Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.
Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről
Ôô\ száin. 73 äz átruházásról állítottak-e ki okiratot vagy sem. Ëz a főszabály, noha ez alól vannak kivételek is. Az ingó vagyon átruházásánál azonban éppen ellenkezőleg a főszabálynak kell lenni, hogy Csupán akkor vonhatók illeték alá, ha azokról okiratot állítottak ki. Ezt kell főszabályként felállítani, mert lehetetlen volna az okirat kiállítása nélkül kötött ügyleteket nyilvántartani, felkutatni és illeték alá \onni . Az ingó vagyonátruházás után tehát lényegében csak okirati illetéket lehet követelni. Rendszertani szempontból sem helyes tehát az ingó vagyonátruházásokat az öröklési és ajándékozási, valamint az ingatlan vagyonátruházási illetékekkel összekeverni és együtteaen tárgyalni. Az ötödik ok végül, hogy különösen az ingatlanok értékelése szempontjából az eddigi törvényszerű legkisebb értékek már a törvény megalkotása óta is elavultak, nem felelnek meg többé a valóságos értékeknek. Bár ez magában véve az öröklési és ajándékozási illetékeknél, valamint az ingatlan vagyonátruházási illetékeknél nem volna olyan lényeges hiány, amely miatt a törvényt módosítani kellene, mert ezeknél az illetékeknél a törvényszerű legkisebb érték csupán a legritkább esetben használandó kisegítő eszköz, és a törvény igyekszik módot adni ahhoz, hogy minden esetben a valóságos érték legyen kinyomozható, mégis lényeges ez az érték az illetékegyenérték szempontjából, amelynek alapja a törvényszerű legkisebb érték. Az igazságos adóztatás követelménye tehát, hogy az értékek ebből a szempontból is a valóságnak megfelelőbben állapíttassanak meg. Az eddig felsorolt okoknál fogva az 1918. évi XI. törvénynek számos rendelkezése szorul változtatásra. Ezeket a változásokat ugyan novelláris úton is meg lehetne oldani, azonban ezt a megoldást tartanánk a legszerencsétlenebbnek, mert ezzel megsemmisítenénk a törvény világosságát, áttekinthetőségét, ami pedig a most előterjesztett törvényjavaslatok megalkotásánál egyik legfőbb vezérlő eszménk volt. Ezek az okok vezettek tehát akkor, amikor az 1918. évi XI. törvény hatályon kívül helyezése mellett a vagyonátruházási illetékeket újból szabályozni kívántuk. A javaslat az épen most elősorolt, részben elvi jelentőségű eltéréseken kívül, még több olyan részletkérdésben is eltér az 1918, évi XI. törvénytől, amely részletekre nézve a törvény hatálya alatt már kiderült, hogy valamely okból nem felelnek meg céljuknak. Ezekre a kisebb jelentőségű módosításokra a részleteknél fogunk rámutatni. Az itt felsoroltaktól eltekintve, az előttünk fekvő javaslat ugyanazokon az alapelveken épült fel, mint az 1918. évi XI. t. Rendelkezései nagyrészt szószerint is megegyeznek az említett törvény rendelkezéseivel. Általánosságban tehát nincs szükség arra, hogy a rendszert még részletesebben ismertessük, s különösen nincs szükség arra, hogy az 1918. évi XI. törvény életbelépte előtt fennállott szabályoktól való eltéréseket feltüntessük, minthogy ezekre már az említett törvény javaslatának indokolása rámutatott. Csak egy eltérést kívánunk itt pár szóval megokolni. Az 1918. évi XI. törvény első címe az illeték tárgyait állapította meg és itt sorolta fel azokat a különös szabályokat, amelyek az öröklési és ajándékozási illetékek tárgyaira vonatkoznak. A most előterjesztett javaslat pedig az egész anyagot lényegében két főrészre osztja. Az első főrész tartalmazza az általános szabályokat, amelyek a törvényben szabályozott összes vagyonátruházási illetékekre egyaránt vonatkoznak. A második főrész pedig az egyes vagyonátruházásokra vonatkozó különös szabályokat foglalja össze. Mind a két résztől elkülöníti végül az illetékegyenértéket, amely természeténél fogva még általánosságban Nemzetgyűlési irományok 1920—1923, III. kötet. 10
