Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.

Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről

ôô 86. szám. annak megfelelő érték birtokába. Megtörténhetik pl. hogy a haszonélvezettel megterhelt ingatlant még a haszonélvezet tartama alatt elidegenítik. A haszonélvezet ilyenkor az ingatlanon továbbra is fennmaradhat, de az állag megszerzője mégis hozzájut a vagyon értékéhez. Ha ilyen esetben az illeték befizetése továbbra is függőben tartatnék, a behajthatóság könnyen veszedelmeztetnék. Ennek megakadályozását célozza az említett rendelkezés, amely szerint az ilyen esemény bekövetkezése vagy a feltétel elengedése, a haszonélvezetről való lemondás stb. az illeték befizetésének követelésére ad jogot. A javaslat követi az 1918. évi XI. törvényt abban is, hogy az illetékek elévülését nem kívánja a közadók kezeléséről szóló törvényben szabályoztatni, hanem az elévülésre vonatkozó szabályokat is tartalmazza. Ezt követeli a helyes törvényszerkesztési,technika, mert az elévülési szabályok annyira lényeges alkotó részei minden közszolgáltatásról szóló törvénynek, hogy azokat semmi esetre sem célszerű ós helyes más törvényben elhelyezni, még oly módon sem, amint azt pl. Ausztriában tették, ahol a köztartozások elévülését külön, kizárólag erre vonatkozó törvény szabályozza. (Az 1878. évi III/18-iki RGBL 31. sz. törvény.) Annál kevésbé lehet helyeselni azt az eljárást, amely eddig nálunk volt divatban, hogy az illetékek elévülésére vonatkozó szabályokat is az adókezelósi törvény szabályozta, amely ezenkívül az illetékekre nézve semmi más szabályt nem tartalmazott. Erre a helyes álláspontra helyezkedett már az 1918. évi XI. törvény is, és ezt az elvet követi a javaslat. Az elévülés kétféle: elévülhet a kincstárnak az illeték kiszabásához való joga és elévülhet a már kiszabott illeték követeléséhez, behajtásához való joga. A kiszabáshoz való jog elévülését a 18. §. szabályozza. A főelv az, hogy a kincstár joga nem évülhet el addig, míg tadomást nem szerzett arról, hogy valamely illeték alá tartozó vagyonátruházás jött létre. Ennek az a következménye, hogy a kincstár még az 50 óv előtt történt vagyonátruházás illetékét is követelheti, ha azt a fél be nem jelentette. Noha ez a szabály a magánjogi elvekkel ellentétben látszik lenni, ez az ellentét csak látszólagos. A

{ magánfél mindig tud arról, hogy valakivel szemben követelése támadt. A kincstár ellenben csak akkor szerezhet erről tudomást, ha a felek bejelentik, hogy illeték alá eső vagyonátruházás jött létre. Különben a kincstár az illeték túlnyomó részét elveszíthetné, meri — különösen kissé zavaros időkben — mi sem könnyebb, mint egy vagyon átruházását öt évig titokban tartani, vagy a hagyaték tárgyalását öt évig elhúzni. Az egyöntetűség kedvéért állapítja meg a javaslat a bélyegben lerovandó illeték elévülését is 5 évben attól a naptól számítva, amelyen a kincstárnak hivatalos lelet vagy feljelentés alapján vagy más módon tudomására -jutott, hogy az illeték lerovására kötelezett felek valamely bélyegben lerovandó illeték lerovását elmulasztották. Ez a rendelkezés eltér az eddigi jogszabályoktól. Eddig ugyanis a bélyegben lerovandó illeték attól a naptól számított Öt óv alatt évült el, amely napon a bélyegeket le kellett volna róni. Ez a rendelkezés azonban nem egyezik meg a fentebb kifejtett alapelvvel. Azonkívül nincs is semmi ok arra, hogy pl. egy 100 K-nál kisebb összegű illeték alá eső ingó ajándékozás után járó illeték követelhetési joga az okirat kiállításától számított 5 éven belül évüljön el, míg a 110 K illeték alá eső, ugyanolyan természetű ingó ajándékozás illetéke a bemutatás elmulasztása esetén a megajándékozott féllel szemben még 50 óv múlva sem évül el. Az illeték teljesen azonos