Nemzetgyűlési irományok, 1920. III. kötet • 85-108., XX-XXII. sz.
Irományszámok - 1920-85. Törvényjavaslat a vagyonátruházási illetékekről
74 8B. szám. is eltérő szabályozást igényel. A törvény anyagának ily módon való beosztására az késztetett, hogy meglegyen az összhang a többi illetéktörvényekkel, amelyeknél ez a beosztás múlhatatlanul szükségesnek látszott. B. Részletes indokolás. ,A jaraslat címe. Az előttünk fekvő törvényjavaslat ötféle szolgáltatást foglal magában: 1. az öröklési, 2. az ajándékozási, 3. az ingatlanok ingyenes átruházása után, 4. az ingatlanok viszterhes átruházása után járó illetéket és 5. az illetékegyenértéket. A négy elsőnek közös jellemvonása az, hogy a vagyont abban a pillanatban adóztatja meg, amikor más kézbe megy át. Az ötödik látszólag ellentétben van ezekkel, mert éppen azért fizetendő, mivel a vagyon a forgalomból, vagy legalább is a halál esetére szóló vagyonátszállásból ki van zárva. Az öröklési és az ajándékozási adót ma már a legtöbb állam úgy Európában, mint a többi világrészekben is, egy vagy más formában szedi. Azonban természetének megfelelően mindenütt adónak is nevezik, csak nálunk és Ausztriában nevezzük még ma is illetéknek. Ausztria is már el akart térni ettől az elnevezéstől, és az 1908. évben először, majd 1909-ben újból benyújtott törvényjavaslatában már öröklési ós ajándékozási adónak kívánta elnevezni. Ez a javaslat azonban törvénnyé nem vált s előbb a régi Ausztria az 1915. évi IX/15-iki császári rendelettel, majd utóbb a német-osztrák köztársaság az 1919. II/6-iki törvénnyel ezt a közszolgáltatást novelláris úton szabályozta, s így természetesen meghagyta az illeték elnevezést. Mi ilyen okokból nem vagyunk kötve a régi elnevezésekhez. Mégis az 1918. évi XI. törvény is meghagyta az illeték elnevezést, és ezt az elnevezést meg kívánjuk tartani ezután is. Erre pedig a következő okok indítanak bennünket. Az öröklési illetéket már hét évtized óta szedik Magyarországon. Az. adózó közönség megszokta ezt az elnevezést, elfogadta és a gyakorlatba ez a megielölés már teljesen átment. Az adó kifejezés alatt megszoktuk azokat az évről-évre rendesen visszatérő szolgáltatásokat érteni, amelyeket azért tartozik valaki fizetni, mert földje, háza, vagy tőkevagyona van, vagy mert valamely foglalkozást űz, amelyből jövedelme van. Az öröklési és ajándékozási illeték, valamint az ingatlan vagyonátruházási illeték nem ilyen állandó, visszatérő szolgáltatás. Ezek mindig valamely egyes cselekményekhez fűződnek Éppen azért kezelésük, kivetésük módja is eltér a többi egyenesadók kezelésétől. Célszerű tehát ezeket a szolgáltatásokat már elnevezésükben is megkülönböztetni a rendes adóktól. Ha tehát elméleti szempontból nem is fedi az illeték elnevezés teljesen azokat a fogalmakat, amelyek a vagyonátruházások után jár^ közszolgáltatásokat jellemzik, s habár elméleti szempontból megfelelőbb volna a forgalmi adó elnevezés, mégis azt véljük, hogy ennek a tisztán elméleti jelentőségű módosításnak nincs olyan fontossága, hogy amiatt a hosszú évtizedeken át megszokott nevét változtassuk meg ennek a szolgáltatásnak. Megtartottuk végül a vagyonátruházási illeték elnevezést azért is, mert ez a legrövidebb cím, amely a törvény tartalmát megjelöli. Ha felhozható is
