelése mellett szigorúbban vagy enyhébben járhasson el. A 8. §-nál az esetleg felmerülő kételyek megelőzése céljából tartotta szükségesnek az együttes bizottság annak kiemelését, hogy a hivatalvesztés és a politikai jogok gyakorlásának felfüggesztését a bíróság mellőzhesse. A 9. és lu. §. tisztán stiláris módosításon ment át. Nemzetgyűlési Irományok. 1920—1923. V. kötet. 25